A 20. születésnapját szombaton betöltő Verstappennek ez az idei első és pályafutása második futamgyőzelme. Mögötte a pole pozícióból induló Hamilton végzett. A Red Bullos Ricciardo futott be a harmadik helyen.
Magyarország ma már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az erdélyi Szászfenes református templomának vasárnapi avatóünnepségén.
Pedig a rendőrök gumilövedéket is bevetettek, és békésnek tűnő tüntetőket is vertek. Ennek ellenére a szavazókörök többségében elindult a szavazás Katalónia függetlenségéről.
A katalán kormány adatai szerint 337 ember sérült meg vasárnap délutánig az alkotmányellenes és betiltott függetlenségi referendum elleni rendőri intézkedések során vasárnap.
Hivatalosan este nyolc órakor véget ért a voksolás a vasárnapi katalán függetlenségi népszavazáson, amelynek megrendezését a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette.
A kormány egyik legfontosabb célja, hogy minél több emberrel megismertesse a felelős állattartás fontosságát – nyilatkozta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára vasárnap az MTI-nek, miután részt vett az állatok világnapja alkalmából rendezett budapesti felvonuláson.
Migrációs probléma esetében Dánia szókimondóbb, mint egynéhány nyugat-európai ország - mondta Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet kutatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
A karácsonyi készülődés sok esetben rémálommá változtathatja egy család életét. Túl sok pénz megy el ajándékokra, odaég az ünnepi ebéd és az idegesség átveszi az öröm szerepét. Éppen ezért különösen fontos már jóval a karácsonyi...
Az elmúlt évek egyik sikersztorija a magyar pénzügyi szektorban a lakás-takarékpénztári konstrukció, amelyet az állam 30%-os támogatással ösztönöz. Négy ábrán bemutatjuk, hogy fest ez a négyszereplős piac. Erről a piacról is sok...
Olimpiai ezüst-, világbajnoki aranyérmes vívó, sportpályafutása legnagyobb sikerét azzal aratta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság májusban a patinás szervezet első emberévé választotta. Kulcsár Krisztián első idényét a magyar sportolók a hagyományokhoz méltó eredményekkel tisztelték meg. Feladat, kihívás persze akad bőven, ezekről beszéltünk a negy
Szeptember volt 2017 legvéresebb hónapja a szíriai konfliktusban; legkevesebb háromezer ember vesztette életét, közülük 955-en polgári személyek voltak - jelentette vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civilszervezet.
Hétfőn még északkeletet felől száraz levegő áramlik fölénk, így a hűvös, csípős reggelt követően sok napsütésre számíthatunk. Keddre egy hidegfront hoz jelentős változást időjárásunkban.
A német választásoknak sok tanulsága volt. Az egyik legnagyobb megdöbbenést az okozta, hogy a bevándorlás ellenes párt, az Alternatíva Németországért a harmadik helyre futott be.