Kiküldetési rendelvény alapján költségtérítést ad a munkáltató a dolgozójának. A NAV-norma alapján történik a kifizetés. Ha a személygépkocsi tulajdonosa a kiküldetési költségtérítést felvevő, viszont a forgalmiba a nagypapa van bejegyezve üzembentartónak, és a nagypapa nevére szól a kgfb is, a tulajdonos unokájának kifizethető-e a költségtérítés? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné, okleveles…
2017 első óráiban az Iszlám Állam újra hallatott magáról: Isztambulban közel negyven halálos áldozattal járó vérfürdőt rendezett a kalifátus terroristája, aki egyelőre még szökésben van. A konkrét tragédián túl a történtek a török állam kezelhetetlenné váló válságát is mutatják – úgy tűnik, az ankarai rezsim képtelen a részben általa is előidézett szíriai polgárháború hatásait a határokon kívül…
Minden nap újabb és újabb történelmi csúcson zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX pénteken 32 855,87 ponton fejezte be a kereskedést. Az előző héthez képest 852,82 ponttal, 2,66 százalékkal emelkedett az értéke.
Bár a magyar sportéletben gyakori a tisztséget vállaló politikus, a szövetségek közül csak az úszóké tett szert politikai jelentőségre. Ez a ma esedékes elnökválasztás előzményeiből is kirajzolódik.
Nemcsak az agyi struktúrákat képes átalakítani, hanem a droghoz hasonló függőséget is kialakíthat bennünk az internethasználat – derül ki a Nemzeti Agykutatási Program keretében elvégzett vizsgálatokból. Janszky József neurológus professzor szerint az internet hasonló a táplálkozáshoz: élni nem lehet nélküle, viszont a „túlevés” súlyos problémákhoz vezet. A Hetek cikke.
Minden reggelünk rántottával indul? Miért is ne dobnánk fel egy kicsit? Ráadásul, ha a gyermekünk nem igazán szereti a zöldségeket, akkor ezzel kiküszöbölhetjük a problémát, mert erre az ételre biztosan nem fog majd nemet mondani!
Szövetségi ügyészek vádat emeltek szombaton Esteban Santiago ellen, aki az előző napon a floridai Fort Lauderdale nemzetközi repülőtéren vaktában lövöldözve öt embert megölt, nyolc másikat pedig megsebesített, a hírügynökségek szerint bűnösségének kimondása esetén akár halálbüntetéssel is sújthatják.
Szövetségi ügyészek vádat emeltek szombaton Esteban Santiago ellen, aki az előző napon a floridai Fort Lauderdale nemzetközi repülőtéren vaktában lövöldözve öt embert megölt, nyolc másikat pedig megsebesített, a hírügynökségek szerint bűnösségének kimondása esetén akár halálbüntetéssel is sújthatják.
A hajléktalanokat ellátó intézmények kihasználtsága elérte, illetve meg is haladta a száz százalékot, de továbbra is befogadnak minden veszélyeztetett helyzetben lévőt - mondta Lőrincz Norbert, a Hajléktalanokért Közalapítvány (HKA) kuratóriumának elnöke szombaton az MTI-nek.
Vasárnapra virradóra megdőlt az országos napi minimum hőmérsékleti rekord. A Pest megyei Tésán mínusz 28,1 Celsius-fokig hűlt a levegő - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap reggel az MTI-t.
Egy modern demokráciában az állam és az egyház természetesen elválasztva, de mégiscsak együttműködve létezik egymás mellett - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának a reformáció 500. évfordulójára meghirdetett emlékév megnyitása alkalmából adott interjúban.
Vasárnapra virradóra megdőlt az országos napi minimum hőmérsékleti rekord. A Pest megyei Tésán mínusz 28,1 Celsius-fokig hűlt a levegő. Salgótarjánban több száz lakásban nincs fűtés.
A Ferencváros női kézilabda-csapatának edzője, Elek Gábor kapta meg az Albert Alapítvány 2016-os Albert Flórián Életmű-díját, amit a Dunaújváros elleni bajnoki előtt vett át.
A ilsussidiario.net elemezte a vasárnapi, Juventus-Bologna mérkőzés esélyeit. Már a címében is a válogatott középpályásával, Nagy Ádámmal foglalkozik: „Nagynak Marchisióval kell versenyeznie”
Ma adják át a Golden Globe-díjakat Los Angelesben. A Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szervezetének (HFPA) elismerésére a Kaliforniai álom című musical és a Holdfény című dráma is több kategóriában esélyes.
Öngyilkos pokolgépes merényletben legalább tizenegyen meghaltak és ötvenen megsebesültek vasárnap az iraki fővárosban egy piacon - közölték biztonsági források.
Ma adják át a Golden Globe-díjakat Los Angelesben. A Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szervezetének (HFPA) elismerésére a Kaliforniai álom című musical és a Holdfény című dráma is több kategóriában esélyes
Szövetségi ügyészek vádat emeltek szombaton Esteban Santiago ellen, aki az előző napon a floridai Fort Lauderdale nemzetközi repülőtéren vaktában lövöldözve öt embert megölt, nyolc másikat pedig megsebesített, a hírügynökségek szerint bűnösségének kimondása esetén akár halálbüntetéssel is sújthatják
Szombaton is ezrek vonultak az utcákra az üzemanyag árának emelése miatt Mexikó számos városában, ezen a napon viszonylag békésen folytak le a megmozdulások, csak egy-két helyen voltak összecsapások a rendvédelmi erőkkel
Portugálok súlyos buszbalesetet szenvedtek vasárnap Franciaország középső részén: öten meghaltak, 27-en megsérültek, ketten válságos állapotban vannak - közölték a hatóságok.
Összeégett holttestet találtak a tűzoltók vasárnap reggel Pusztamagyaródon, miután eloltottak egy kigyulladt családi házat - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Nagyot lépett előre a Szeged és Hódmezővásárhely közötti gyorsvillamos ügye: december utolsó előtti napján a pályaépítésére, pénteken a szerelvények beszerzésére is kiírták a közbeszerzést
Pilisszentkereszt és Dobogókő - Tegnap délután 17 óra 8 perckor a központi segélyhívóra érkezett bejelentés egy nőtől, hogy párjával túráztak a Pilisben, azonban eltévedtek.
Összeégett holttestet találtak a tűzoltók vasárnap reggel Pusztamagyaródon, miután eloltottak egy kigyulladt családi házat - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
"Én megmondtam!" - hallgathatta a vezető, aki barátnője figyelmeztetése ellenére a fék helyett a gázra lépett és belecsapódott a szalagkorlátba.