Az utóbbi néhány hónapban nagyon egyértelmű jelzések jöttek a baloldal és a Jobbik irányából is, hogy nem kizárható a két oldal együttműködése 2018-ban. A választási matematikából végső soron következik a szövetségkötés, csak ez borzasztóan nehéz lesz – mondta Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője.
A környékbeli lakók és boltosok, valamint némely egyházi méltóságok tiltakozása ellenére csendben megnyílt és szombat óta zavartalanul üzemel az első McDonald's gyorsétterem a Vatikán és a Szent...
Időben érdemes megvenni a megyei és országos éves autópálya-matricákat, mert az év eleji rohanásban könnyen elfelejti az ember, a bírság pedig több tízezer forintra rúghat. Tavaly a Simple alkalmazással mintegy 50 000 autópálya-matricát értékesítő OTP Mobil adatai szerint sokan az utolsó pillanatban, vagy már csak későn kapnak észbe.
Többévi csúcsponton zárt tavaly a brit feldolgozószektor a kedden ismertetett új aktivitási mérőszámok szerint, a közgazdászok zöme mégis borúlátóan ítéli meg a brit gazdaság egészének növekedési kilátásait
Eltűnt és valószínűleg elpusztult a világ legidősebb ismert kardszárnyú delfinje. A Granny (Nagyi) becenéven emlegetett egyed a becslések szerint 105 éves lehetett.
Szél Bernadett várhatóan egyedül indul az LMP női társelnöki posztjáért, a férfi posztot jelenleg betöltő Hadházy Ákosnak azonban kihívója akadhat Csárdi Antal, a Fővárosi Közgyűlés tagjának személyében - tudta meg az MTI kedden
Az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció gépei támogatást nyújtottak az Iszlám Állam (IÁ) kezén lévő észak-szíriai Báb várost ostromló török fegyveres erőknek - közölte kedden Peter Cook, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
A Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint az utóbbi hónapokban egyértelmű jelzések érkeztek mind a Jobbiktól, mind a baloldaltól, hogy nem zárható ki együttműködésük a 2018-as választásokon
Válás után vészesen elhanyagolta gyeremkét egy pécsi anya. A kicsi rossz körülmények közt nevelkedett, fizikai és értelmi szinten is elmaradt kortársaitól.
A külügy is figyelemmel kíséri a Fülöp-szigeteken meggyilkolt M. Dániel ügyében folytatott kinti nyomozást. A gyilkossággal egy helyi halászt gyanúsítanak, akit még ki sem hallgattak.
Elgázolt egy 78 éves nőt egy személyautó kedd este a Győr-Moson-Sopron megyei Farád belterületén, az idős nő sérüléseibe a helyszínen belehalt - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
A keddi kereskedés eleje és vége volt izgalmasabb a tengerentúlon, végül határozott pluszok jöttek össze.Szép lett a vége 2017.01.03 22:00Az utolsó fél órában lendületbe jöttek az amerikai tőzsdék és...
Huszonöt éve nem látott magasságokba jutott a mikrobarázdás bakelitlemezek hanglemezek eladása 2016-ban Nagy-Britanniában a brit zeneipari szervezet (BPI) kedden nyilvánosságra hozott adatai szerint.
Januártól elsejétől havi 560 eurót (173 ezer forint) kap feltétel nélkül a munkanélküliek egy kétezer fős, véletlenszerűen kiválasztott csoportja, egy kétéves próbaprogram keretében Finnországban.
A francia Nemzeti Front elnöke, a szélsőséges jobboldali párt első embere, Marine Le Pen újra határozottan kijelentette, hogy ha ő lesz Franciaország államfője, akkor népszavazást ír ki az...
Az elektronikai és a ruházati üzletekhez hasonlóan az autókereskedések is rendszerint árleszállítással kezdik az új évet. Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb használtautó-kereskedője, az AAA AUTO is úgy döntött, hogy nagyszabású akcióval indítja az új szezont, amelynek keretében akár 800 ezer forint kedvezményt is ad a használt autók árából. A társaság újabb sikeres szezonra készül: legalább 10…
Az olajpiacok a 2017-es évet azzal indították, hogy tovább növekedtek az árak az egyébként is igen erőteljes decemberi fellendülést követően. Az elkövetkező hetekben a figyelem középpontjában egyértelműen az a kérdés áll, hogy vajon az OPEC-tagországok és a szervezeten kívüli országok mennyire lesznek elkötelezettek a kitermelés csökkentése mellett. Az ennek kapcsán Kuvaitból és Ománból érkezett…
Embertelen gyilkosságot tárgyalnak Debrecenben: egy férfi kegyetlenül megerőszakolta és lemészárolta exét, előtte még azonban szeme láttára megerőszakolta a kishúgát is.
Idén újabb engedélyeket szerezhet a paksi bővítés, ám az első kapavágás még nem valószínű, hogy megtörténik 2017-ben - mondta az InfoRádiónak Aszódi Attila, az atomerőmű kapacitás-fenntartásáért...
A török hatóságok órizetbe vették kedden reggel az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren, majd egy órával később szabadon engedték azt az Akhe Masrapov nevű, kirgiz állampolgárságú férfit, aki hasonlít az újévi isztambuli terrortámadás elkövetőjére - jelentette a Dogan török hírügynökség
A friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának csökkentése egy hosszabb folyamat, az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója mérséklésének része - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök bírálta kedden párttársait, amiért gyengíteni akarják a kormány független etikai hatóságának (Office of Congressional Ethics, OCE) hatalmát
A cégek 81 százalékának leginkább szakmunkásra lenne szüksége, csaknem minden harmadik keres segéd-, illetve betanított munkást is, egyötödüknél pedig diplomás végzettségű munkavállaló hiányzik - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt
A román turisták mintegy 40 millió eurót költöttek a szilveszteri vakációra romániai és külföldi üdülőhelyeken - közölte kedden a román idegenforgalmi vállalkozók szövetsége.
A Premier League 20. fordulójában a Bournemouth a 60. percben már 3-0-ra vezetett az Arsenal ellen vezetett az Arsenal ellen, azonban Olivier Giroud vezérletével feltámadt az észak-londoni csapat.
Az AFC Bournemouth ellen játszottak a Bournemouth otthonában. A félidőben kettővel ment a hazai csapat a sérülésekkel küzdő Arsenal ellen, aztán az 58. percben rúgtak még egyet. Az Arsenal viszont a meccs végére magára talált, a 70. percben Sánchez, aztán a 75-ben Pérez talált be, majd a hosszabbítás 2. percében Giroud is, ezzel pontot mentettek egy olyan meccsen, ami a 70. percig teljesen…
Számos arab országban, valamint Izraelben is nagy tömegek vettek részt kedden a szilveszteri isztambuli merénylet túlnyomórészt külföldi áldozatainak temetésén
Divatba jött a világon - Oroszországtól az USA-n át Kínáig, Nagy-Britanniától Magyarországon át Törökországig - a nosztalgikus nacionalizmus, amelynek emblematikus politikusai országuk régi nagyságának visszaállítását ígérik választóiknak - véli a Financial Times publicistája