Abaházi Csaba a 103.9 Sláger FM műsorvezetője egy éjszakát a szabadban töltött, a földön aludva, mínusz 10 fokban, hogy így hívja fel a figyelmet azokra, akiknek minden éjjel a szabadban kell aludniuk. A rádiós a másoknak a mindennapi túlélést jelentő "mutatványhoz" expedíciós hegymászók tanácsait fogadta meg.
"Szépen lassan belenyugszunk abba, ahogy az állam kezeli a pénzünket, de én nem akarok ebbe belenyugodni." Videointerjú Szentesi Kálmánnal, aki polgári engedetlenség keretében visszakéri az adóját a NAV-tól. Szerinte valakinek ezt is el kell kezdeni.
Kampány-tanácskozást tartottak a kontinens eurószkeptikusai, ahol a nemzetállamok újjászületését és Trump bejövetelét éltették. Az elmúlt évek tabui mára a politikai napirend élére kerültek és a választók növekvő része erről gyökeresen másképp gondolkodik, mint a hagyományos politikai elitek.
Rengeteg tévécsatorna reklámidejét értékesíti az Atmedia. A céget felvásárolták, és úgy tűnik, Rákosi Tamás, a TV2 egyik milliárdos igazgatója is ott van a háttérben.
A liszt árának minimum 5 százalékos emelését elkerülhetetlennek tartja a szakma - közölte kedden a Magyar Gabonafeldolgozók Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetsége (Gabonaszövetség).
Legenda távozik a Forma-1 birodalomból, Bernie Ecclestone a tavalyi tulajdonosváltást követően végleg távozik a száguldó cirkuszból, ezzel egy újabb ikonikus figurával kevesebb bukkan fel a királykategória versenyein. A Formula 1 Group élén az immáron 86 éves szakembert Chase Carey váltja, a Liberty Media képviseletében.
A liszt árának minimum 5 százalékos emelését elkerülhetetlennek tartja a szakma - közölte kedden a Magyar Gabonafeldolgozók Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetsége (Gabonaszövetség) az MTI-vel.
Csak úgy szalad az idő: olyan érzésem van, mintha tegnap lett volna, amikor az elsők között megkaptuk a Mazda6 aktuális generációjából az első tesztautót, ami annyira meggyőzően teljesített tesztünk során, hogy rögvest összevetettük a kategória akkori etalonjával, a Volkswagen Passat előző generációjával. Még belegondolni is ijesztő, hogy azóta kereken 4 év telt el, s a szegmens akkori legfrissebb…
A Richter-skála szerinti 2,2-es erősségű földrengés volt Budapest déli részén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Magyar Tudományos Akadémia Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumra hivatkozva.
A lakosság nagy része 100 négyzetméteres, legalább háromszobás családi házban szeretne lakni, a magyar lakások átlagos alapterülete azonban ennél 15 négyzetméterrel kisebb – derült ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből . Ennek megfelelően a megkérdezettek 45 százaléka nagyobb lakásra vágyik. Háromnegyedük szerint felelős döntés, ha valaki az áhított otthon megszerzése…
Lövő - Súlyos sérüléseket okozhatott volna egy kövekkel és üvegcserepekkel megtömött labda, amelyet a vasúti sínekre helyeztek ezidáig ismeretlen tettesek. A rendőrség a lakosság segítségét kéri az elkövetők megtalálásában.
A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) azon van, hogy minden támogatást megadjon a veronai buszbaleset túlélőinek, a gyászoló hozzátartozóknak, iskolatársaknak, tanároknak.
"Amennyiben a későbbiekben az inflációs cél elérése indokolja, a Monetáris Tanács kész a monetáris kondíciók további lazítására nem-hagyományos, célzott eszközök alkalmazásával." - így hangzik a...
Luxus az élet, ha az ember gyermeke sztárcsaládba született. De nemcsak a rivaldafényt kell elbírniuk a celebek csemetéinek, hanem az állandó, gyakran hosszas utazásokat is.
A brit kormány "napokon belül" az alsóház elé terjeszti azt a határozati javaslatot, amelyről a legfelsőbb bíróság keddi végzése szerint a képviselőknek szavazniuk kell a brit EU-tagság megszűnéséhez...
Egy csillagközi rombolónak nincs olyan bonyolult vezérlése, mint a metrókijáratnál álló, hadronütköztető-szintű digitális órának. Válaszolt a BKK, örülhetünk, hogy az idén elkészül egyáltalán.
Nem ért egyet az autók és motorkerékpárok esetében a napi autópálya-matrica bevezetésével a Magyar Autóklub, mert szerintük azt a jelenleginél lényegesen drágább kilométer-arányos autópályadíj előszobája lehet.
Budapest - Az új Illovszky-stadion fejlesztéséről és a szurkolók ehhez kapcsolódó kéréseiről tárgyalt Orbán Viktor és Markovits Lászlól, a Vasas klubelnöke az Országházban kedden.
A Groupama Biztosító kezeli a veronai buszbalesetben érintett autóbusz gépjármű-biztosítási szerződéseit - közölte a társaság. A biztosítási piac egyik legnagyobb idei eseményére kerül sor március...
Hamis számlákkal csökkentette általános forgalmi adóját egy műtrágyával kereskedő kecskeméti férfi, aki összesen több mint 1,2 milliárd forint áfa megfizetése alól bújt ki - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-t.
Ha szereti a mászófalakat és nem riad vissza az extrém kihívásoktól, akkor önt is szeretettel várja Anglia 18+-os mászófala, melyen kőből faragott nemi szervekbe kapaszkodhat.
A brit sztárszakács, Jamie Oliver ételeit is fogyaszthatják a jövőben a bécsi repülőtér 3-as termináljának utasai - közölte Julian Jäger, a repülőtér vezetője kedden. Lépésről lépésre két étterem...