Eddig mintegy 186 ezren éltek a Nők 40 program, azaz a "nagymamanyugdíj" lehetőségével - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős...
Rendkívül élénk az érdeklődés az újépítésű lakások iránt a XIII. kerületben, de szerencsére a kínálat is tudja követni ezt. Mivel a használt lakások szinte azonos árban vannak az újakkal, így az átadások szaporodásával várhatóan beindul az árcsökkenés a használt ingatlanok piacán. A Balla Ingatlanirodák ez alapján jósolt a jövőre.
Vámospércs – Vitatkoztak, majd tettlegességig fajult a vita: ezután gyilkolta meg ismerősét K. Imre (66), akit a zsaruk a helyszínen elfogtak. Az erőszakos férfi agyonverte áldozatát, azt azonban még nem derítették ki, hogy mi volt a gyilkos eszköz.
Döbbenetes bejelentést tett Facebook oldalán Péterfi Judit, az ATV Magénszféra nevű népszerű protréműsorának műsorvezetője. A műsorban politikusok engedtek bepillantást a magánéletükbe.
Kétszeresére, óránként 24 ezer ívre nő a veszprémi székhelyű Prospektus Nyomda kartonalapú csomagolóanyag-gyártó kapacitása, egy több mint 200 millió forintos unós támogatásnak köszönhetően - tájékoztatta a cég ügyvezető igazgatója az MTI-t.
Noha a Bajnokok Tornája, avagy nemzetközi elnevezésén a Race of Champions mindeddig decemberben került megrendezésre, idén, a hagyományoktól eltérve január végén avatták az autósport bajnokainak legjobbjait. Egyéniben a tornán első ízben induló Juan-Pablo Montoya nyakába került az arany, míg a csapatversenyt végül Sebastian Vettel nyerte meg, egymaga képviselvén a német nemzetet.
A Subaru – főleg hazánkban – nincs igazán a középpontban, pedig a klasszikus értékeket szem előtt tartó japán márka mindig megbízható teljesítménnyel rukkol elő. A vadonatúj, flexibilis padlólemezre épülő új generációs Impreza tavalyi és a WRX STI idei frissítése után a Genfi Autószalonon érkezik az XV crossover legújabb változata is, amely szintén a gyáriak moduláris alapjaira épül.
Arnold Schwarzeneggert bizonyára mindenki ismeri: az osztrák-amerikai színész és politikus korábban rajongott a hatalmas, marcona négykerekűekért, mint például a Hummerek vagy éppen a Mercedes-Benz Unimog. Kalifornia állam korábbi kormányzója azonban azóta már a klímaváltozás veszélyeire szeretné felhívni az emberek figyelmét, és ennek keretében nem csak megszabadult a korábbi benzinfaló…
A szenegáli kapus, Khadim N'Diaye garantáltan az év egyik legemlékezetesebb produkcióját mutatta be időhúzás céljából az Angola elleni Afrika-kupa mérkőzésen.
Nagyot javult a Magyar Telekom profitabilitása az elmúlt években, ezzel párhuzamosan viszont az árfolyam is jelentősen emelkedett, ilyen rali után az elemzők is egyre inkább a kockázatokra...
Az autógyártók egyik elhagyhatatlan ismertetőjegye az embléma, amely az idők során folyamatosan változik, megújul a friss trendeknek megfelelően, ám mindeközben a márka hagyományait is igyekszik továbbvinni. Ezúttal az Aston Martin háza tájáról érkezett hír egy új logóval kapcsolatban, ám a fanatikusoknak nem kell aggódniuk, az ikonikus szárnyas embléma nem kerül lecserélésre.
Több mint háromszáz gépjármű rekedt Japán nyugati részének tengerparti útjain egy hóvihar miatt, a szerencsétlenül járt embereket a hadsereg menekítette biztonságos helyre - jelentette kedden a helyi média.
Egy lengyel anyuka két kisgyermekével vásárolt egy angliai város, Stevenage szupermarketében, amikor egy férfi szidalmazni kezdte azért, mert nem angolul beszélt gyerekeivel.
Lassan teljesen elfelejthetjük azokat az éveket, amikor hosszas keresgélés után lehetett csak ráakadni egy-egy új lakásra Budapesten. A tavaly elindított projekteknek az idei évtől lehet igazán...
Arnold Schwarzeneggert bizonyára mindenki ismeri: az osztrák-amerikai színész és politikus korábban rajongott a hatalmas, marcona négykerekűekért, mint például a Hummerek vagy éppen a Mercedes-Benz Unimog. Kalifornia állam korábbi kormányzója azonban azóta már a klímaváltozás veszélyeire szeretné felhívni az emberek figyelmét, és ennek keretében nem csak megszabadult a korábbi benzinfaló…
A múlt pénteki veronai buszbalesetet követő nyomozásról kapott információk alapján mindeddig semmi olyan nyomot nem találtak a hatóságok, amely műszaki meghibásodásra utalna - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden telefonon az MTI-nek.
Pótmagánvádas indítványt nyújtott be Nyakó István, az MSZP kommunikációs igazgatója, ezért betekinthet az iratokba. Az iratok között olyan híváslisták is vannak, amelyek segíthetik a gyanúsítottak beazonosítását.
Álatlában azt szoktuk meg, hogy a világ különböző nagyvárosaiban tartott divathetekről érkező fotókon csak a hétköznapokban viselhetetlen ruhákat mutatnak be. A Párizsi divathéten azonban most a Ralph & Russo brit divatház egész tűrhető, sőt mi több, ízléses és szép kreációkat vitt a kifutóra. Azért voltak most is olyanok, amiket nem biztos, hogy szívesen hordanának a hölgyek - az egyik…
A múlt pénteki veronai buszbalesetet követő nyomozásról kapott információk alapján mindeddig semmi olyan nyomot nem találtak a hatóságok, amely műszaki meghibásodásra utalna - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden telefonon az MTI-nek.
A brit legfelsőbb bíróság kedden kihirdetett döntése szerint a brit kormánynak előzetes parlamenti jóváhagyást kell kérnie a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához.
Öt napja lehet Budapest különböző pontjain aláírni a Momentum Mozgalom népszavazást követelő NOlimpia íveit. Még 25 napjuk van arra, hogy összegyűjtsenek 138 ezer aláírást.
A legfrissebb értesülések szerint további két holttestet találtak a lavina által múlt héten betemetett közép-olaszországi Rigopiano szálloda romjai között, s ezzel tizennégyre emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma, további tizenöt embert pedig még mindig keresnek hat nappal a katasztrófa után - adta hírül kedden az olasz média.
Vége az ATV-n a Magánszféra című műsornak, Péterfi Judit szerint a csatorna miatt. Alig néhány hónapja kezdődött, épp Vona Gábor ritkított szemöldökével.
A p....ba b...meg, g...ci! Megjelent a valaha volt legjobb interjú a Nemzeti Sportban, benne a legj...bb kipontozásokkal. Az alany a bazmegozás királya, a viccesen trágár amerikás magyar focista, Juli Veee.