2017. január 24. kedd

jan. 24
8:31
"Jobban vagyok" - mondta utolsó szavaival halála előtt egy órával Torgyán József (444.hu)
Özvegye, Cseh Mária szerint férje nem lett rosszul, csak elaludt.
jan. 24
8:39
Megvan Trump külügyminisztere (Privátbankár)
Az olajipari fenegyerek az orosz kapcsolatai miatt kerülhet bajba
jan. 24
8:42
Levél a NAV-nak: visszakéri egy adózó a pénzét, mert nem arra költik, amire kellene (Blikk)
Magyarország – Egészen szokatlan ügyben kereste fel Szentesi Kálmán (41) a NAV-ot: vissza akarja kérni az államtól a pénzt, amit a béréből adó címen levontak. Úgy látja ugyanis, hogy az állam nem jól használja fel azt.
jan. 24
8:44
Halálra fagyott a kutyus, mert gazdái a reptéren hagyták (Blikk)
Jekatyerinburg – Az Usurov család Németországba utazott, azonban nem készültek el a szükséges papírok időben ahhoz, hogy kutyájukat is felvigyék a repülőgépre.
jan. 24
8:45
Rábólintottak az új külügyminiszterre (Kripto Akadémia)
Többen aggasztónak találják Putyinhoz fűződő viszonyát.
jan. 24
8:45
Indul a verseny a Brexit után, a lengyelek megint lenyomnak minket? (Portfolio)
Lengyelország már az idén 30 ezer új munkahelyet vonzhat magához az üzleti szolgáltatások iparágában annak köszönhetően, hogy a Brexit miatt cégek sora hagyná ott az Egyesült Királyásgot - mondta...
jan. 24
8:45
Körömgyilkos székeket hív vissza az IKEA (Pénzcentrum)
A termékek cseréjéhez nem szükséges a vásárlást igazoló blokk bemutatása....
jan. 24
8:45
Montoya és a Németországot egyedül képviselő Vettel tarolt a Bajnokok Tornáján (Auto Pult)
Noha a Bajnokok Tornája, avagy nemzetközi elnevezésén a Race of Champions mindeddig decemberben került megrendezésre, idén, a hagyományoktól eltérve január végén avatták az autósport bajnokainak legjobbjait. Egyéniben a tornán első ízben induló Juan-Pablo Montoya nyakába került az arany, míg a csapatversenyt végül Sebastian Vettel nyerte meg, egymaga képviselvén a német nemzetet.
jan. 24
8:45
Szmogriadó: Szinte semmit nem javult a helyzet (ATV)
Jelentősen csökkent az autóforgalom, de csak kis mértékben javult hétfőn a levegő minősége a fővárosban, a riasztási fokozat fenntartása ezért továbbra is indokolt - tájékoztatta a főpolgármesteri hivatal az MTI-t.
jan. 24
8:46
Drukkoljunk együtt Széll Tamásnak: itt nézheti élőben a szakácsversenyt! (Blikk)
Kedden és szerdán kerül megrendezésre a világ leghíresebb szakácsversenye, a Bocuse d'Or világdöntője.
jan. 24
8:47
Jóval kevesebben autóznak Budapesten (Kripto Akadémia)
Csak kis mértékben javult hétfőn a levegő minősége.
jan. 24
8:47
Egészségügyi háttérintézmények szűnnek meg (Portfolio)
Április elsejével újabb négy minisztériumi háttérintézmény, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos...
jan. 24
8:47
Buszbaleset: Megszólalt az ATV-ben két túlélő diák édesapja (ATV)
Győrfi Pál a mentőszolgálat szóvivője tájékoztatása szerint az Olaszországban lévő sérültek állapota továbbra is válságos. Az ATV-ben Tóth Zoltán mesélt a veronai buszbaleset részleteiről, akinek két kislánya is a buszon volt.
jan. 24
8:48
3 állásinterjú-kérdés, amit ne érts szó szerint (HR Portál)
Az állásinterjún várható kérdések listája sokféle formában kering a neten, cégtől is, pozíciótól, interjúztatótól is függ, ki milyen kérdésekkel találja szembe magát, az általános véleménye viszont szinte minden álláskeresőnek ugyanaz: sokszor panel kérdésekre panel válaszokat adnak, és egyik fél részéről sincs meg szikrája sem az őszinteségnek. Jobangel írása.
jan. 24
8:48
Kiderült, még hány kilót akar leadni Tóth Vera (Blikk)
Budapest - Az énekesnő Sarka Kata műsorában árulta el, hogy összesen hány kilótól akar megszabadulni.
jan. 24
8:48
Mit vegyünk most? OTP, MOL, Richter vagy Magyar Telekom? (ProfitLine)
Mai friss tőzsdei elemzési összeállításunkban a hazai részvénypiac vezető vállalatainak árfolyamát vesszük nagyító alá. Nézzük, miben van most fantázia?
jan. 24
8:49
Vegyesen mozgott a forint (Kripto Akadémia)
Reggel hét órakor az euró 310,51 forinton állt.
jan. 24
8:49
Megelőző csapást mért a Generali a CIB anyabankjára (Portfolio)
Miután az olasz La Stampa megírta, hogy akár 5-6 milliárd euróért bevásárolná magát az Intesa Sanpaolo a Generaliba, a biztosító megelőző csapást mért a bankra: 3,01%-nak megfelelő szavazati jogot...
jan. 24
8:50
Mégiscsak jó év volt ez a 2016? (ProfitLine)
Kiugró, a 2015-ös külkereskedelmi mutatóknál is jobb eredményt vár 2016-ra Magyar Levente. A külgazdasági tárca államtitkára a Világgazdaság keddi számában publikált interjúban elmondta azt is, bízik az Oroszországgal szembeni szankciók feloldásában.
jan. 24
8:54
Budapest meghozta az áldozatot, de lehet, hogy kevés lesz (Privátbankár)
Kevesen választották reggel az autózást a szmog miatt, de alig javult valamit a levegő.
jan. 24
8:56
Trump mégis Kína kezére játssza a világot? (Privátbankár)
Ha voltak is, most elszállt minden kétség Donald Trump kampányüzeneteit illetően: az új elnök az első hivatalos munkanapján valóban egyetlen tollvonással megszüntette a Csendes-óceáni Partnerséget (TPP). Ennek a résztvevő országok és Amerika gazdasága kevésbé fog örülni, Kína gazdasági uralma azonban tovább erősödik majd. Trump emellett megvágta a bürokráciát és véleményt mondott az abortuszról…
jan. 24
9:00
Valami soha nem látott dolog történt a Balaton jegén - nem veszélyes ez? (Blikk)
Elképesztő dolgot csinált a Balaton jegén egy yachtclub. A jópofa ötletet komoly előkészítés előzte meg és végül nagy munkával megcsinálták... Vajon nem veszélyes ez egy kicsit?
jan. 24
9:00
Gyászszünettel indult, focival ért véget a kézisek edzése - képek (Sport365)
Gőzerővel készülnek Xavi Sabaté fiai a kedd délután világbajnoki negyeddöntőre, Norvégia ellen.
jan. 24
9:00
Barron Trumppal viccelt, felfüggesztették az állásából (444.hu)
A Saturday Night Live című viccműsor egyik írója a kelleténél ízetlenebb tréfát engedett meg magának.
jan. 24
9:02
Busztragédia: az egyik sofőr a helyszínen, a másik a tragédia után hunyt el a hírek szerint (Blikk)
Verona – Tapasztalt, rutinos sofőrök ültek a volán mögött a Veronából haza induló buszon.
jan. 24
9:02
Férfi kézilabda-vb: magyar játékosé az első hely az IHFTV listáján (Sport365)
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) folyamatosan teszi közzé videós toplistáit a világbajnokság játéknapjairól.
jan. 24
9:02
Hét métert zuhant a síliftből egy autóra egy magyar síelő Ausztriában (444.hu)
A 29 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.
jan. 24
9:03
Már nem egykék - Megugrott a születések száma Kínában (Alternatív Energia)
A kínai népesség gyors ütemben öregszik, miközben hiányoznak a munkaképes fiatalok.
jan. 24
9:03
Újabb botrányba keveredett a legnagyobb német bank (Portfolio)
Egy amerikai bíró nem volt hajlandó elutasítani egy keresletet, amelyben a Deutsche Bank egyes befektetői felelősségre akarják vonni a pénzintézetet, amiért rosszul jegyezte egyes jelzálogfedezett...
jan. 24
9:04
Vizoviczki elkapcsol, ha durva krimit lát a tévében (444.hu)
Ha egyszer a magyar éjszakai élet valamelyik alakját szentté avatják, akkor már tudjuk, hogy ki lesz az.
jan. 24
9:05
Meghalt a Halló, halló! főszereplője (Alternatív Energia)
jan. 24
9:05
Új tulajdonost kap a Dunaferr? (Portfolio)
Az orosz Vnyesekonombank érdekeltségébe tartozó dunaújvárosi vasmű tulajdonost vált - írja a Világgazdaság nem hivatalos forrásaira hivatkozva. A napilap cikke szerint a tavalyi év utolsó...
jan. 24
9:06
Détári tanácsa Nagy Ádámnak: néhány méteres passzokkal nem sokra megy a csapat (Blikk)
Ugyan még csak 21 esztendős, fél év alatt máris az olasz élvonalban (Serie A) szereplő Bologna alapemberévé vált Nagy Ádám. Az olasz klub korábbi magyar csillaga azonban arra biztatja: még többet kell kockáztatnia.
jan. 24
9:07
Bezárt a Quaestor Alapkezelő (Portfolio)
Január elején megszűnt a Quaestor Alapkezelő a tagsági viszonya Bevánál, az alapkezelő befektetési alapjait a Buda-Cash-ügyben érintett Access viszi tovább. Január 4-én megszűnt a Quaestor...
jan. 24
9:08
Napi cuki: így vigyáz kölykére az oroszlánmama - videó (Blikk)
Az anyai szeretet és a védelmező ösztön a vadvilágban is megmutatkozik, de ritka, hogy ezt sikerül megörökíteni.
jan. 24
9:12
Súlyos sérüléseket okoz az Ikea egyik terméke, visszahívták (Privátbankár)
Ujjakat csíp be és körmöket szed le az Ikea MYSINGSÖ strandszéke, az áruház arra kér, inkább vidd vissza.
jan. 24
9:14
Bürokráciacsökkentés: újabb minisztériumok tűnnek el (Privátbankár)
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos Epidemiológiai Központ szűnik meg.
jan. 24
9:15
Nem vált be: szinte semmit nem segített a forgalomkorlátozás Budapesten, brutális szmog terjeng (Blikk)
Jelentősen csökkent az autóforgalom, de csak kis mértékben javult hétfőn a levegő minősége a fővárosban, a riasztási fokozat fenntartása ezért továbbra is indokolt - tájékoztatott a főpolgármesteri hivatal.
jan. 24
9:17
Inkább a börtön: bankot rabolt, hogy ne kelljen feleségével élnie (Blikk)
Kansas City - A 70 éves amerikai férfi a pénzintézet előterében várta meg a rendőröket.
jan. 24
9:18
250 új munkahelyre kapott uniós támogatást Pécs (HR Portál)
Hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásának növelésére kapott 850 millió forintos európai uniós forrást Pécs önkormányzata és partnerei - közölte Decsi István, Pécs fideszes alpolgármestere az MTI-vel.
jan. 24
9:18
Az amerikai védelmi miniszter szerint igenis fontos a NATO (ProfitLine)
Az új amerikai védelmi miniszter, James Mattis, helyi idő szerint hétfőn délután telefonbeszélgetést folytatott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral, és hangsúlyozta: Washington fontosnak tartja a katonai szövetséget.
jan. 24
9:18
Egy sor állami intézmény szűnik meg (Pénzcentrum)
Mi lesz a dolgozókkal?...
jan. 24
9:19
Gyanúsított az NGM volt helyettes államtitkára (ATV)
Nátrán Roland, az Eximbank volt vezérigazgatója, egyben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábbi helyettes államtitkára is gyanúsítottja annak a büntetőeljárásnak, amelyet a pénzintézet ingatlanbérleti szerződése miatt folytat a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - számolt be keddi cikkében a Magyar Nemzet.
jan. 24
9:24
Elképesztő felvétel: a búvár karjaiba úszik a tüskés rája (Blikk)
Veszélyes állatok a tüskés ráják, azonban a videón szereplő férfi mégis összebarátkozott eggyel.
jan. 24
9:26
Leia hercegnőnek 1600 forintot kellett fizetnie, hogy Magyarországra jöhessen (Blikk)
Egy érdekes tárgy került fel nemrég az eBay nevű internetes piactérre: Carrie Fisher, a Csillagok háborújában Leia hercegnőt alakító, nemrégiben elhunyt színésznő útlevele.
jan. 24
9:27
Kitart az USA a NATO mellett? (Privátbankár)
A Veszett Kutya szerint meg kell védeni közös értékeinket.
jan. 24
9:33
Ettől a falra mászik: péniszeken és vaginákon lehet kapaszkodni a múzeumban, a cicivárról már ne is beszéljünk - fotók (Blikk)
Bizonyára a világ legobszcénebb falat lehet megmászni az Egyesült Királyságban Valentin-nap alkalmából.
jan. 24
9:33
Király szürke alsójával üzengetnek a norvégok és Mikler Roland (Sport365)
Egyre pikánsabb körítést kap a mai, Norvégia elleni negyeddöntő a kézilabda-világbajnokságon, a két ország sortbeli közelmúltjának köszönhetően.
jan. 24
9:33
Azzal fenyegette meg a fiatalkorú barátnőjét, hogy ha nem küld intim képeket magáról, letiltja a közösségi oldaláról (444.hu)
A lány küldött képet és videót is, amit aztán a 17 éves letenyei fiú megosztott a barátaival. Gyermekpornográfia miatt emelt vádat az ügyészség.
jan. 24
9:35
Szijjártó Péter megdolgozik az orosz hitelért, Moszkvában kesergett az Oroszország elleni szankciók miatt (444.hu)
Szerinte a szankciók nem hatékonyak, és különben is csak az amerikai demokraták külpolitikája miatt vezették be azokat.

Keresés