A legfrissebb hó/hó LeadING HUBE mutató szerint a következő egy-két hónap a magyar gazdaság számára még döccenőkkel teli lehet, de már látszik a fény a rövid alagút végén. A novemberi adatok...
Rendkívül súlyos közlekedésbiztonsági kockázatokat jelentenek az autókban használt szoftverek és egyéb műszaki elemek működését ellenőrző nem jogtiszta, vagy nem megfelelően frissített diagnosztikai eszközök. Mire figyeljünk? Hogyan kerülhetjük el az életveszélyes elektronikai fusimunkákat?
A KSH adatai alapján tizenöt év alatt már több mint 300-zal csökkent a szakmában dolgozók száma. Egyre több beteget kell ellátniuk a háziorvosoknak, ami azt eredményezi, hogy a rendelőkben hosszabbak a sorok, megnő a várakozási idő, miközben átlagosan alig néhány perc alatt kell kezelni a pácienseket – tudta meg a Magyar Nemzet.
Ahogy azt már megszokhattuk, a brit kormány továbbra is úgy beszél a Brexitről, mintha semmit sem értene az unió elképzeléseiről. Meglehet, hogy a "nem akarunk társult tagságot, kemény Brexit lesz,...
A bankszámlák költségei között jelentősek a különbségek, egy-egy 15-25 millió forintos összegnél - például lakásvásárlásnál - 10-100 ezer forintot is meg lehet spórolni - közölte a BankRáció.hu. A készpénzes fizetés pedig végképp nagyon drága műfaj milliós tételeknél.
Willi Weber, a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher korábbi menedzsere őszintén elmondaná az igazságot a korábbi versenyző állapotáról.
Felfoghatatlan borzalmakról számolt be a most 53 éves Anneke Lucas, akit hatévesen adtak el szexrabszolgának egy belga arisztokratákból álló pedofil bandának.
Lassú ereszkedésel indultak, majd a kereskedési nap vége felé még ugrottak is egyet lefelé az amerikai tőzsdék, így újra szomorú napja volt a részvénytulajdonosoknak. A Dow már 1,5%-os távolságra...
Budapest – Kőbánya sportolója 2016 díjjal ismerték el Imre Géza párbajtőrvívó riói olimpián nyújtott teljesítményét, az egyéniben szerzett ezüst-, illetve a csapatban nyert bronzérmet.
A San Pedro-i börtönben lakó családoknak és Bolívia szigorú drogtörvényeit megsértésett bűnözőknek megengedett, hogy kokaint termelhessenek. A bentlakók életéről a 35 éves brazil Danielle Almeida Pereira készített képeket.
Népszaporulati témában főleg nőkről szóló statisztikákat olvashatunk, így ha kimondatlanul is, őket okoljuk a népességfogyásért. Holott statisztikák szerint a párok 50%-ánál, újabb szülészorvosi tapasztalatok szerint a párok 60%-ánál a férfi megtermékenyítő képességével van baj.
A házigazda francia válogatott egy góllal győzött a már kiesett Lengyelország ellen a férfi kézilabda-világbajnokságon, így százszázalékos mérleggel nyerte az A csoportot.
„Legbelül érzem, hogy minden rendben lesz” - ezt mondta Barack Obama, utolsó elnöki sajtótájékoztatóján. A leköszönő elnök kormánya az Izrael politikáját védte, és Oroszországot okolta a hidegháborús helyzet kialakulásáért. Obama azzal zárta beszédét, hogy a közeljövőben inkább csendben akar maradni. Részletek a videóban.
Jelentősen csökkentek a kórházi várólisták - ezt mondta az egészségügyi államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán szerint ezzel Magyarország az OECD államok élmezőnyébe került. Csípőprotézis műtétre például a korábbi 658 nap helyett 311-et kell várni, egy szürkehályog operációra pedig 600 nap helyett nagyjából 90-et. A magánorvosi ellátásban nincs várólista, igaz, ott akár másfél millió forintot is…
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euró jegyzése a kora reggeli 307,86 forintról 308,20 forintra emelkedett este fél hétre
Rendkívül súlyos közlekedésbiztonsági kockázatokat jelentenek az autókban használt szoftverek és egyéb műszaki elemek működését ellenőrző nem jogtiszta, vagy nem megfelelően frissített diagnosztikai eszközök, hívja fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT). A szervezet egy olyan önszabályozó zárt ellátási rendszer kialakítását sürgeti, amely mérsékelheti az ellenőrizetlen…
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) nem tud arról, hogy lenne magyar áldozata a szerdai közép-olaszországi földrengéseknek és lavinának - közölte a tárca az MTI érdeklődésére csütörtökön
Kőbánya sportolója 2016 díjjal ismerték el Imre Géza párbajtőrvívó riói olimpián nyújtott teljesítményét, az egyéniben szerzett ezüst-, illetve a csapatban nyert bronzérmet.
A korábbi tájékoztatásainknak megfelelően folytattuk részvényvisszavásárlási programunkat - áll a Plotinus igazgatótanácsának mai közleményben, amiből kiderül: ma 1 643 db Plotinus részvényt...
Finanszírozási okok miatt leállt a kelet-ukrajnai Harkiv megyében az ukrán-orosz határ védelmének megerősítését célzó, Fal nevű projekt megvalósítása - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a megye kormányzója, Julija Szvitlicsna
Orbán Viktor köszönőlevelet és egy 25 pontos listát küldött a Professzorok Batthyány Körének (PBK), amely olyan, a kormányzati döntések kiindulópontjául szolgáló adatokat tartalmaz, melyek eltérnek a PBK által közölt elemzéstől – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtökön az MTI-t
Budapest – Szeméremsértés miatt keresi a rendőrség azt a férfit, aki 2017. január 10-én 18 óra 20 perc körül a 62/A jelzésű villamoson a Budapest X., Ónodi utca és a Szent László tér közötti szakaszon utazott.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Biokultúra Szövetség, valamint a Takarékbank Zrt., hogy elősegítse a magyar biogazdálkodás fejlesztését, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiában foglalt célkitűzések elérését, illetve a rendelkezésre álló uniós és hazai források kihasználását új, célzott termékek, finanszírozási konstrukciók kidolgozásával. Az egyezményt aláíró felek vállalták,…