Tavaly 60 százalékkal nőtt a NATO elleni kibertámadások száma, és több tagállamban attól tartanak, hogy hackerek választási kampányok befolyásolásával próbálkozhatnak - mondta az észak-atlanti szövetség főtitkára a Die Welt című német lapnak
Az illegális bevándorlók számának csökkentése érdekében az osztrák-szlovák határ ellenőrzését szorgalmazza Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter - közölte a Die Presse című osztrák lap csütörtökön
Jogsértő összehasonlító reklámok miatt 600 millió forint bírságot szabott ki a Telekomra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH); ez a jogsértő reklámokra kiszabott eddigi legnagyobb bírság a GVH gyakorlatában
A többségnek személyijövedelemadó-bevallás tervezetet készít a NAV, de továbbra is lehet kérni a munkáltató az adóbevallás elkészítését, amennyiben azt a munkáltató vállalja, írja a NAV közleményére hivatkozva a Világgazdaság.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) büntetőjogi ajánlása nyomán a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) teljes körű nyomozást folytat az Alstrom-ügyben - tájékoztatta a KNYF csütörtökön közleményben az MTI-t.
A taxik többségében már működik az online kassza, az Országos Taxis Szövetség elnökének tájékoztatása szerint. A 9500 taxiból mintegy hétezerbe szereltek be online kasszát, mondta Metál Zoltán a Világgazdaságnak.
Alanis Morissette üzleti menedzsere beismerte, hogy több mint hétmillió dollárt (jó kétmilliárd forintot) lopott a popsztártól és más amerikai hírességektől.
Teherán - Legalább 30 tűzoltó életét vesztette, több tucat embert kellett kórházba szállítani, az angol nagykövetséget pedig kiürítették, miután az iráni főváros, Teherán ikonikus tornya, a Palsco kigyulladt és összeroskadt.
Az Izraelben élő arab közösség vezetői csütörtökre általános sztrájkot hirdettek az előző napi, két halálos áldozattal járó és az egy héttel korábbi házlebontások miatt - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet
Ma iktatják be Donald Trumpot a hivatalába, eztáltal átveszi a stafétabotot Barack Obamától. Attól a pillanattól, hogy leteszi az esküt (magyar idő szerint péntek délután), ő az új amerikai elnök.
Inzulinrezisztencia diéta követése során olykor előfordulhat, hogy az illető étkezés után pár órával el kezd szédülni, közérzete romlik, netán enyhe fokú remegést is érez. A tünetek általában hipoglikémiára, azon belül is reaktív hipoglikémiára utalnak. De vajon mit lehet ellene tenni? Erre a kérdésre kerestük a választ Sárga Diánával, az Életmód Orvosi Központ dietetikusával.
A Hyundai nemrégiben új generációt bocsátott útjára az i30-as modellnél, ami ismét megpróbálja a kompakt szegmens legjobbjait maga mögé utasítani. Természetesen ezúttal sem csupán ötajtósként kapható a koreai alsó-középkategóriás: a kombi hamarosan debütál, míg az N sportverzió az év második felében lát napvilágot, mi több, egy év múlva kupé kivitellel is bővül a paletta.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kapja elsőként a Venezuela által újonnan alapított Hugo Chávez-békedíjat a szíriai polgárháború lezárásáért tett erőfeszítéseiért.
Az Alpine, mint dedikált sportmárka felélesztése régóta napirenden van, azonban a látható eredményekhez kell egy létező, megvásárolható modell is. Ez volna az A120, amelyet a Renault szakemberei fejlesztettek ki, s az autózás iránt rajongók már hosszú ideje várják az érkezését. Ezúttal már látható eredményeket mutattak a franciák, mégpedig a kész karosszéria formájában.
Már szinte mindent megmutattak, így csak a rövidesen érkező Huayra Roadster szíve maradt hátra. A Pagani tavaly augusztusra ígérte a Huayra nyitott tetejű változatának bemutatását, azonban akkor hiába várták a nagy leleplezést a Concours d’Elegance látogatói. Azóta a gyáriak új modenai üzemének megnyitóján néhány szerencsés – és valószínűleg nagyon gazdag – ügyfélnek már megmutatta magát a…
Hátsókerékhajtással, látványos formákkal és felső-középkategóriás méretekkel mutatkozott be pár hete Amerikában a Kia négyajtós kupéja, a Stinger. A modell azonban megcélozza az európai közönséget, és hogy ez még jobban sikerüljön, a két izmos turbómotor mellett dízelmotor is kérhető lesz a lemezek alá - az alábbi részletes bemutatóban el is mondjuk, hogy milyen.
A McLaren 650S ugyan alig 3 éve mutatkozott be, az idei Genfi Autószalonon már érkezik is az utódja. Ez persze nem csoda, hiszen a 650S tulajdonképpen csak a 2011-ben piacra kerülő MP4-12C alapos modellfrissítése volt – az alkatrészeik 75 %-a megegyezik. A P14 kódnéven futó utód azonban már teljesen új fejlesztés, és a leleplezéshez közeledve a kémfotók mellett immár hivatalos kedvcsináló fotókat…
Változatlan formában, de új szívvel és váltóval érkezett hozzánk minden idők leggyorsabb sorozatgyártású Volvója. A hathengeres S60 Polestar tesztjében egy utolsó mohikánt búcsúztattunk könnyekkel, de ha olyan képet fest a jövő, mint az új négyhengeres hajtáslánc, akkor köszönjük, mi teljesen beérjük ezzel.
A Coach Magazine hétfőn egy interjút közölt Lionel Messivel, melyben szerződéshosszabbítását illetően nyilatkozott. Később azonban kiderült: az argentin labdarúgó sohasem találkozott a lap újságírójával.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte a Magyar Telekom összehasonlító reklámjait, mert azokban a társaság nem tárgyilagosan hasonlította össze saját és versenytársai 4G...
A jövőben is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem részeként működik majd a gazdaság- és társadalomtudományi kar, amely mégsem csatlakozik az ELTE-hez - a fenntartói döntésről az oktatási államtitkárság tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
Szokás szerint csütörtök délután tájékoztatja a sajtót a kormány aktuális döntéseiről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő. Van elég gáz a tárolókban 2017...
Honvéd kadétképzés indul szeptemberben egy budapesti és egy szekszárdi iskolában. A Honvédelmi Minisztérium (HM) közlése szerint az új képzési forma bevezetése "a haza védelmére kész felnövő generáció kinevelését" szolgálja.
A jövőben is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem részeként működik majd a gazdaság- és társadalomtudományi kar, amely mégsem csatlakozik az ELTE-hez - a fenntartói döntésről az oktatási...
Amióta új egyenruhát kaptak, egyre többen panaszkodnak allergiás tünetekre. Adja magát a következtetés, hogy a ruhával van baj, de hiába költöttek már egymillió dollárnál is többet tesztekre, azok semmi különöset sem találtak.
Mialatt az elmúlt években egyre inkább kapóssá váltak a panelek, ez az árakban is jócskán megmutatkozik: országszerte mindenhol tovább nőttek az árak tavaly. Míg vidéken néhány tízezer forintnyi eltérések mutatkoznak az egyes megyék között, addig Budapesten akár százezer forintnyi különbségek is vannak az egyes lakótelepek négyzetméteráraiban. Azok a társasházak, akik felújításban gondolkodnak,…