A megválasztott amerikai elnök nem szeret ugyan twitterezni, de elnökként sem mond le róla, mert úgy véli, a sajtó nem tisztességes vele. Trump szerint sokakat meg sem hívtak a bojkottálók közül.
Kisiklott egy személyvonat utolsó egységének több tengelye szerda este az esztergomi állomáson - közölte a Mávinform. A balesetben senki nem sérült meg.
A magyar gazdaság növekedése szemfényvesztés, az adócsökkentés kamu, az oktatás színvonala meredeken romlik. Erre jutott Mellár Tamás és Csaba László, az egykor Fidesz-közeli szakértők rendezvényén.
Dr. Páldi Tamás tölti be 2017. január 9-edikétől a TriGránit HR igazgatói pozícióját. Az új vezető Budapesten, Pozsonyban, Krakkóban és Varsóban egyaránt felelős a cég HR feladatainak irányításáért, írja az irodakereso.info.
Két településen tartanak vasárnap időközi polgármester-választást: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csaholcon és a Bács-Kiskun megyei Bácsszentgyörgyön.
A közüzemeket érintő bérhelyzet volt a témája a versenyszféra szakszervezeti konföderációi és a közszolgáltatások területén működő reprezentatív ágazati szakszervezetek 2017. január 17-én tartott egyeztetésének. A szakszervezetek sürgetik a kormányzati döntést a béremelés ügyében, különben folytatódik az elvándorlás a szférából, a közszolgáltatások pedig veszélybe kerülhetnek.
Komoly eredmény Antonio Tajani európai parlamenti elnökké választása, a politikus közismerten magyarbarát - nyilatkozta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője a Magyar Hírlapnak.
Feldolgozóipari termelés- és eladásnövekedés, széles körű munkaerőhiány, továbbá a befektetések bővülése jellemezte az amerikai gazdaságot az elmúlt mintegy másfél hónapban - állapította meg az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán közzétett jelentésében.
2017-ben csupán a korkedvezményt szerzett személyek esetében nyílik lehetőség – a jogosultsági előírások betartásával – korhatár előtti ellátás, valamint a táncművészek részére ún. táncművészeti életjáradék megállapítására.
2,5 milliárd forintos keretösszegű pályázat indul: „Munkaerő-piaci kompetenciák fejlesztése a konvergenciarégiókban” felhívással. A támogatási kérelmek szerdától nyújthatók be, - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Fontos, hogy változatosan étkezzünk! Éppen ezért próbáljuk ki a következő új rántotta receptet! Egyszerre laktató és egészséges, ráadásul készíthetünk hozzá még pirítóst is!
Julian Assange, a WikiLeaks szivárogtató oldal alapítója nem adja fel magát az Egyesült Államoknak, pedig korábban kijelentette, így tesz, ha Barack Obama amerikai elnök megkegyelmez Chelsea Manningnek, a WikiLeaksnek több százezer dokumentumot átadó volt amerikai katonának. Obama jelentősen enyhítette Manning börtönbüntetését, aki így májusban szabadul és nem harminc év múlva.
Független európai védelmi rendszer létrehozására szólított fel Bernard Cazeneuve francia miniszterelnök, válaszul Donald Trump legutóbbi NATO-t illető kritikájára, amelyben az Egyesült Államok megválasztott elnöke elavultnak nevezte a transzatlanti együttműködést.
Felcsút – Téli álomba szenderült a felcsúti kisvasút: egészen május elejéig csak hétvégénte közlekedik délelőtt tíz és délután négy óra között – szúrta ki fenysebesseg.hu, amely felhívta a figyelmet, hogy így egész biztos nem lesz meg az Európai Uniónak a 600 millió forintos támogatásért cserébe ígért utaslétszám.
Klapka György családjának nem jut ideje a gyászra, igyekeznek rendben tartani az Aranyember vállalkozásait. Az örökösök nem zárhatják be a Vámház körút 9. szám alatt lévő zálogházat, erről a döntésről Klapka még életében gondoskodott.
Izrael - Nem újkeletű dolog, hogy a hadsereg mindent letesztel, aminek kapcsán szikrányi remény is van arra, hogy az ellenség életét meg lehet keseríteni vele.
A pénz boldoggá tesz, de lehetséges, hogy Hajdú Péter és Sarka Kata között éppen ez okozza majd az elkövetkezendő időszakokban a legnagyobb feszültséget. A pár ugyanis mesés vagyonon kényszerül majd osztozkodni.
A DK és az LMP is kész tárgyalni az MSZP miniszterelnök-jelöltjével, de szerintük még korai technikai kérdésekről beszélni. Összejöhet-e a közös ellenzéki lista?
Egyik olvasónkat pisilés közben rángatta ki a biztonsági őr a gyorsétterem mosdójából, mert rendelés előtt tért be oda. Az étterem cáfolja a tettlegességet, ennek ellenére megvendégelték a panaszost.
A Credit Suisse szerdán beleegyezett abba, hogy 5,3 milliárd dollár (bő 1500 milliárd forintnak megfelelő összegű) bírságot fizet, mert úgynevezett mérgező jelzáloglevél-fedezetű értékpapírokat értékesített a 2008-as pénzügyi válság előtt.
Be kellett zárni Budapest egyik csúcspatikáját, miután a gyógyszertár tulajdonrészeket átrendező jogszabály összeugrasztotta a gazdáit – értesült az atv.hu.
Elképesztő akaraterőről tesz tanúbizonyságot hazánk legkiválóbb alpesi sízője, Miklós Edit. Múlt hétvégi, Altenmarkt Zauchensee-i bukását követően mindkét térdét megműtötték - két nappal később már talpra állt.
Már egy év eltelt azóta, hogy Jakupcsek Gabriellának is távoznia kellett a tévé képernyőjéről. Azóta a műsorvezetőnő nem tért vissza egyik csatornára sem.
Tarnai Tamás földrajz, történelem, geológia szakon végzett, karrierjét kutatógeológusként kezdte. A MOL-nál került először HR területre. Mielőtt 2016 őszén az Apollohoz igazolt, öt évig a Magyar Suzuki Zrt. HR igazgatója volt. A HR területén az édesapja a példaképe, aki a GE és a Knorr-Bremse HR-vezetőjeként dolgozott. A kollégák motiválásának feladata áll hozzá a legközelebb.
A várakozásoknak megfelelő eredményeket tett közzé a Citigroup negyedik negyedéves gyorsjelentésében. 17 milliárdos árbevételen 1,14 dolláros tisztított EPS-t ért el a vállalat, ami nagyon közel esik a 17,26 milliárd dolláros árbevétel és 1,12 dolláros EPS várakozásokhoz.