Az amerikai törvényhozás pénteken hitelesítette az elektorok szavazatait, amelyek biztosították a republikánus párti Donald Trump győzelmét az elnökválasztáson. Ugyanakkor néhány demokrata párti törvényhozó jelezte, hogy kifogást nyújt be.
Az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése alapján az elkövetkező napokban az átlagosnál hidegebb idő várható. A hét második felétől észak felől fagyos légtömegek érkeznek hazánkba, így napközben is csak -2 és -10 °C körül alakul a hőmérséklet, amely éjszaka a derült, fagyzugos, szélcsendes területeken akár -18 °C-ig is süllyedhet. Kezdetben ónos eső, majd havas eső, hó is eshet.
Pénzügyi elemzők szerint a jelenlegi foglalkoztatási helyzetben túlfűtötté teheti az amerikai gazdaságot, ha Donald Trump, a két hét múlva hivatalba lépő amerikai elnök végrehajtja az elnökválasztási kampányban ígért gazdaságélénkítő terveit.
Bicske – Egy távközlési szekrénynek, majd egy ház kerítésének ütközött Bicskén egy autóbusz, a sofőr életéért hosszú órákig küzdöttek. A legfrissebb információk szerint azonban nem sikerült megmenteni, az utasok közül viszont senki sem sérült meg.
Újabb lépés történt annak érdekében, hogy az aranybányászatáról híres erdélyi Verespatak az UNESCO világörökségi listájára kerüljön. A leköszönő román kormány nyújtotta be a héten a szükséges dokumentumokat az UNESCO-hoz.
A kelenföldi végállomás helyett a járműtelepre vitte ki az önvezérlő 4-es metró egyik szerelvénye péntek reggel az utasokat - írja a 24.hu a Közlekedő Tömeg blogra hivatkozva. A nem tervezett...
A Nissan szinte elsőként reagálva adott ki valóban használható elektromos autót a Leaf formájában, amely azóta több ízben frissült is. Azonban ez a szegmens olyan ütemben fejlődött, hogy az Észak-Európában oly népszerű típus esetében már a második generáció érkezéséről kell jelentenünk – az elektronikai kiállításon (CES) Carlos Ghosn a fejlesztés alatt álló, új villanyautóról is beszélt.
Az önvezető négykerekűekben nem csak az autóipari szereplők látnak nagy potenciált: a Las Vegasi Szórakoztató-elektronikai Kiállításon (CES) már évek óta egyre több olyan koncepciót láthatunk számítástechnikai és egyéb cégektől, melyek az autonóm autókhoz készülnek. Ezúttal a Bose mutatott be két izgalmas megoldást, melyek kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik az önvezető autókat.
A nyugati kereszténység január hatodikán ünnepli Vízkereszt napját, Krisztus megkeresztelésének ünnepét. A keleti egyházak közül amelyek nem tértek át a Gergely-naptárra, most ünneplik a karácsonyt. Hazánkban ezen a napon nyílt meg a reformáció emlékéve.
A hétvégén akár mínusz húsz fokig is süllyedhet a hőmérséklet országszerte, ráadásul nap közben sem emelkedik majd fagypont fölé. A Groupama Biztosító felhívja a figyelmet: a szokottnál is óvatosabban kell közlekedni az utakon, és aki teheti, inkább halassza el az utazását. Ha mégis kénytelen útra kelni, íme pár hasznos tanács a balesetek elkerüléséhez.
Lemondott az Egyesült Államok kanadai nagykövete és ezzel elsőként tett eleget Donald Trump elvárásainak. A megválasztott elnök ugyanis jelezte, hogy valamennyi politikai kinevezettet leváltja.
Hiába a vártnál rosszabb amerikai munkaerőpiaci adat, az amerikai indexek újabb történelmi csúcsokra emelkedtek pénteken napközben. A Dow nagyon közel került a 20 ezer pontos szinthez, kevesebb, mint...
Először alkalmazza a Budapesti Értéktőzsde egyes, tőzsdére bevezetett cégek esetében az elkülönítés szankciót, miután azok olyan mértékű kötelezettségszegést követtek el, hogy a befektetők érdekeinek védelme és a szabályzatsértés súlya miatt szükségessé vált kiemelésük az eredeti részvénykategóriájukból. Az intézkedés három tőzsdei kibocsátót érint, melyeket a BÉT minimum 6 hónapra különít el…
Donald Trump megválasztott amerikai elnök konstruktívnak nevezte a hírszerzés vezetőivel pénteken lezajlott találkozóját, de hangsúlyozta, hogy véleménye szerint semmiféle hackertámadás nem volt hatással a választási eredményekre.
Bér- és nyugdíjemelésekről, a hallgatói ösztöndíjak növeléséről, valamint a kis- és középvállalkozóknak nyújtott adókedvezményről döntött pénteken a két napja beiktatott román kormány.
"Politikai boszorkányüldözésnek" nevezte az orosz hackertámadások körüli vitát Donald Trump megválasztott elnök a The New York Times című lapnak adott pénteki interjújában.
Lemondott az Egyesült Államok kanadai nagykövete és ezzel elsőként tett eleget Donald Trump elvárásainak. A megválasztott elnök ugyanis jelezte, hogyvalamennyi politikai kinevezettet leváltja.