Délután még csak a másodfokú risztást, estére viszont több megye járásaira és Budapestre a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztást adta ki a meteorológiai szolgálat. Az érintett területeken...
Bristol - Légpuskával lőtt rá Jordan Walters (24) az alig 18 hónapos szomszéd babára, mert az nem akarta abbahagyni a sírást. A férfit állítólag barátnője Emma Horseman (24) biztatta a szörnyű tettre.
Napirendjére vette a brit parlament annak a petíciónak a tárgyalását, amelynek kezdeményezői azt követelik a brit kormánytól, hogy vonja vissza Donald Trump állami látogatásra szóló meghívását. A...
Az MSZP vezetői közül többen nem a kormányváltás érdekében dolgoznak - állítólag ezzel indokolta a pártól való kilépését Demeter Márta. A Magyar Nemzet információi szerint a politikusnő azt is bírálta, hogy pártjából többen már 2022-re készülnek.
Az amerikai Sledgeback együttes magyar származású frontembere január elején jelentette be, hogy 13 év után új albumot ad ki a budapesti C.A.F.B. zenekarral.
Harmadik napja esnek a részvényárak a tengerentúlon. Ennek nem annyira a gyorsjelentések, mint inkább a Trump-hinta az elsődleges oka. A piacok egyszer annak örülnek, hogy jön a gazdaságélénkítés,...
Konkrét eredményeket sürgetett az uniós menekültügyi politikában és az EU-tagállamok közötti szolidaritásra szólított fel kedden Angela Merkel német kancellár stockholmi látogatása során, a február 3-i máltai európai csúcstalálkozó előtt.
Egy esetleges kelet-földközi-tengeri földgázelosztó-csomópont létre-hozása felé tett újabb lépéseket az olasz energetikai vállalat, az Eni. Cipruson és Egyiptomban is bővítették eddigi üzemeltetési területüket a tengeri feltárási blokkokat illetően.
Az is kiderült, hogy neje a korábban feltételezett félmillió eurónál sokkal többet, összesen bruttó 831 440 eurót keresett tényleges munkavégzés nélkül.
Budapest — Fejős Éva (49) végre otthon lehet kislányával, Linda Zsófival. Az írónő elsőként a Blikknek mesélt arról, hogy életét teljesen felforgatta az anyaság.
Budapest — Mága Zoltán (42) világhírű primás lánya, Mága Jennifer (20) a közösségi oldalán osztotta meg, hogy egy hollywoodi producer munkát ajánlott neki.
Neves budapesti építészek és a Budapest Világörökségéért Alapítvány is tiltakoznak a Kopaszi-gát mellé tervezett 120 méteres felhőkarcoló ellen. Azt mondják, a hatalmas épület belelóg a védett dunai panorámába. A területen a Garancsi István vezette Market Kft építkezik, több száz lakást és irodát terveznek. A cég szerint minden a jogszabályoknak megfelelően történik. További részletek a videóban.
Példátlan biztonsági intézkedések közepette érkezik hazánkba csütörtökön Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. Budapesten már lázasan folyik a készülődés, felszerelték a kamerákat, hegesztik a csatornafedeleket, melegítenek a mesterlövészek is - Kecskeméten pedig izzítják a Gripeneket is. Biztosan lesz olyan budapesti, aki hiába keresi majd utcán hagyott autóját, egy iskolányi diák pedig rendkívüli…
Az AAA AUTO 2016-ra vonatkozó csoportszintű értékesítési adatai szerint a magyar férfi használtautó-vásárlók kedvenc típusa az Opel Astra, míg a nőké a Suzuki Swift. A nők a ferde hátú modelleket preferálják, míg a férfiak – bár szintén ferde hátú autót választottak a legtöbben – nagyobb számban vásároltak szedánokat, kombikat és MPV-ket.
Figyelem, aki demonstrálni szeretett volna a civilek mellett*, az holnap hiába menne a Kossuth térre. Az új terv szerint most vasárnap, 16 órakor tartják meg a tüntetést. A helyszín változatlan. (Via HVG) *Helyesbítés: véletlenül ellent írtam a mellett helyett. Bocsánat!
Sokkal szélesebben oszlanak el a világon a muszlim hívők, mintsem a hétköznapokban gondolnánk, ezért Donald Trump amerikai elnök hét országra vonatkozó beutazási tilalma csak meglepően kis részüket...
Austin — Nicolas Cage (53) igen nagy meglepetést okozott, ugyanis elment egy a rajongóinak tartott filmmaratonra, ahol a leghíresebb produkcióit vetítették.
Összeférhetetlenséget gyanít, ezért aggodalmát fejezte ki a Transparency International, amiért "lazán" szabályozzák az európai uniós intézményeknél dolgozó politikusok megbízatásuk lejárta utáni...
A lengyel ezüstérmes Wisla Plock csapatában folytatja pályafutását a Telekom Veszprém magyar válogatott kapusa, Borbély Ádám. A 21 éves hálóőr a 2017/18-as szezontól csatlakozik a BL-ben is érdekelt alakulathoz.
Budapest/Bréma – Beigazolódni látszanak a korábbi magyar válogatott labdarúgó, Urbán Flórián (48) állításai az utóbbi időben rengeteget kritizált Kleinheisler László (22) hazaigazolásának okán.
Még a legnagyobb beruházások esetén a leggondosabb előkészítés mellett is előfordulhat, hogy a kivitelezési tevékenység úgy indul el, hogy nem áll rendelkezésre a felek által aláírt kivitelezési szerződés. Jóllehet az elektronikus építési naplóba a szerződést is fel kell tölteni, a szerződés hiánya általában nem akadályozza meg a munkakezdést. Érdemes azonban tudni, hogy a szerződés aláírásának…
Különleges műsorral készül Lady GaGa a Super Bowl -ra. A világszerte legnézettebb, de az amerikai családapák körében mindenképp kedvelt sportesemény félidejében ad showműsort az énekesnő.
Jogvesztő határidő a mai az adózást érintő több területen is – hívják fel a figyelmet a MAZARS szakértői. Néhány órája maradt az érintett adózóknak, hogy bejelentsék az adóhatóságnál, ha a tárgyévben készletre vételkor szeretnék megállapítani a környezetvédelmi termékdíjat, illetve azt is, ha a termékdíj-átalányt vagy az egyéni hulladékkezelést választják. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó…