A Spiegel Online német hírportál Orbán Viktor kormányfőnek az Antall József Tudásközpont és a Konrad Adenauer Alapítvány csütörtöki brüsszeli rendezvényén mondott beszédével kapcsolatban közölt írást.
Nem csak a szíriai menekültek befogadását függesztette fel az Egyesült Államok elnöke. A reptereken mostantól sokkal szigorúbb lesz az ellenőrzés, és minden állam maga dönthet arról, hogy befogadják-e a menekülteket. Hatalmas fejlesztésen esik át a hadsereg is.
2016-ban ismét nőtt a Bosch csoport árbevétele: az előzetes számadatok alapján 3,5 százalékkal, 73,1 milliárd euróra emelkedett. Árfolyamhatások nélkül az árbevétel 5,4 százalékos növekedést mutatott, így az árfolyamok kedvezőtlen alakulása mintegy 1,3 milliárd euróval vetette vissza az árbevételi eredményeket.
Piros Zsombor nyerte meg a juniorok versenyét a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A 17 éves fiú a második férfi teniszezőnk, aki Grand Slamet nyert a juniorok között.
Szmogriadó ide vagy oda, Budapest nem áll rosszul szennyezettség terén a világ nagyvárosaival összehasonlítva, a 285 vizsgált város közül a 175. helyen áll. De Európában is inkább csak a...
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint Törökország presztízskérdést csinál abból az ítéletből, amely szerint Görögország nem ad ki török dezertőr katonákat.
Dakka — Rehman Asad fotográfus heteket töltött Bangladesben, hogy tanulmányozhassa a mai napig nomád körülmények között, a fejlett civilizációtól elszigetelten élő törzsek mindennapi szokásait és hagyományait, valamint fotókkal dokumentálja azt.
Az oroszellenes szankciók feloldását a minszki megállapodás teljesítésének eredményességéhez akarja kötni Sigmar Gabriel új német külügyminiszter és francia vendéglátója, Jean Marc Ayrault.
Valószínűleg megvárja majd a nemzetközi banki szabályozásért felelős Bázeli Testület, hogy Donald Trump kormánya eldöntse, mit akar majd kezdeni a pénzintézetekkel, mielőtt hatályba helyezik az új...
Magyarországon eltorzult piacgazdaság van. Van olyan mutató, amiben javult a magyar gazdaság, de az összkép elszomorító - fejtette ki az ATV-nek adott interjújában Chikán Attila közgazdászprofesszor....
Az EDGAR (Emission Database for Global Atmospheric Research) nevű szervezet rendszeresen közzéteszi a világ legnagyobb szén-dioxid kibocsátóinak rangsorát; hazánk önmagában nem komoly kibocsátó, az Európai Unió viszont a 3. helyet foglalja el a szervezet listáján. A kibocsátás csökkentése érdekében az Unió és az egyes országok is egyre komolyabb intézkedéseket vezetnek be, illetve támogatják a…
Budapest — Nemrég még az is meglepőnek számított, ha egy nő a harmincas éveiben vállalta első gyermekét. Az utóbbi években azonban már az sem ritka, ha valaki negyvenesként, sőt lassan ötvenesként lesz anya. Olvasóinkat arról kérdezzük, hogy mit gondolnak a kései gyerekvállalásról.
A külhoni nemzetrészek megmaradásának és boldogulásuknak szülőföldjükön fontos eszköze gazdasági fejlődésük megalapozása - jelentette ki Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének (SZMFVSZ) konferenciáján, amelyet a felvidéki Révkomáromban tartottak szombaton.
Oroszország hajlandó lenne finanszírozni a tervezett új cseh atomreaktorok felépítését - állítja Kirill Komarov, a Roszatom orosz energetikai vállalat vezérigazgatójának első helyettese.
Rendkívül feszültre sikeredett a Fehérvár AV19 és az Olimpija Ljubljana között vívott EBEL összecsapás második harmada, ahol a magyar bekk Orbán Attila, nagy küzdelem után, vállsérülése ellenére is jégre tudta vinni ellenfelét.
A helyi bortermelők szerint az ingatlanspekulánsok és az ültetvények elöregedése miatt veszélyben vannak a Balaton északi partjának szőlőterületei, ami a balatoni tájat is veszélyezteti.
Döbbenetes videó került napvilágra: több autó is lassítás nélkül elszáguldott a magyar gimnazisták lángoló busza mellett. Az olasz rendőrség szerint segíthettek volna.