Idén jelentősen csökkenhet a közösségi oldalak, így például a Facebook népszerűsége, egyre többen meg is szüntethetik regisztrációjukat - többek között ez derül ki a Telenor 2017-es technikai...
"Népességét, természeti forrásait és emberi erőforrásait tekintve az Európai Unió a világ vezető hatalma kellene legyen. Stagnálása azonban pillanatnyilag megakadályozza, hogy betöltse vezető szerepét" - állapítja meg Orbán Viktor miniszterelnök abban az angol nyelvű cikkében, amelyet a Hungarian Review című lap közölt január 24-i keltezéssel, és amelynek rövidített változatát az amerikai National…
A téli átigazolási időszak adta lehetőségeket igyekszik maximálisan kihasználni a Ferencváros. A fővárosi csapat már megszerezte Kleinheisler Lászlót, Botka Endrét, Amadou Moutarit vagy éppen Bognár Istvánt.
„Odakint csak egymásra számíthatunk, hiszen Kölnben nem élnek barátaink” - Ez csak egy félelme a sok közül Csobot Adélnak és Istenes Bencének a költözést illetően, azonban bíznak abban, hogy kapcsolatuk az új élethelyzet ellenére kiállja majd a próbát, hiszen biztos alapokon nyugszik.
Tegnap délután még az USA és Mexikó közötti kapcsolatok befagyásáról írtunk azok után, hogy Twitter-háború alakult ki a két ország között, de estére a Fehér Ház szóvivője már visszakozott a nagy...
Kafkai szituációkat emleget a tárgyalások kapcsán a lapunknak nyilatkozó Katona Andrea, akinek múlt héten súlyosította ítéletét a Fővárosi Törvényszék. Az Országos Széchenyi Könyvtár volt főigazgatója szerint a bíróság döntése azt üzeni: senkinek sem áll jogában megvédeni a saját tulajdonát Magyarországon.
Az Audi Hungaria Zrt. tizenegyezer-ötszáz munkavállalója közül mintegy ezerötszázan vettek részt az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) által kezdeményezett figyelmeztető sztrájkban csütörtökön kilenc és tizenegy óra között - mondta az MTI megkeresésére a vállalat kommunikációért és kormánykapcsolatokért felelős vezetője.
Az Allianz Hungária Zrt. második alkalommal is sikert aratott a World Finance londoni székhelyű, piacvezető pénzügyi szaklap közönségszavazásán, ahol 2007 óta évről évre díjazzák a világ legjobb, leginnovatívabb és legeredményesebb vállalatait különböző kategóriákban. Idén 10 kategóriát indított a pénzügyi lap, ezek között a biztosításszakmai díj elnyeréséért volt versenyben az Allianz.
A mikro-, kis- és közép-, valamint a nagyvállalatok munkavállalóinak képzését támogató 3 milliárdos összértékű pályázatok célja, hogy javítsák az alkalmazottak foglalkoztathatóságát, munkahelyi készségeit és kompetenciáit, ezzel javuljon a vállalkozások versenyképessége - írta az MTI.
Jelentősen, közel tíz százalékkal emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, de a hosszabb távú trend továbbra is egy telített munkaerő-piacot tükröz - írta az MTI.
Baktérium okozta a déli határon történt tömeges rendőri rosszulléteket január elején a laborvizsgálatok szerint - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
Hamarosan húsz szálból álló cigarettacsomagok váltják fel a trafikokban az eddigi 19 szálas dobozokat, az árak alakulásáról a gyártók döntenek - olvasható a Magyar Idők pénteki számában. Orosz...
Az ellenzék a kormányra, a kormány az OLAF-ra mutogat a 4-es metró-beruházás körüli korrupcióval foglalkozó jelentés nyilvánosságra hozatalának kérdésében. A Miniszterelnökség államtitkára szerint a jelentést csak az OLAF hozzájárulásával lehet nyilvánosságra hozni, az OLAF vezetője viszont a DK európai parlamenti képviselőjével azt közölte levélben, a magyar hatóságok döntésén múlik, hogy…
Baktérium okozta a déli határon történt tömeges rendőri rosszulléteket január elején a laborvizsgálatok szerint - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
Húsz szálból álló cigarettacsomagok váltják fel a trafikokban az eddigi 19 szálas dobozokat - az árak a NAV honlapján vannak, de a gyártók döntenek róluk.
Washington – Először szállt fel az új amerikai elnök, Donald Trump a legendás elnöki gépre, az Air Force One-ra. Trump szinte gyermeki örömmel ment fel a repülőhöz vezető lépcsőn, olyannyira, hogy integetni is elfelejtett, pedig az szinte kötelező elem az elnököknél, elődje, Barack Obama például soha sem mulaszotta el.
Az okostelefon használata egyre elterjedtebb, és egyre többen vesznek igénybe olyan mobilapplikációkat, melyek a munkát, az intéznivalókat, a tervek megvalósítását megkönnyítik. Van olyan alkalmazás, amely az ügyeink nyomon követését segíti, a másik a munkahelyi közösség kommunikációját támogatja, és olyat is találunk, amely a saját weboldalunk látogatottságát, statisztikáját mutatja meg.…
Egy 2017-es lista szerint a jövedelmekhez viszonyítva Hongkongban az egyik legdrágábbak a lakások a világon, aminek hatására sajátos lakhatási kényszermegoldások születnek. Arról már korábban is...
Donald Trump választási győzelme után politikusok és újságírók tucatjai fejezték ki aggodalmukat amiatt, hogy a közösségi oldalakon célzottan elterjesztett álhír-dömping nem csak az Egyesült Államokban, hanem Európában is átírhatja a választások kimenetelét. Most a Stanford és a New York-i Egyetem neves közgazdászai bebizonyították, hogy nem kell félni az álhír-apokalipszistől.
Közép-kelet-európai regionális logisztikai központot telepít 2018-tól Hatvanba a Bosch, a beruházással 250 új munkahelyet hoznak létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
Másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meterológiai szolgálat három megyére az extrém hideg miatt. Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mínusz 20 fok alá csökkenhet a hőmérséklet. A szibériai hideg elsősorban az Északi-Középhegység hóval borított völgyeiben várható, ahol -23 fokot is mérhetnek.
Január 31-én éjfélkor zárul a fogyatékossággal élő emberek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a hajléktalan emberek képességeinek, készségeinek fejlesztésére és foglalkoztatására kiírt pályázat - mondta Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Akár milliárdos bírságra is számíthatnak 2018. május 25. után az adatvédelmi előírásokat megszegő cégek az egységes uniós rendelet hatályba lépésével - idézi a Magyar Hírlap pénteki száma Péterfalvi...
Tízezreket várnak a pénteki washingtoni abortuszellenes demonstrációra. A meneten részt vesz Mike Pence amerikai alelnök, és felszólal Kellyanne Conway, Donald Trump elnök tanácsadója is.
Budapest – Késsel rabolt ki egy férfi egy Teréz körúti mobiltelefonos üzletet csütörtök délelőtt. Az akciót rögzítette a bolti kamera, amelyen jól látszódott, hogy a határozott fellépésű férfi, hogyan kényszeríti az eladót, hogy mobiltelefonokat tegyen a táskájába.
Az, hogy a műgyűjtés családi alapon is történhet, egyáltalán nem újdonság, hanem egyidős a műgyűjtéssel. Milyen lehetőségek és kockázatok vannak abban, ha valaki nem egyedül, hanem a családdal...
Idén jelentősen csökkenhet a közösségi oldalak, így például a Facebook népszerűsége, egyre többen meg is szüntethetik regisztrációjukat - többek között ez derül ki a Telenor 2017-es technikai előrejelzéséből.