A szenegáli kapus, Khadim N'Diaye garantáltan az év egyik legemlékezetesebb produkcióját mutatta be időhúzás céljából az Angola elleni Afrika-kupa mérkőzésen.
Nagyot javult a Magyar Telekom profitabilitása az elmúlt években, ezzel párhuzamosan viszont az árfolyam is jelentősen emelkedett, ilyen rali után az elemzők is egyre inkább a kockázatokra...
Az autógyártók egyik elhagyhatatlan ismertetőjegye az embléma, amely az idők során folyamatosan változik, megújul a friss trendeknek megfelelően, ám mindeközben a márka hagyományait is igyekszik továbbvinni. Ezúttal az Aston Martin háza tájáról érkezett hír egy új logóval kapcsolatban, ám a fanatikusoknak nem kell aggódniuk, az ikonikus szárnyas embléma nem kerül lecserélésre.
Több mint háromszáz gépjármű rekedt Japán nyugati részének tengerparti útjain egy hóvihar miatt, a szerencsétlenül járt embereket a hadsereg menekítette biztonságos helyre - jelentette kedden a helyi média.
Egy lengyel anyuka két kisgyermekével vásárolt egy angliai város, Stevenage szupermarketében, amikor egy férfi szidalmazni kezdte azért, mert nem angolul beszélt gyerekeivel.
Lassan teljesen elfelejthetjük azokat az éveket, amikor hosszas keresgélés után lehetett csak ráakadni egy-egy új lakásra Budapesten. A tavaly elindított projekteknek az idei évtől lehet igazán...
Arnold Schwarzeneggert bizonyára mindenki ismeri: az osztrák-amerikai színész és politikus korábban rajongott a hatalmas, marcona négykerekűekért, mint például a Hummerek vagy éppen a Mercedes-Benz Unimog. Kalifornia állam korábbi kormányzója azonban azóta már a klímaváltozás veszélyeire szeretné felhívni az emberek figyelmét, és ennek keretében nem csak megszabadult a korábbi benzinfaló…
A múlt pénteki veronai buszbalesetet követő nyomozásról kapott információk alapján mindeddig semmi olyan nyomot nem találtak a hatóságok, amely műszaki meghibásodásra utalna - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden telefonon az MTI-nek.
Az eredmények feltárták, hogy az öröklött genetikai tényezők jelentősen befolyásolják az online média mindenféle használatával eltöltött idő mennyiségét.
Pótmagánvádas indítványt nyújtott be Nyakó István, az MSZP kommunikációs igazgatója, ezért betekinthet az iratokba. Az iratok között olyan híváslisták is vannak, amelyek segíthetik a gyanúsítottak beazonosítását.
Álatlában azt szoktuk meg, hogy a világ különböző nagyvárosaiban tartott divathetekről érkező fotókon csak a hétköznapokban viselhetetlen ruhákat mutatnak be. A Párizsi divathéten azonban most a Ralph & Russo brit divatház egész tűrhető, sőt mi több, ízléses és szép kreációkat vitt a kifutóra. Azért voltak most is olyanok, amiket nem biztos, hogy szívesen hordanának a hölgyek - az egyik…
Nagy a különbség az álomotthon és a valóság között: a lakosság nagy része ugyanis száz négyzetméteres, legalább háromszobás családi házban szeretne lakni.
Egy jól eltalált sorozat a nézőnek egyszerre állandóság és változás. Tucatnyi reménytelen szerelmesért, vívódó orvosért vagy kiégett olajmágnásért izgulhatunk. De hol végződik a szórakozás és kezdődik a függés?
A múlt pénteki veronai buszbalesetet követő nyomozásról kapott információk alapján mindeddig semmi olyan nyomot nem találtak a hatóságok, amely műszaki meghibásodásra utalna - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden telefonon az MTI-nek.
A brit legfelsőbb bíróság kedden kihirdetett döntése szerint a brit kormánynak előzetes parlamenti jóváhagyást kell kérnie a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához.
Az első hírek szerint hat ember utazott a helikopteren, amelyet egy sípályán történt baleset sérültjéhez riasztottak a közép-olaszországi Abruzzo régióban .
Öt napja lehet Budapest különböző pontjain aláírni a Momentum Mozgalom népszavazást követelő NOlimpia íveit. Még 25 napjuk van arra, hogy összegyűjtsenek 138 ezer aláírást.
A legfrissebb értesülések szerint további két holttestet találtak a lavina által múlt héten betemetett közép-olaszországi Rigopiano szálloda romjai között, s ezzel tizennégyre emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma, további tizenöt embert pedig még mindig keresnek hat nappal a katasztrófa után - adta hírül kedden az olasz média.
Vége az ATV-n a Magánszféra című műsornak, Péterfi Judit szerint a csatorna miatt. Alig néhány hónapja kezdődött, épp Vona Gábor ritkított szemöldökével.
A p....ba b...meg, g...ci! Megjelent a valaha volt legjobb interjú a Nemzeti Sportban, benne a legj...bb kipontozásokkal. Az alany a bazmegozás királya, a viccesen trágár amerikás magyar focista, Juli Veee.
Eljött az idő: szezonbeli harmadik edzőváltására készül az olasz élvonalban szereplő Palermo együttese, melynek keretében két magyar fiatal is szerepel.
A legfrissebb értesülések szerint további két holttestet találtak a lavina által múlt héten betemetett közép-olaszországi Rigopiano szálloda romjai között, s ezzel tizennégyre emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma, további tizenöt embert pedig még mindig keresnek hat nappal a katasztrófa után - adta hírül kedden az olasz média.