A Fővárosi Főügyészség szerint tévesek és minden alapot nélkülözőek azok a sajtóhírek, melyek szerint az egyik szakértő jogerős kizárása miatt elölről kezdődhet a Quaestor-per.
Nem ért egyet az autók és motorkerékpárok esetében a napi autópálya-matrica bevezetésével a Magyar Autóklub, mert szerintük azt a jelenleginél lényegesen drágább kilométer-arányos autópályadíj előszobája lehet.
Sikeresen tesztelt Pakisztán kedden egy 2200 kilométeres hatótávolságú, nukleáris robbanófejjel is felszerelhető, föld-föld ballisztikus rakétát - közölte az ázsiai ország hadserege.
A jászberényi székhelyű Jász-Plasztik Kft. 2 milliárd 850 millió összértékű kapacitásbővítő fejlesztését segíti 1 milliárd 420 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében - közölte a nemzetgazdasági miniszter a támogatásról szóló okirat ünnepélyes átadásán kedden Jászberényben.
Budapest - Az új Illovszky-stadion fejlesztéséről és a szurkolók ehhez kapcsolódó kéréseiről tárgyalt Orbán Viktor és Markovits Lászlól, a Vasas klubelnöke az Országházban kedden.
Hét európai nagybank dolgozik egy olyan közös online platformon, ami össze kötné a kis- és középvállalati szektor szereplőit, a kereskedelmet pedig nagyban egyszerűsítené és gyorsítaná.
A Groupama Biztosító kezeli a veronai buszbalesetben érintett autóbusz gépjármű-biztosítási szerződéseit - közölte a társaság. A biztosítási piac egyik legnagyobb idei eseményére kerül sor március...
Tavaly jelentősen csillapodott a menekülthullám a bajor-osztrák határon, de a menedékkérők beáramlása tartós maradhat, ezért tovább erősítik a rendőrségi jelenlétet a térségben - jelentette be kedden a határőrizetért felelős német szövetségi rendőrség illetékese.
A Forma-1 menedzsmentjében sportigazgatói szerepet kapó Ross Brawn azt mondja, a száguldó cirkusz eredményes jövőjének kulcsa a hosszú távra való tervezés, és az egyszerűbb szabályrendszer lesz. Tovább »
Hamis számlákkal csökkentette általános forgalmi adóját egy műtrágyával kereskedő kecskeméti férfi, aki összesen több mint 1,2 milliárd forint áfa megfizetése alól bújt ki - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-t.
Délelőtt elkezdődött a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny döntője Lyonban. 24 ország séfjei mérik össze tudásukat, köztük az Európa-bajnok Széll Tamás, aki fél négykor tálalta a húsételét.
Ha szereti a mászófalakat és nem riad vissza az extrém kihívásoktól, akkor önt is szeretettel várja Anglia 18+-os mászófala, melyen kőből faragott nemi szervekbe kapaszkodhat.
Idén kezdik meg annak, a magyar kutatók által fejlesztett, gyógyszerjelölt molekulának a klinikai vizsgálatait, amelytől a humán leukémia kezelésében várnak eredményeket.
A brit sztárszakács, Jamie Oliver ételeit is fogyaszthatják a jövőben a bécsi repülőtér 3-as termináljának utasai - közölte Julian Jäger, a repülőtér vezetője kedden. Lépésről lépésre két étterem...
Nem ért egyet a személygépkocsik és motorkerékpárok esetében a napi autópálya-matrica bevezetésével a Magyar Autóklub, mert azt a jelenleginél lényegesen drágább kilométer-arányos autópályadíj előszobájának tartja - fogalmaz a szervezet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Az internetes keresőfelületek egy könyv vásárlásától a nyaralás megtervezéséig egyre több döntésünk meghozatalában játszanak komoly szerepet, nem csak az egyének, hanem a vállalkozások életében is....
Az Európai Parlament volt elnöke, Martin Schulz lehet a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje, és a párt elnöki tisztségét is megkaphatja.
A Groupama Biztosító vette át a veronai balesetben érintett autóbusz gépjármű-biztosítási szerződéseit, a társaság az érintett családok részére a lehető legrövidebb időn belül kíván segítséget nyújtani - közölte a biztosító kedden.
A brazil Minas Gerais tartomány déli részén történt a baleset, mely során egy helikopter eddig tisztázatlan okok miatt a víznek csapódott rögtön felszállás után.
Budapest – Nehéz könnyek nélkül olvasni Krizsany László nemzetközi sakknagymester sorait, amelyekben kislányától, Flórától (+15) búcsúzik. A kiskamasz egyike a veronai buszbaleset 16 halálos áldozatának.
A Force India technikai igazgatója, Andy Green azt mondja, 2017-ben soha nem látott fejlesztési verseny alakul majd ki a Forma-1-ben az új technikai szabályok miatt. Tovább »