A volt világelső Rafael Nadal nagy csatában, öt játszmában tudott nyerni a német Alexander Zverevvel szemben szombaton, a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon, az év első Grand Slam-tornáján.
Luxus lett a családalapítás, egy gyermek felnevelése 2-3 lakás árába kerül. A Tárki 2007-ben 1 millió 260 ezer forintra taksálta egy gyerek éves költségeit.
Régi cikkeket és Trump-interjúkat, így egy Playboy-interjút is tanulmányoz a német kancellár, hogy jobban megértse Donald Trumpot, az Egyesült Államok 45. elnökét – állítja két névtelen, az előkészületekre rálátó forrás. Merkel azt reméli, így könnyebben megváltoztathatja Trump véleményét a NATO-ról és az EU-ról. (Bloomberg)
A tabellán harmadik Liverpool óriási meglepetésre kikapott hazai pályán az utolsó Swansea Citytől az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén.
Három nappal az olaszországi lavinakatasztrófa után még 23 eltűnt ember után kutatnak a mentőalakulatok a betemetett Rigopiano hegyi szálloda romjai között - közölte az olaszországi Pescara megye prefektusa szombaton. Eddig összesen 13 túlélőre bukkantak.
Csütörtökön adta fel a harcot a Dolly Roll zenekar gitárosa, Kékes Zoltán. A zenész nagyon beteg volt, azonban erről csak családja és legjobb barátai tudtak.
A Párbeszéd szerint kizárólag egymillió új szavazó bevonásával lehet leváltani a jelenlegi kormányt, az állampolgárok politikai aktivizálásának növeléséhez pedig elengedhetetlen egy ellenzéki előválasztás lebonyolítsa.
A volt világelső Rafael Nadal nagy csatában, öt játszmában tudott nyerni a német Alexander Zverevvel szemben szombaton, a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon, az év első Grand Slam-tornáján.
A Pulicus Intézet közvélemény-kutatása szerint többen tartják a civil szervezeteket hasznosnak, mint károsnak. De miközben a többség szerint a hatalom a bírálatok miatt rontott a civilekre, az emberek úgy vélik, mégsem kellene belpolitikával foglalkozniuk.
Vajon miért akarunk mi, nők mindenkiért és mindenért felelősséget vállalni? Talán az evolúció során kialakult gondoskodási ösztön teszi, mert az idők során mindig a mi feladatunk volt a gyerekek nevelése, vagy a környezetünk, a társadalom által ránk rótt viselkedési minta az ok?
Tizenhatan meghaltak egy gyermekeket szállító magyar busz olaszországi balesetében, amely péntek este történt egy veronai autópálya-kijáratnál - jelentette az Agi olasz hírügynökség.
Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Kegyetlen, haragos, bezárkózó Amerikát vizionálnak, és katasztrófák lehetőségét sejtetik Donald Trump hivatalba lépésével kapcsolatban a Szlovákia médiapiacán domináns baloldali és liberális lapok.
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant szombaton a dél-szíriai, a jordániai határ közelében fekvő Rakban menekülttáborban, legalább négy ember meghalt, sokan megsebesültek - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) emigráns civil szervezet.
A frakció őszinte részvétét fejezi ki hozzátartozóiknak, a balesetben megsérült diákoknak pedig mielőbbi teljes felépülést kíván és arra kérik a kormányt, hogy ehhez minden szükséges segítséget adjon meg.
Teljes hajózási zárlatot rendeltek el a Duna magyarországi szakaszán a kialakult jégviszonyok és a jégelőrejelzés miatt szombattól - olvasható egy, a Budapest Főváros Kormányhivatalának honlapján közzétett hirdetményben.
Budapest — Negyven esztendő fölött is van élet az élvonalban! Az örökifjú versenyzők nem gondolnak a visszavonulásra, s még a pályán töltött évtizedek után is erősségei csapatuknak. Közülük a korelnök Schildkraut Krisztián (47), a röplabdázó egy korábbi trombózis után, a negyvennyolchoz közeledve visszatért a parkettre, és az NB I-es MAFC-BME erőssége.