2017. január 15. vasárnap

jan. 15
9:21
Aki azt hitte, feketén tudja kiadni a lakását, most nagyot koppanhat (Privátbankár)
Az adóhatóság vezetőjének szavai alapján a NAV pontosan tudja, kik mekkora bevételt értek el tavaly az Airbnb-n keresztül - és azt is, hogy közülük kik nem fizettek be elég adót a bevétel után. Most még van lehetőség pótolni, és lehet, hogy idén egy kicsit jobb fej lesz az adóhatóság, de sokáig biztos nem érdemes feszíteni a húrt.
jan. 15
9:21
Újabb véres leszámolás egy brazil börtönben (Gondola)
Tíz halottja van annak a véres leszámolásnak, amely szombaton tört ki rivális bandák között egy észak-brazíliai börtönben
jan. 15
9:21
Razzia: három enbert lecsuktak a brüsszeli terrornegyedben (Blikk)
Három embert őrizetbe vett szombaton a belga rendőrség Brüsszel Molenbeek negyedében - közölte az ügyészség.
jan. 15
9:23
Most még megúszhatják az Airbnb-zők (Gondola)
Az ír adóhatóság által a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) megküldött adatok szerint az Airbnb-hálózat magyar szállásadói 2015-ben összesen 6 milliárd forint bevételt szereztek, az adóbevallások azonban ennél jóval kisebb összegről szólnak
jan. 15
9:24
Razzia: három embert lecsuktak a brüsszeli terrornegyedben (Blikk)
Három embert őrizetbe vett szombaton a belga rendőrség Brüsszel Molenbeek negyedében - közölte az ügyészség.
jan. 15
9:24
Lefejezések, gyilkosságok: Újabb kegyetlen börtönlázadás Brazíliában (ATV)
Tíz halottja van annak a véres leszámolásnak, amely szombaton tört ki rivális bandák között egy észak-brazíliai börtönben.
jan. 15
9:24
Lehet, hogy mégsem vágják ketté a szigetet, ahol Breivik 77 embert gyilkolt meg (444.hu)
Világszerte sokan elismerően beszéltek az emlékhelyről, de a helyiek nem szerették, perelni is kezdtek miatta.
jan. 15
9:24
Kézilabda-vb: Reális a vereség a horvátok ellen - Javier Sabaté (Agroinform)
Harsányi szerint viszont több volt a meccsben, egy korábbi veszprémi világsztár pedig nem érti a kapitány döntéseit.
jan. 15
9:25
Négy településen tartanak időközi választást (Gondola)
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást, az elsőket ebben az évben
jan. 15
9:26
Jön a román Trónok harca (444.hu)
A dák-római háborúkról készül sorozat Romániában, építve a román mitológia világára.
jan. 15
9:27
Visszatérnek a brutális mínuszok (Gondola)
Az elkövetkező napokban nem csak éjszaka, de nappal sem melegszik majd nulla fok fölé a levegő
jan. 15
9:39
Oktatás és nacionalizmus a dualizmusban és most (Gondola)
Ráadásul mindig a fejünkre olvassák, hogy milyen gonosz, vérben úszó nacionalisták voltak a magyarok még a Monarchia korában.
jan. 15
9:39
Lefejezték rabtársaikat a lázadók (Alternatív Energia)
Tíz halottja van a véres leszámolásnak.
jan. 15
9:39
Mire figyelnek a tőzsdei befektetők a jövő héten? (ProfitLine)
Hááááát, nincs túl sok minden a jövő héten, csaknem üres a jövő heti makronaptár, a piac az építőipari statisztikai adatokra figyelhet, de a keresetek tavaly január-novemberi alakulásáról is közli jelentését a statisztikai hivatal. Csütörtökön tartja kamatdöntő ülését az Európai Központi Bank (EKB).
jan. 15
9:41
A nagyberuházások éve a kultúrában (Gondola)
Ez az év a nagyberuházások éve lesz a magyar kultúrában, a tavalyi 52 milliárddal szemben idén több mint 125 milliárd jut kulturális célokra.
jan. 15
9:42
Nógrádi: Oroszország nem támadja meg a balti államokat (ATV)
Elképzelhetetlennek tartja Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, hogy Oroszország megtámadja a balti államokat.
jan. 15
9:48
Meghalt Udo Ulfkotte (Blikk)
56 éves korában szívrohamban meghalt Udo Ulfkotte német újságíró.
jan. 15
9:57
Tüntetésre készülnek Dunaújvárosban, mert víz és fűtés is alig van a nagy hidegben (Blikk)
Dunaújváros - A csapokból alig csöpög a víz, zuhanyozni nem nagyon lehet, de még a vécét lehúzni sem – a város lakói pedig eddig Facebook-csoportokban panaszkodtak, hétfőn 10 órára pedig demonstrációt terveznek a helyi víziközmű-szolgáltató székháza elé.
jan. 15
9:57
MU-Pool, Sevilla-Real, téli sportok - mai program (Sport365)
Számtalan remek focimeccs, kézi vb, rövidpályás gyorskori-Eb. Lesz mit nézni ma is.
jan. 15
9:57
Lovasi András: Aki elmondja a véleményét, fizetett trollok tépik szét, és elbánik vele a kommunikációs daráló (444.hu)
A Kispál énekese szerint mai politikusainkból régen KISZ-titkárok lettek volna.
jan. 15
9:59
A Vác a véghajrában vesztett Békéscsabán (Sport365)
Az idegenben fellépő Siófok meglepetésre öt góllal simán kikapott a Budaörstől.
jan. 15
9:59
A sajtó kérdezett rá, ezért kezdte el érdekelni a kormányt, hány gyerek tanul rovásírást (444.hu)
Megmagyarázza a KLIK, miért írtak az általános iskolai igazgatóknak. Mindent a sajtóért!
jan. 15
10:00
Forrócsokival üzletel a börtönben a világ legnagyobb csalója (ATV)
Bernie Madoff a történelem egyik legnagyobb piramis játékának kitervelője most a forrócsoki üzletben jeleskedik miközben 150 éves börtönbüntetését tölti.
jan. 15
10:12
Hogy járt, aki tőzsdézett a héten? Nézzük! (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 32 949,77 ponton, az előző hetinél 93,90 ponttal, 0,29 százalékkal magasabban zárt, emelkedő forgalom mellett, kedden új történelmi csúcsot állított fel. A részvénypiac forgalma 55,23 milliárd forintot ért el az előző heti 44,28 milliárd forinttal szemben.
jan. 15
10:15
Tüntetésre készülnek a "fázós" dunaújvárosiak (Alternatív Energia)
Nem a rezsi csökkent, a víz lett kevesebb és fűtés is alig van a nagy hidegben.
jan. 15
10:15
Azt hitte vége? Holnaptól visszatér a könyörtelen hideg - mínusz 18 fok is lehet (Blikk)
Noha a hétvégén enyhült egy kicsit az előző hétre jellemző fagyos időjárás, ez a jövő héten visszatérhet és akár -18 fokot is mutathat majd a hőmérő.
jan. 15
10:15
Te is Airbnb-zel? Ezt kell tenned, ha nem akarsz bírságot (Pénzcentrum)
2015-ben csaknem 4500-an adták így ki a lakásukat....
jan. 15
10:15
A tengerbe zuhant egy műhold (ATV)
Felbocsátották vasárnap Japánban a világ legkisebb űrrakétáját, amely műholdat állított volna Föld körüli pályára, de ez nem sikerült, mert a rakéta a tengerbe zuhant.
jan. 15
10:15
Premier League: Ki-ki meccsre van kilátás Liverpoolban (Agroinform)
Az egyre jobb formában lévő Everton a szintén jó passzban lévő Manchester Cityt fogadja vasárnap kora délután.
jan. 15
10:24
Brutális videó: zavarta a hókotró, ezért a szakadékba lökte a könyörtelen kamionos (Blikk)
Utah - Borzalmas videót sikerült felvennie az egyik amerikai járművezetőnek: egy kamionos szándékosan taszította a szakadékba a hókotrót.
jan. 15
10:30
Egy kis nemzet nagy napjává lett a szombati az Afrika-kupán (Sport365)
Meglepték a nyitómeccsen Aubameyangékat.
jan. 15
10:30
Az úttesten, autók mellett verekedtek négyen a Jászai Mari téren (444.hu)
Videón is látható a jelenet. A rendőrség mind a négy embert őrizetbe vette.
jan. 15
10:32
Nógrádi György: Elképzelhetetlen, hogy Oroszország megtámadja a balti államokat (444.hu)
A biztonságpolitika dózsalászlója az M1-en "szakértette" meg a világ dolgait.
jan. 15
10:33
Megint láttunk olyat Budapesten, amilyet még soha (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken az előző hetinél 0,29 százalékkal magasabban zárt. A forgalom emelkedett, és erre a hétre is jutott egy történelmi csúcs.
jan. 15
10:33
Bakondi: új migrációs útvonal van kialakulóban (ATV)
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint új migrációs útvonal van kialakulóban, amely kelet felől közelíti meg az Európai Uniót.
jan. 15
10:34
Hoppá, meghosszabbították az árverést a Four Seasons mögötti irodaházra! (444.hu)
Szombat este úgy nézett ki, sokmilliárdot bukik az állam az üzleten, de technikai problémák miatt most van még egy nap, hogy ez ne így legyen.
jan. 15
10:42
Vészhelyzet - Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre egy német utasszállító (Blikk)
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre vasárnap Kuvaitban az Eurowings német légitársaság Ománból Németországba tartó repülőgépe 286 utassal a fedélzetén, a gép átvizsgálásakor azonban nem találtak robbanóanyagot - jelentette be a kuvaiti polgári repülésügyi hatóság.
jan. 15
10:51
Lehet-e valaki ekkora csúfos bukás után sikeres politikus? (Privátbankár)
Miután csúfosan elszámította magát a népszavazással és megbukott, a visszatérését tervezgeti Matteo Renzi - de lehet, hogy Berlusconival találja szembe magát.
jan. 15
10:51
Vészhelyzet - Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító, 286 utassal a fedélzetén (Blikk)
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre vasárnap Kuvaitban az Eurowings német légitársaság Ománból Németországba tartó repülőgépe 286 utassal a fedélzetén, a gép átvizsgálásakor azonban nem találtak robbanóanyagot - jelentette be a kuvaiti polgári repülésügyi hatóság.
jan. 15
10:51
Nagy a baj - Megállt a dj-legenda szíve (Alternatív Energia)
jan. 15
10:51
Renzi: Nem vettem észre, hogy rólam szavaztak (ATV)
Ordító tévedésnek nevezte a december 4-i népszavazáshoz fűzött reményeit Matteo Renzi, a több mint egy hónapja lemondott olasz kormányfő a La Repubblica napilapban vasárnap megjelent interjúban. Ezzel egy időben az ellenzéket vezető Silvio Berlusconi is nyilatkozott.
jan. 15
11:03
Mészáros Lőrinc csapata vinné az NB I egyik legjobbját (Sport365)
Újpest - Egyelőre nincs konkrétum az ügyben.
jan. 15
11:03
John Kerry visszatért Vietnamba, és megtudta, kit ölt meg a háború alatt (444.hu)
A távozó amerikai külügyminiszter utolsó útján egy egykori vietkong harcossal is megismerkedett, akivel 1969-ben farkasszemet néztek egymással.
jan. 15
11:05
Az olimpiai és világbajnok nem érti férfi kéziseink stratégiáját (Sport365)
A magyar NB I valaha volt egyik legjobb külföldi kézilabdázója hangsúlyozta, boldogan emlékszik vissza arra a 2000 és 2002 közötti periódusra, amelyet a Fotex Veszprém csapatában töltött.
jan. 15
11:09
Renzi: ordító tévedést követtem el (Gondola)
Ordító tévedésnek nevezte a december 4-i népszavazáshoz fűzött reményeit Matteo Renzi, a több mint egy hónapja lemondott olasz kormányfő a La Repubblica napilapban vasárnap megjelent interjúban
jan. 15
11:09
Legyél nagyon óvatos, ha az üdülési jogodtól szabadulnál (Pénzcentrum)
Rengeteg módon kopaszthatnak meg....
jan. 15
11:09
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre egy német utasszállító Kuvaitban (ATV)
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre Kuvaitban az Eurowings német légitársaság Ománból Németországba tartó repülőgépe 286 utassal a fedélzetén, a gép átvizsgálásakor azonban nem találtak robbanóanyagot - jelentette be a kuvaiti polgári repülésügyi hatóság.
jan. 15
11:09
Premier League: Magára talál-e az idén bukdácsoló Liverpool a MU ellen? (Agroinform)
Ibráék kilenc meccset nyertek zsinórban, a Pool kissé megtorpant, mi lesz ebből?
jan. 15
11:15
Izgalmas tehetségek, fergeteges pillanatok: ilyen volt A Dal első elődöntője - galéria (Blikk)
A tegnapi este folyamán lezajlott A Dal 2017 első elődöntője.
jan. 15
11:15
Édes paradicsomleves betűtésztával (Mindmegette)

Keresés