Gyönyörű tengerparton piheni ki a tavalyi évet Hevesi Tamás (51)! Az énekes fiatalabb korában hosszú ideig élt Ausztráliában, és most visszatért a trópusokra, de csupán csak egy kis nyaralásra.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány cserben hagyja a nélkülöző nyugdíjasokat és miközben sosem látott gazdasági sikerekről beszél, a nyugdíjak elértéktelenednek az idén.
Tavaly januártól novemberig mintegy 7500 menedékkérőt utasítottak ki Ausztriából, 36 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte az osztrák közszolgálati média (ORF) híradója szerdán.
Gyakorlatilag egyetlen pillanat alatt akkora közlekedési káosz alakult ki a magából kikelt nő miatt, mint amekkorát a hétfői havazás okozott Budapesten.
Szerdán újabb mélypontra esett az olaj ára, Észak-Korea pedig bejelentette, hogy hidrogénbombát tesztelt, így nem meglepő, hogy borús a hangulat az amerikai részvénytőzsdéken. A geopolitikai...
Egy friss amerikai tanulmány szerint a következő évtized végére, tehát 2030 körülre a világszerte eladott újautók mintegy 15 százaléka autonóm, vagyis teljesen önvezető lehet. Profi kutatómunka ide vagy oda, véleményünk szerint ez a szám még erőteljesen prognosztizált, hiszen nehéz valamit úgy megjósolni, hogy még egyetlen hasonló típus sem került sorozatgyártásba, mi több, egyelőre a törvények…
Közel 1,5 millió köbméter hóból épített fantasztikus építményekkel nyitották meg a Jég és Hó Fesztivált a kínai Changchun városban. Az évente megrendezésre kerülő nemzetközi attrakcióra 2016-ban is több mint 5000 turistát várnak a szervezők.
Az Amerikában épp a napokban zajló fogyasztói elektronikai show (CES) kiállításra szinte az összes komolyabb autógyártó magával vitt valamilyen különleges jövőt idéző technológiai megoldást. A prímet egyértelműen a legkülönfélébb, az autókat távolról irányítani képes ’okos applikációk’, valamint az autonóm járműfunkciók viszik, de azért találhatunk egy-két érdekes koncepciómodellt is – ide…
Korlátozták a 7,5 tonna össztömeg feletti járművek közlekedését Somogy megye több útszakaszán - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szerda este az MTI-t.
A héten megérkezett az első hó hazánkba, de nemcsak a havazás, az ónos eső miatt is adtak ki riasztást. A tapasztalatok szerint az év eleji havazás mintegy 10-20 százalékkal növelheti a kárbejelentések számát, nem csak gépjármű- a lakásbiztosítások esetében is megnőnek a bejelentések. Érdemes körültekintően közlekednünk, akár autóval, akár gyalogosan kelünk útra.
Londoni pénzügyi elemzők szerint lassuló világgazdasági aktivitásra, ugyanakkor még így is tisztes növekedésre utalnak a tavalyi évzáró globális mérőszámok.
Szerdán újabb mélypontra esett az olaj ára és este sem áll meg a lejtőn, Észak-Korea pedig bejelentette, hogy hidrogénbombát tesztelt, így nem meglepő, hogy borús a hangulat az amerikai...
Közel 1,5 millió köbméter hóból épített fantasztikus építményekkel nyitották meg a Jég és Hó Fesztivált a kínai Changchun városban. Az évente megrendezésre kerülő nemzetközi attrakcióra 2016-ban is több mint 5000 turistát várnak a szervezők.
Négy új szalont nyit Ford Magyarországon az idén, folytatva márkakereskedői hálózatának bővítését, amelyet megalapoz, hogy 2015-ben ismét piacvezető márka tudott maradni - tájékoztatta a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft
Várhatóan január végétől igényelhetik a három gyermeket vállaló családok a bankoknál a 10+10 millió forintos családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatást - közölte a Bankmonitor...
Egy isztambuli bíróság szerdán távollétében megkezdte Fethullah Gülen iszlám hitszónok ügyének tárgyalását, akit azzal vádolnak, hogy 2013-ban egy korrupciós botrány kirobbantásával meg akarta dönteni Recep Tayyip Erdogan akkori miniszterelnök - jelenlegi török elnök - hatalmát.
Százharminc újabb országban, köztük Magyarországon is megkezdte szolgáltatását szerdán a Netflix amerikai internetes műsorszóró, ami azt jelenti, hogy a tervezettnél egy évvel korábban szinte már teljesítette is terjeszkedési célkitűzését.
A székelyek elleni 1764-es madéfalvi vérengzés 252. évfordulója előestéjén tartott megemlékezést a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerda este a marosvásárhelyi kultúrpalotában
Csütörtökre virradó éjszaka az északi, északnyugati határvidék kivételével további kiadós csapadékhullás várható. A reggeli órákban ennek súlypontja a Barcs-Sárospatak vonaltól délkeletre helyezkedik el, miközben északnyugat felől már kissé felszakadozik a felhőtakaró.
L'Osservatore Romano című vatikáni napilap élesen bírálta a Charlie Hebdo francia szatirikus magazin legújabb megbotránkoztató címlapját, amely Istent, mint egy fegyvert kezében tartó terroristát ábrázolta
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerint a 2017-es világbajnokságot népszerűsítő promóciós film miatt alakult ki konfliktus a MÚSZ és Hosszú Katinka között
Lezárult a 4-es metró utasforgalmi próbaüzeme, a járművezető nélküli, teljesen automata vonatvezérlésű metróvonal megkapta a végleges használatbavételi engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.
Ukrajna 2015-ben kétszer annyi földgázt importált az Európai Unióból, mint az előző évben - közölte szerdán az Ukrtranszhaz állami gázszállító vállalat.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a GDP 2 százaléka alatt is lehet az államháztartás tavalyi hiánya, ez idén tovább csökken, és "belátható időn belül" az ország elérheti a hiány nélküli...
Az államháztartás központi alrendszerének tavaly decemberi hiánya 247,8 milliárd forintot tett ki, az éves deficit 1218,6 milliárd forint lett – közölte az előzetes számokat a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.
Milánó – Az Internazionale csapata Mauro Icardi találatával nyert az Empoli otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 18. fordulójában, ezzel újfent a tabella élére került.
Ónodi-Szűcs Zoltán: a magyar egészségügy alacsony béreit a magyar dolgozók járulékai határozzák meg Az egészségügyért felelős államtitkár osztja azt a nézetet, hogy alacsonyak a bérek a magyar egészségügyben, ugyanakkor úgy gondolja, be kell látni: a rendszert a magyar dolgozók járulékaiból kell finanszírozni
A minimálisan szükségesnél ne vegyen több időt igénybe az útlevél-ellenőrzés mentes schengeni övezet szabályainak felfüggesztése - értettek egyet a szerdai brüsszeli négyes (Bizottság, Svédország,...