2016. január 6. szerda

jan. 6
15:25
Megszűnik a Hóman Alapítvány? (Kripto Akadémia)
A Horthy-korszak vallás- és közoktatásügyi miniszterének a róla elnevezett alapítvány szeretett volna szobrot állítani.
jan. 6
15:27
A legmagasabb Japán kitüntetést kapta egy MSZP-s politikus (Blikk)
A legmagasabb, külföldieknek adható japán külügyi kitüntetést vehetett át a tavalyi év végén Király József kecskeméti önkormányzati képviselő, az MSZP Bács-Kiskun megyei elnöke. Mint az a japán császári címeres levélből kiderült, Király nem mint politikus, hanem mint társadalmi aktivista vívta ki az elismerésüket.
jan. 6
15:27
Szabad akarat. Alkotmányba vele (ProfitLine)
Romániában az ortodox egyház támogatásával folyik aláírásgyűjtés azért, hogy az alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre - közölte kedden a Digi24 román hírtelevízió.
jan. 6
15:29
Serena Williams megsérült, nem tudja folytatni a vb-t (Blikk)
Perth – A világelső Serena Williams (34) térdsérülés miatt visszalépett a 28. Hopman-kupa küzdelmeitől. Az Ausztráliában zajló nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságon így tehát az Egyesült Államok csapatának a továbbiakban a teniszcsillag nélkül kell minél jobban szerepelnie.
jan. 6
15:29
Január 11 - ez a határideje a K+F fejlesztés támogatási pályázatoknak (ProfitLine)
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) meghirdetett vállalati kutatás-fejlesztés támogatására január 11-éig lehet pályázatot beadni.
jan. 6
15:30
Tizenhat településen kifogásolt a levegő minősége (WebBeteg)
Tizenhat településen, köztük Budapesten is kifogásolt a levegő minősége az elmúlt 24 óra mérései alapján, Vácon a szálló por koncentrációja meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket, a város levegője egészségtelen minősítést kapott - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán szerdán.
jan. 6
15:31
Mutatom... Ön látta már, mekkora p.csöt rajzoltak a pécsi főtérre? (Blikk)
Óriási kreativitással, viszont igen csekély művészi készséggel használta ki valaki Pécsett a szűz hó adta lehetőségeket.
jan. 6
15:39
Hűha: szexi hasat villantott Lilu - fotó (BorsOnline)
Új év, új fogadalmak, de valaki a régieket is tartja, mint például Lilu, akit az év első teljes munkahetén máris edzés közben láthatunk. Olyan lapos és kockás hasat villantott, hogy fitneszversenyzők is megirigyelnék.
jan. 6
15:39
Szlovénia listát kér a migránsokról Horvátországtól (Gondola)
Ljubljana mostantól a Horvátországból Szlovéniába továbbszállított migránsok összeírását kéri Zágrábtól, s amennyiben nem kapnak listát a bevándorlók pontos adataival, nem fogadják őket - jelentette szerdán a horvát sajtó Bostjan Seficnek, a szlovén belügyminisztérium államtitkárának előző napi sajtótájékoztatójára hivatkozva
jan. 6
15:39
Holokamu? - 800 ezres büntetés a kommentelésért (Alternatív Energia)
A vádlott egy közösségi oldalon a "holokamu" kifejezést használta.
jan. 6
15:39
Online segítség autósoknak parkolóhely kereséshez (hirado.hu)
A szórakoztatóipari elektronikai rendezvényen, Las Vegasban mutatta be a Bosch a parkolást segítő tervezett online fejlesztését.
jan. 6
15:39
Idén is sok cég mehet tőzsdére Európában (Portfolio)
Az európai részvénypiacok növekvő volatilitása ellenére is erős lehet az idei év az elsődleges részvénykibocsátásoknál, bár 2015-höz hasonló eredményt nehéz lesz hozni, több kisebb és közepes cég is...
jan. 6
15:39
Orbán találkozott a lengyel kormánypárt elnökével (ATV)
Jaroslaw Kaczynskivel, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökével találkozott Orbán Viktor magyar kormányfő szerdai lengyelországi magánlátogatása során - jelentette a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió.
jan. 6
15:41
Orbán Viktor Jaroslaw Kaczynskivel találkozott (Gondola)
Jaroslaw Kaczynskivel, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökével találkozott Orbán Viktor magyar kormányfő szerdai lengyelországi magánlátogatása során - jelentette a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió
jan. 6
15:41
Orbán egy lengyel panzióban találkozott Kaczynskivel (Alternatív Energia)
A helyi sajtó rámutat a PiS és a Fidesz politikájának rokon vonásaira.
jan. 6
15:42
Ingatlanalap-mánia indul, sok deviza érkezett decemberben az alapokba (Privátbankár)
Az ingatlanalap és az eurós, dolláros megtakarítás volt a sláger decemberben a befektetési alapok piacán, részben a kisbefektetők, részben nagybefektetők hoztak pénzeket, összesen 40 milliárd forint értékben. Ezzel ez lett az év második legjobb hónapja az alappiacon. A friss tőke nagy része devizában érkezett.
jan. 6
15:42
Orbán Viktor Jaroslaw Kaczynskivel találkozott lengyelországi magánlátogatása során (Infostart)
Jaroslaw Kaczynskivel, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökével találkozott Orbán Viktor magyar kormányfő szerdai lengyelországi magánlátogatása során - jelentette a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió.
jan. 6
15:43
A belpolitikai helyzet optimizmusra ad okot (Gondola)
2016 optimizmusra ad okot belpolitikai kérdésekben, a külpolitikát illetően azonban csak mérsékelt az optimizmus.
jan. 6
15:43
Illatos út: mérgező hordók már nincsenek (Alternatív Energia)
Már csak a talaj és a víz tartalmaz meghatározhatatlan mennyiségű szennyező anyagot.
jan. 6
15:44
Mit csinál Orbán egy lengyel panzióban? Kiderült, kivel találkozott (Privátbankár)
A magyar miniszterelnök hivatalosan magánlátogatáson van Lengyelországban.
jan. 6
15:44
Navracsics megemlékezése a Charlie Hebdo elleni merénylet áldozatairól (Infostart)
A tavalyi párizsi terrortámadások áldozatai arra ébresztették rá Európát, hogy közösen kell cselekednie, határozottan kell küzdenie a megosztottság ellen, valamint nyitott és befogadó közösséggé kell válnia - írta a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap szerkesztősége ellen csaknem egy éve elkövetett merénylet áldozataira emlékezve Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és…
jan. 6
15:45
Íme 7 egyszerű élelmiszer, ami javítja az immunrendszered működését! (Blikk)
Megelőzésre és kúraszerűen is ajánlott az immunerősítő élelmiszerek fogyasztása, amikben megfelelő mennyiségű vitamin és ásványi anyag található, melyek segítségével a szervezetünk felveheti a harcot a vírusok ellen.
jan. 6
15:45
Ildi néni nevel (Alternatív Energia)
„Ameddig tálca van előttem, addig csöndben eszek”.
jan. 6
15:51
Idén már Magyarországon is lesz Netflix (444.hu)
Végre.
jan. 6
15:53
Orbán Lengyelországban járt, és nem árulják el, miről beszélgetett Kaczynskivel (444.hu)
A lengyel-szlovák határ melletti Niedzica egyik panziójában találkoztak.
jan. 6
15:54
Optimistábbak a magyarok, mint tavaly ilyenkor (Metropol)
A magyarok csaknem fele szerint jól fognak alakulni a dolgok 2016-ban Magyarországon. 2014-ben csak 34 százalék gondolta így.
jan. 6
15:57
Késsel rabolt lányt, autóval menekül Attila (BorsOnline)
Hajtóvadászatot indított a rendőrség egy hencidai férfi után, aki késsel autójába kényszerítette barátnőjét, s azóta a lánnyal menekül. A nyomozók figyelmeztetnek: aenki se próbálja feltartóztatni a veszélyes férfit!
jan. 6
15:57
Elhunyt a világhírű francia zeneszerző (Gondola)
A hosszabb ideje betegeskedő Pierre Boulez-t 90 éves korában, még kedden érte a halál
jan. 6
15:57
Miért nincs nő a Star Wars Monopolyban? (Kreatív Online)
A Hasbro szerint csak nem akartak spoilerezni.
jan. 6
15:57
"A CSOK valójában csak a csókosoknak jár?" (Kripto Akadémia)
Pont azok maradnak ki a lehetőségből, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá.
jan. 6
15:57
Megtalálta a dízelbotrány ellenszerét a Volkswagen (hirado.hu)
Teljes erőbedobással száll majd be az elektromos autók piacán folyó versenybe a Volkswagen. A legkülönfélébb okosrendszerek összekapcsolásával, ezáltal pedig egy új vezetői élmény ígéretével szeretnének kitűnni a versenytársak közül.
jan. 6
15:57
Eséssel nyitott Amerika (Portfolio)
Nem jól indult az év a tőzsdéken, a nagy esések hátterében a kínai gazdaság lassulásától való félelmek és a világ több pontján kiújult geopolitikai feszültségek állnak. A gyengülés szerdán is...
jan. 6
15:57
Rendőrök jelentek meg a Simicska-oszlopokat őrző cégnél (ATV)
Információink szerint az egyenruhások igazoltatták a biztonsági cég embereit, majd ellenőrizni akarták az őket foglalkoztató céget.
jan. 6
15:59
A többség szerint vacak év volt 2015 - Felmért az Ipsos (Kripto Akadémia)
Egyre nő a szakadék az egyes társadalmi rétegek szubjektív helyzetértékelése között.
jan. 6
15:59
Orbán Viktor Jaroslaw Kaczynskivel találkozott (hirado.hu)
A megbeszélés témáiról nincsenek információk, azt azonban lehet tudni, hogy a politikusok a lengyel-szlovák határ melletti Niedzica egyik panziójában találkoztak.
jan. 6
15:59
Elképesztő, mit művelt a kormány az év végén (Portfolio)
Szerdán fontos adatokat tudtunk meg a 2015-ös államháztartásról. Ezek szerint a tervezett 2,4%-os hiánynál jobb, 2% körül alakulhatott a deficit tavaly. Értékelésünk szerint még ennél is jobb...
jan. 6
15:59
Kalasnyikov és LEGO: Így él az IÁ propagandagyereke (ATV)
Az Iszlám Állam legújabb kivégzős videóján az „új” Dzsihád John mellett egy kisfiú is feltűnik. A gyermek nemrég állítólag sírva hívta fel a nagyapját, és könyörögve kérte, hogy mentse meg.
jan. 6
16:00
Gázüzemű autót vezetsz? Ennek a hírnek örülni fogsz (Privátbankár)
Az elektromos töltőállomások mellett a CNG önkiszolgáló állomások számát is jócskán növelné az állam Magyarországon.
jan. 6
16:00
Robbant az Észak-Korea hidrogénbombájáról szóló hír (Infostart)
Észak-Korea bejelentette szerdán, hogy az ország sikeres kísérleti robbantást hajtott végre egy hidrogénbombával. A nemzetközi közösség egyhangúlag elítélte a lépést, bár egyelőre nem sikerült megerősíteni, hogy Phenjan valóban hidrogénbombát robbantott.
jan. 6
16:00
Éhbérért dolgozunk? (ProfitLine)
Az LMP szerint a kormány mesterségesen nyomott béreken, az éhbért fizető közmunka csapdájában tartja az embereket és ez a politika ésszerűtlen, felelőtlen és közpénz-pazarló.
jan. 6
16:01
Hómunkásokat vesz fel az FKF (Kripto Akadémia)
Az éjszakai lapátolásért nettó 4200 forintot fizetnek.
jan. 6
16:01
Népbetegségek megelőzésében segít egy mobil applikáció (hirado.hu)
Egyre szélesebb körben alkalmazza az egészségügy a telefonokra és táblagépekre letölthető, egyszerűen kezelhető mobil applikációkat a betegségek felismerése és megelőzése érdekében.
jan. 6
16:01
150 ezer villanyautót rendelt egy kínai cég (Portfolio)
Még 2015. december közepén írták alá azt a megállapodást, miszerint egy kínai lízingcég, a Panda New Energy Co Ltd. 150 ezer elektromos hajtású, kívülről Saab 9-3-nak tűnő autót rendelt a svéd...
jan. 6
16:03
Megrázó felvétel a rákbeteg anyáról, aki mindent megtett, hogy megtarthassa babáját! (Blikk)
Kate Murray floridai fotós legkülönlegesebb fényképét mutatjuk be most. Megdöbbentő és megosztó kép az anyáról és az életről.
jan. 6
16:05
Nem csak a konyhában kincs! Az olívaolaj csodát tesz bőrével is (Blikk)
Biztosan tart otthon a konyhában egy üveggel, hiszen a főzés is egészségesebb vele. De ezentúl érdemes a szépségápolásban is hasznát venni!
jan. 6
16:07
Íme egy gyors, karcsúsító káposztaleves recept (Blikk)
A magas vitamin tartalmának, és méregtelenítő hatásának köszönhetően jól beindítja a fogyást.
jan. 6
16:12
Ipsos: pozitívan értékelték a tavalyi évet a magyarok (Metropol)
Személyes életük, közvetlen környezetük 2015-ös eseményeit inkább pozitívan minősítik a magyarok, az ország tavalyi történéseit azonban többségük negatívan ítéli meg - egyebek között ez derül ki az Ipsos és a ZRI Závecz Research kutatócégek közös felmérésének decemberben készült reprezentatív felméréséből.
jan. 6
16:15
Nem találja ki, hány éves ez a dögös fitnesz-fanatikus (BorsOnline)
Ha eláruljuk a tökéletes testű ingatlanos hölgy korát, azonnal leesik az álla.
jan. 6
16:15
Sajtos-ropogós keksz (Mindmegette)
12 dkg liszt (+a nyújtáshoz) 3 dkg félkemény sajt (trappista) 1/2 tk pirospaprika (őrölt) 1/2 tk paprika (füstízű, őrölt) 1 tk só (vagy tengeri só) 1 db tojássárgája 5 dkg vaj (vagy margarin) 1 ek tejföl
jan. 6
16:15
Thürmer Gyula polgármesterjelölt Salgótarjánban (Gondola)
Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke indul a párt jelöltjeként Salgótarján polgármesteri posztjáért - jelentették be szerdán sajtótájékoztatón a városban

Keresés