2016. június 13. hétfő

jún. 13
8:26
A német alkancellár szerint az AfD tagjai úgy beszélnek, mint ahogy náci apja tette (444.hu)
"Mindent, amit mondanak, már hallottam." - mondta el a szélsőjobboldali pártról Sigmar Gabriel.
jún. 13
8:28
Már a csoportkörben kiejtették a brazilokat a Copa Americán (444.hu)
A harmadik körben 1-0-ra kikaptak Perutól.
jún. 13
8:30
Vegyesen mozgott a forint reggel (Gondola)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő reggel: az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben enyhén erősödött, míg a japán jenhez képest gyengült
jún. 13
8:30
Hatalmas pofont kapnak a németek is, ha a britek elhagyják az EU-t (Portfolio)
Ha a britek úgy döntenek, hogy kilépnek az Európai Unióból, ez a nagy német bankoknak is komoly problémákat okozna, mert jelentős londoni kitettségük van - mondta a Tagesspiegelnek a német pénzügyi...
jún. 13
8:30
Tolvajtempó – hat órára lába kelt egy Porsche 918-nak (Auto Pult)
A Porsche 918 Spyder egy igazi álomautó, sőt, korunk egyik legjobb és leggyorsabb szuperautója. Nem csoda, hogy sokan vágynak rá, de már csak az erősen limitált példányszám miatt is plátói lehet ez a szerelem. A 22 éves Francisco Gonzales-Velasquez viszont megtapasztalta a volán mögötti élményt – igaz, nem túl törvényes úton.
jún. 13
8:30
Huligánok tömegverekedéseitől hangos a francia Eb - felvétel (ATV)
Bernard Cazeneuve belügyminiszter bejelentette, hogy kiutasítják Franciaországból azokat a szurkolókat, akik rendbontásban vesznek részt a labdarúgó Európa-bajnokság ideje alatt.
jún. 13
8:30
Copa América: Hihetetlen! Maradonás gól miatt esett ki Brazília - video (Agroinform)
Peru hét ponttal nyerte meg csoportját, míg a második helyre Ecuador ért oda a Copa Américán.
jún. 13
8:32
Orlandói lövöldözés - Áder János részvétét fejezte ki (Gondola)
Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki Barack Obama amerikai elnöknek az Orlandóban történt fegyveres támadás, az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb tömegmészárlása miatt
jún. 13
8:33
Terrortámadás Amerikában - ezért gyilkolt a merénylő (Privátbankár)
Sötét hétvégéje volt az Egyesült Államoknak, először a koncertje után autogramokat osztogató Christina Grimmie énekesnőt lőtte agyon egy férfi, majd vasárnap hajnalban egy orlandói melegbárban ötven embert gyilkolt meg egy valószínűleg iszlamista kötődésekkel rendelkező fegyveres. Bár az Iszlám Állam magára vállalta a támadást, nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a férfi valóban…
jún. 13
8:34
EURO-2016 - Csak torta jár a születésnaposoknak (Gondola)
A magyar labdarúgó-válogatott több tagjának éppen az Európa-bajnokság idejére esik a születésnapja, de Nagy Ádám arról számolt be, hogy nagy ünneplést nem tartanak
jún. 13
8:36
Micsoda?! Kelemen Anna le fogja törölni magát a Facebookról! (Blikk)
Férfiak ezreinek jelent ez tragédiát, de mi előre szóltunk, készüljön, ugyanis Kelemen Anna hamarosan letörli magát Facebookról!
jún. 13
8:36
A Reszasz még tárgyalna az egészségügyiek béréről (Gondola)
A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) "újranyitná" az egészségügyi bértárgyalást - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel
jún. 13
8:38
Balog Zoltán: szövetséget kötöttünk az egészségügyben (Gondola)
Szövetséget kötöttünk az egészségügyben – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a TV2 Mokka című műsorában hétfő reggel
jún. 13
8:40
Eddig nem találtak magyar áldozatot Orlandóban (Gondola)
Az eddigi információk alapján a halálos áldozatok között nincsenek magyarok – mondta helyi idő szerint vasárnap az MTI-nek Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet.
jún. 13
8:48
Azta! Együtt érettségizik fiával a 18 évesen teherbe esett nő (Blikk)
Mikor anya és fia legutoljára együtt járt középiskolába, a nő 18 éves volt, a fiú pedig még nem született meg. Ugyanis ekkor derült ki, hogy Enjoli Harris Carter kisbabát vár. Napjainkban viszont nemsokára közös beszédet fognak mondani ballagásukon, mivel ugyanabban az iskolában érettségiznek.
jún. 13
8:48
Gyűlölet, hate, haine, hass, kurh - Orlando sokkhatás alatt (Spa Trend Online)
Kellenének a kapaszkodók, kellenének valamiféle válaszok a miértekre...
jún. 13
8:48
312 felett befagyva indítja a hetet a forint (Portfolio)
Minimális elmozdulással nyitott a forint hétfő reggel, így továbbra is 312 felett áll a magyar deviza az euróval szemben. Közben a feltörekvő piacokon felemás a hangulat, és egyelőre az euró-dollár...
jún. 13
8:48
Minden ötödik halálos munkabaleset az építőiparban történik (Pénzcentrum)
Az egyik legveszélyesebb ágazat az építőipar....
jún. 13
8:48
Kézzel szerzett góllal estek ki a brazilok a Copa America-ról - felvétel (ATV)
A brazil labdarúgó válogatott 1-0-s vereséget szenvedett Perutól a csoportkör harmadik fordulójában és ezzel kiesett az Egyesült Államokban zajló Copa Americán. Ecuador fölényesen, 4-0-ra legyőzte Haitit.
jún. 13
8:50
Óriási összegeket költenek nukleáris fegyverekre (Spa Trend Online)
Szó sincs leszerelésről, az atomhatalmak éppen arzenáljuk fejlesztését tűzték ki célként.
jún. 13
8:50
Informatikai gondok tömkelege a Deutsche Banknál (Portfolio)
Banki rendszereinek stabilizálásával és biztonságának megteremtésével kell töltenie az év hátralévő részét a Deutsche Banknak - írja a Financial Times. A brit felügyelet, az FCA pénzmosás elleni...
jún. 13
8:51
Ennyi nem elég: nagyobb béremelést akarnak az egészségügyi szakszervezetek (Privátbankár)
Elfogadhatatlan, hogy a béremelésből kimaradtak a szakdolgozók, technikai dolgozók és a védőnők.
jún. 13
8:52
Menekülnek a nagybefektetők Lengyelországból (Portfolio)
A nagyobb alapkezelők kezdik visszafogni befektetéseiket Lengyelországban, miután tartanak a kormány és Brüsszel közötti harcok negatív kimeneteleitől. A lengyel tőzsdét lekövető alapok nagy...
jún. 13
8:54
Magához nyúlt a pályán, Löw a leggusztustalanabb kapitány! - Videók (Blikk)
Lille – Ugyan vasárnap nyert a német labdarúgó-válogatott egy nehéz mérkőzésen Ukrajna ellen (2-0), de mégis más miatt maradt emlékezetes a találkozó.
jún. 13
8:57
Terápia vagy coaching? (HR Portál)
Egy kliens a magánrendelésemen munkahelyi nehézségekkel keresett fel, bizonyos feladatok és helyzetek ismételten szorongásos tüneteket okoztak neki. Tudta, hogy coachként is dolgozom és megfogalmazta a bizonytalanságát, hogy nem tudja, mire van szüksége. Jól megfogható és körülírható munkahelyi problémák váltották ki a szorongásos tüneteket, de az is kiderült, hogy már a középiskola óta vannak hol…
jún. 13
8:57
Együttesen ítélik el a mészárlást amerikai politikusok és muszlim vezetők (ProfitLine)
Az amerikai muszlimok közösségeinek ernyőszervezete, az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR) élesen és határozottan elítélte helyi idő szerint vasárnap az ötven halálos áldozatot követelő orlandói lövöldözést. Amerikai politikusok szintén elítélték a támadást, és részvétüket nyilvánították a halottak és sebesültek családtagjainak.
jún. 13
8:57
Attól, hogy valaki egy terrorszervezet tagja, még simán vásárolhat legálisan fegyvert az Egyesült Államokban (444.hu)
2004 és 2014 között több mint kétezer olyan személy vehetett simán fegyvert magának, akit megfigyelt az FBI.
jún. 13
8:59
Hogyan kell nyilvántartani a szabadságot heti 24 órás munka esetén? (HR Portál)
Abban szeretném a segítségét kérni, hogy ha egy alkalmazott heti 3 nap x 8 órában dolgozik, akkor heti 24 órára kell bejelentenem, és hogyan kell kiszámolnom az éves szabadságkeretét, hogyan kell azt vezessem a jelenléteinél?
jún. 13
9:01
Lopással vádolnak a munkahelyemen (HR Portál)
Egy olyan problémával fordulnék önhöz, hogy a jelenlegi munkahelyemen a minap a csoportvezetőm megvádolt, mégpedig azzal hogy a beírt darabszámot nem gyártottam le, mert sehol sem találják! Mivel senki senki mást nem vádol rajtam kívül, már lassan kirekesztettnek érzem magam, holott minden részlegen megálltam a helyem és sosem csaltam! Kérdésem az lenne ön felé, hogy ilyenkor mi a teendő?
jún. 13
9:03
Kötelezhető-e tanulmányi szerződés aláírására a munkavállaló? (HR Portál)
Kötelezheti a munkaadó a munkavállalót egy tanulmányi szerződés elfogadására és aláírására? Ha nem írja alá nem kapja meg a megpályázott munkát. 3 hónapos próbaidőt kikötve, és annak lejárta előtti kilépés vagy elbocsájtás esetén is az oktatás díját vissza követeli a munkavállalótól.
jún. 13
9:06
Újabb részletek Floridából: Nevetve mészárolt az orlandói terrorista (Blikk)
Orlando - Ötven ember vérét ontotta az a terrorista, aki egy éjszakai lokálban kezdett lövöldözni szombat éjszaka Orlando-ban.
jún. 13
9:06
Gyűlölet, hate, haine, hass, kurh - Orlando sokkhatás alatt - Fotók (Spa Trend Online)
Kellenének a kapaszkodók, kellenének valamiféle válaszok a miértekre...
jún. 13
9:06
Újabb borús adatok a kínai gazdaságról (Portfolio)
Tizenhat éves mélypontra esett a beruházások növekedésének üteme január-májusban Kínában, az ipari termelés stagnált, a kiskereskedelmi forgalom pedig csökkent májusban. A kínai statisztikai hivatal...
jún. 13
9:06
Egyre kevesebb az abortusz Magyarországon (Pénzcentrum)
...
jún. 13
9:06
Kézzel ütött góllal ért véget a brazilok Copája (Sport365)
Uruguay után újabb nagyágyú búcsúzott a centenáriumi Copa América küzdelmeitől, ugyanis a brazil válogatott kikapott Perutól, így nem jutott tovább a B-csoportból.
jún. 13
9:06
Új, 48 V-os hibrid rendszert kap a frissített Mercedes S-osztály (Auto Pult)
A Mercedes-Benz S-osztály jövőre várható frissítése új hajtásláncot is hoz a kínálatba: a 48 V-os akkurendszerrel ellátott hibridet. A márka ezentúl még nagyobb figyelmet szentel az elektromos hajtásnak, melynek részeként a következő években a teljes modellpalettán megjelenhet az enyhe hibrid rásegítés.
jún. 13
9:08
Kiestek a brazilok! (Spa Trend Online)
Az együttes nem jutott tovább csoportjából a Copa Americán.
jún. 13
9:08
Lebuktatja az aszfaltügyi trükköt Brüsszel? (Portfolio)
Múlt szerdán megérkezett Brüsszelbe az aszfaltügyi kifizetési kérelmek egy része, de a Bizottság csak akkor vonja vissza a kifizetésekre vonatkozó felfüggesztő határozatot, ha az összes ezzel az...
jún. 13
9:09
Nem menekülnek a termelők? Tovább zuhant a tej ára (Privátbankár)
Tovább esik az élő állatok és állati termékek ára, de a növényesek már örülhetnek, szépet nőttek az árak.
jún. 13
9:10
Újabb véres merénylet Szíriában (Spa Trend Online)
Az Idlib tartományban végrehajtott akcióban legalább öt gyerek is meghalt.
jún. 13
9:10
A Brexit-félelmek ellenére jól kezdi a hetet a forint (Portfolio)
Reggelre kicsit erősödni tudott a forint, így ismét 312 alá süllyedt az euró árfolyama. A nemzetközi piacon az euró erősödik a dollárral szemben, a font viszont kéthónapos mélypontra esett.Eséssel...
jún. 13
9:12
Bakondi kiosztotta kicst az olasz kormányfőt (Blikk)
Magyarország - Elfogadhatatlan állapotokat teremet e kezelhetetlen tömegek áramlása Európa felé.
jún. 13
9:12
Leégtek az Eb francia szervezői (Spa Trend Online)
A párizsi kormány kapkodni kezdett, félő azonban, hogy a szellemet már nem lehet visszaküldeni a palackba.
jún. 13
9:24
Vegyesen mozgott reggelre a forint (Kripto Akadémia)
Az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben enyhén erősödött, a japán jenhez képest gyengült.
jún. 13
9:24
Lebuktatja az aszfaltügyes trükköt Brüsszel? (Portfolio)
Múlt szerdán megérkezett Brüsszelbe az aszfaltügyi kifizetési kérelmek egy része, de a Bizottság csak akkor vonja vissza a kifizetésekre vonatkozó felfüggesztő határozatot, ha az összes, ezzel az...
jún. 13
9:26
A világ legnagyobb állami pénzei is ingatlanban utaznak (Portfolio)
Tavaly 29%-kal nőtt az ingatlanbefektetések aránya az állami vagyonalapokban, miután az alacsony hozamok miatt a nagy vagyonalapok is rákényszerültek, hogy más úton fialtassák a befektetéseiket -...
jún. 13
9:30
Lovaggá ütötték Rod Stewartot (Blikk)
Rod Stewart - bocsánat, mostantól hivatalosan Sir Roderick Stewart - egyike azon 19 szerencsésnek, akiket II. Erzsébet királynő kitüntetett a június 11-én.
jún. 13
9:30
A sztrájkoló franciákat nem érdekli a foci EB (HR Portál)
Franciaország Európa egyik szociálisan leginkább érzékeny állama. A szociális ellátások szintje a nyugat-európai átlagtól is eltér, természetesen a munkavállalók előnyére. A munkavállalók 2000 óta 35 órás munkahétben dolgoznak, gálánsak a gyermekvállalási támogatások, valamint számos intézkedéssel segítik elő a kisgyermekes munkavállalók munkaerőpiacra történő visszatérését. Az átlagos ledolgozott…
jún. 13
9:30
Könnyebben találhatják meg az álomállást a friss diplomások (ProfitLine)
Évente egyetemről vagy főiskoláról frissen kikerült fiatalok tízezrei keresik életük első munkaadóját. A pályakezdők helyzete nem könnyű, ám a munkáltatóknak is legalább annyira problémás a megfelelő alkalmazott felvétele.
jún. 13
9:30
Drogbandák csatamezője lett a magyar turisták által is imádott kisváros (444.hu)
A montenegrói Kotorban annyira elszabadult az erőszak, hogy a terrorelhárítókat kellett bevetni végül.

Keresés