2016. június 9. csütörtök

jún. 9
12:09
Nagyon aggályos a Google-adó (Kreatív Online)
Állítja dr. Horváth Katalin, e-kereskedelemmel foglalkozó ügyvéd.
jún. 9
12:09
Dúró Dóra folytatja Vona és Novák unszolására (Kripto Akadémia)
A politikus szerint rossz döntést hozott a Jobbik-frakció férjéről.
jún. 9
12:09
Lemondásra szólította fel az EMNP elnökségét egy párttag (hirado.hu)
Sikertelennek ítéli meg a volt választmányi elnök Sorbán Attila a szereplést.
jún. 9
12:09
Csótány kerülhetett a kenyérbe egy fővárosi pékségben (ProfitLine)
Csótánytetemeket is találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy fővárosi pékség ellenőrzésekor, több mint 480 kilogramm élelmiszert vontak ki a forgalomból súlyos higiéniai problémák és a nagyfokú rovarszennyezettség miatt - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
jún. 9
12:09
Elon Musk istent játszik a tőzsdéken (Portfolio)
Több nyilatkozatot is tett a Tesla beszállítóival kapcsolatban Elon Musk, az elmúlt napokban, aminek következtében a Samsung leányvállalatának, a Samsung SDI-nek és a Panasonic részvényeinek...
jún. 9
12:09
No comment: Vita a 3-as metróról (ATV)
Mégsem kezdődik el októberben a 3-as metró felújítása: több hónapos csúszás várható - ezt maga Tarlós István ismerte el. A Fővárosi Közgyűlésben Horváth Csaba fejtette ki aggályait a helyzettel kapcsolatban. További részletek a videóban.
jún. 9
12:09
Lezuhant egy Szu-27-es vadászgép Moszkva mellett (444.hu)
A Russzkije Vityjazi orosz katonai műrepülő csoport gépe Muranovo községtől két kilométerre zuhant le, a pilóta életét vesztette. Egyelőre nem tudni, hogy a pilóta hibázott, vagy a hajtómű mondta-e fel a szolgálatot.
jún. 9
12:11
Nagyon furcsán tud kinézni Benedict Cumberbatch (hirado.hu)
Persze mással is megtörténik, hogy nem számít arra, hogy fotózzák. De hogy egy sármos színész miért nem áll mindig a startvonalon...
jún. 9
12:11
Letiltotta a palesztin családlátogatásokat Izrael (444.hu)
Szerda éjjel négy embert öltek meg a Tel-Avivban.
jún. 9
12:13
MLP: munkahelyteremtő beruházásokkal kell itthon tartani a fiatalokat (hirado.hu)
A Magyar Liberális Párt rendkívül alacsony hatásfokúnak és kudarcosnak tartja a Gyere haza fiatal elnevezésű programot.
jún. 9
12:13
Nem lehet majd kiülős helyen Eb-meccset nézni Franciaországban (444.hu)
Biztonsági okokból tilos a teraszokon a tévé.
jún. 9
12:15
Szabályosan működik az Energiaklub (hirado.hu)
A hatósági vizsgálatok is megerősítették ezt. - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
jún. 9
12:17
Jobbik: a kormány az utasok "életével játszik" (hirado.hu)
A párt szerint veszélybe került a felújítás határidőben történő megkezdése.
jún. 9
12:18
Kabát Péter visszavonul, de marad Újpesten (Sport365)
Bejelentette visszavonulását Kabát Péter, az Újpest FC labdarúgócsapatának 16-szoros válogatott támadója.
jún. 9
12:19
Potápi: a kormány integrálni szeretné a nemzeti kisebbségeket (hirado.hu)
Az államtitkár a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kétnapos konferenciájának zárónapján mondott beszédet.
jún. 9
12:21
Lövöldözés volt Sydneyben (hirado.hu)
Járókelőket is eltaláltak a rendőrök, akik eredetileg egy késsel hadonászó férfire céloztak.
jún. 9
12:23
MNB: 14 millió forint bírság a Wáberer biztosítónak (hirado.hu)
Felügyeleti és fogyasztóvédelmi, egyebek mellett az ügyfél-tájékoztatási és panaszkezelési rendszert érintő hiányosságok miatt kapták a büntetést.
jún. 9
12:25
NAV: a diákmunka is adóköteles (hirado.hu)
A személyi jövedelemadó mértéke tizenöt százalék, amelyet a munkaadó adóelőlegként von le a bruttó bérből.
jún. 9
12:27
Ez piac is leküzdötte a válságot - jönnek az új irodaépületek? (Privátbankár)
Egyre több az új bérlő, de érkeznek a friss irodaházak is.
jún. 9
12:27
Nem hiszed el, milyen hang jön ki a 82 éves bácsi torkán! - Videó (Blikk)
Javában zajlik az America's Got Talent énekes-tehetségkutató válogatója, a kezdeti ciklusban pedig nem ritka, hogy csodabogarak mutatják be énektudásukat a színpadon.
jún. 9
12:27
Vonatkatasztrófa - Hibázott a mozdonyvezető (Kripto Akadémia)
Látnia kellett a figyelmeztető fényjelzést, de túl későn kezdett el fékezni.
jún. 9
12:27
Alonso: Ha nem tetszenek a jövő évi autók, befejezem (F1világ)
A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso azt mondja, bár győzelmekért továbbra sem harcolhat a McLaren színeiben, mindenképpen ki fogja tölteni 3 éves szerződését a wokingi gárdával. Tovább »
jún. 9
12:27
Hürriyet: öngyilkos merénylet lehetett a keddi isztambuli robbantás (hirado.hu)
Korábban úgy tartották, hogy távirányítással hozták működésbe a pokolgépet.
jún. 9
12:27
Tőzsdére ment a világ egyik legnagyobb szélerőmű cége (Portfolio)
Ma indult el a kereskedés a világ legnagyobb offshore szélerőműparkot üzemeltető cég, a DONG Energy részvényeivel, ez egyébként az idei évi legnagyobb európai tőzsdei kibocsátása. Ma 10 százalékot...
jún. 9
12:29
Ilyen trükkös csempészt is rég láttak már (Privátbankár)
Nagyon ügyesen próbálta átejteni a pénzügyőröket egy cigicsempész, de így sem járt sikerrel.
jún. 9
12:29
Ezt árulja el szexuális életéről a kedvenc zenéje! (Blikk)
A zene nagyon sok jelentéssel bírhat, és rengeteg mindent elárulhat az emberről, például azt, hogy milyen a szexuális élete.
jún. 9
12:29
Felmentették az érpataki polgármestert (Kripto Akadémia)
Hamis doktori címet használt.
jún. 9
12:29
A Költségvetési Tanács hozzájárul az idei módosításához (hirado.hu)
A tanács reálisnak és megalapozottnak tartja az idei növekedési előrejelzést és azt, hogy az államadósság-mutató a GDP 71,9 százalékára csökken 2017 végére.
jún. 9
12:29
Már az építési engedély nélküli lakások is fogynak (Portfolio)
Míg 2014-ben csak a forgalom, addig 2015-ben már az árak is erőteljesen növekedtek a lakáspiacon. A januártól bevezetett lakásvásárlást ösztönző intézkedések hatására azonban idén már a lakásépítési...
jún. 9
12:31
Külföldi hatóságok kapcsolták le a magyar drogcsempészeket (Blikk)
Nagydobrony - Őrizetbe vettek egy magyar csapatot az ukrán hatóságok, ópiumcsempészet miatt kapcsolták le őket a kárpátaljai Nagydobronyban. Autóikban 3 kiló drogot találtak, nagyjából 3 millió forint értékben.
jún. 9
12:31
"Leszámolás" a Quaestor-károsultakkal (Kripto Akadémia)
MSZP: továbbra sincs pontos elszámolás.
jún. 9
12:33
Ez aztán a gondviselés! Rendőrt kellett hívni a részeg óvónőre! (Blikk)
Kassa - Nem kevés pénzt fizettek azért a kassai szülők, hogy gyermekeiket biztonságban tudják a magánóvodában. Azonban az egyik óvónő nagyon gyanússá vált, ezért hívni kellett a zsarukat. Kiderült: a nevelő részeg volt.
jún. 9
12:42
Egy hónappal a nyugdíjjogosultságom előtt lejár a munkaszerződésem - mit tegyek? (HR Portál)
2016 januárjában, kaptam (kérésemre) a kormányhivataltól egy szolgálati idő elszámolást. Ez alapján "nők kedvezményes öregségi teljes nyugdíjra jogosultsághoz figyelembe vehető idő: 38 év 224 nap. Ebből keresőtev. járó jogviszony: 35 év 177 nap. Szeretném megkérdezni, hogy ha jól számoltam, akkor 2017. március 23-tól jogosult vagyok nyugdíjellátásra? Az én számolásom szerint ekkor meg lesz a 40 év…
jún. 9
12:42
Újabb magyar vonatkozás a Panama-botrányban (ProfitLine)
Magyar tulajdonú offshore bankról közölt tényfeltáró cikket csütörtökön a Direkt 36, a 444.hu internetes oldalon.
jún. 9
12:42
Aggályok és hitetlenkedés fogadta a magyar magfizikusok csodálatos felfedezését (444.hu)
Jó, mondjuk senki se veszi könnyen, ha hirtelen kiderült, hogy nem is négy, hanem öt alapvető kölcsönhatás határozhatja meg az univerzum működését.
jún. 9
12:44
16 életet követelt a munka három hónap alatt (HR Portál)
Többen szenvedtek balesetet munkavégzés közben az idei első negyedévben 2015 azonos időszakához képest - írja a Magyar Idők a Nemzetgazdasági Minisztérium jelentésére hivatkozva.
jún. 9
12:44
Hadházy: Félmilliárdos támogatást kapott, de azóta sem épült fel a bicskei tápszergyár (444.hu)
Az LMP politikusa feljelentést tesz az ügyben. Hadházy Ákos szerint a Nemzetgazdaságit Minisztérium májusban késznek nyilvánította a projektet, ki is fizette a 493 millió forintos támogatást, de a területen valójában semmi sem épült. (MTI)
jún. 9
12:45
Simán átment a Költségvetési Tanácson az idei módosítás (Privátbankár)
Fegyelmezett gazdálkodással fenntartható a növekedés.
jún. 9
12:45
Gyász - Meghalt Lewandowski! (Blikk)
Bochum - Holtan találták otthonában szerdán a Bayer Leverkusen egykori edzőjét, Sascha Lewandowskit.
jún. 9
12:45
Független magyar rövidfilm versenyez Palm Springs­ben (Kreatív Online)
A filmet a Hungarian New Directors Showcase-en díjazták.
jún. 9
12:45
Korrupcióinfó - Félmilliárd ment el a nem létező gyárra (Kripto Akadémia)
Hadházy Ákos feljelentést tesz a Bicskére tervezett tápszergyár ügyében.
jún. 9
12:45
MSZP: reklámfogás a törvénymódosítás (hirado.hu)
A kárrendezési intézkedésekről szóló törvény módosítása nem elszámolás, hanem "leszámolás" a Quaestor-károsultakkal.
jún. 9
12:45
Rég voltak ilyen kapósak a 10 éves államkötvények (Portfolio)
A meghirdetett 45 milliárd forint helyett 56 milliárd forint értékben adott el 3, 5, illetve 10 éves államkötvényeket csütörtök délelőtti aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Különösen...
jún. 9
12:45
Csótányok mellett sütötték a kenyeret a fővárosi pékségben + videó (Pénzcentrum)
több mint 480 kg élelmiszert vontak ki a forgalomból....
jún. 9
12:45
Horváth: ne a főváros fenyegetésével támogassák a magyar buszgyártást (ATV)
Támogatni kell a magyar buszgyártást, de jelenleg a 3-as metró felújítása lényegesen fontosabb és sürgősebb, mint az, hogy a szerelmények pótlása milyen buszokkal történik – ezt Horváth Csaba fővárosi MSZP-s képviselő mondta az ATV Start című műsorában.
jún. 9
12:46
Felgyújtotta a lányát, mert szerelemből ment férjhez (444.hu)
A pakisztáni anya petróleummal öntötte le a lányát, mert a család akarata ellenére házasodott.
jún. 9
12:47
Selena Gomez új frizurájával hódít - Fotó (Blikk)
Selena Gomez haját nagyon sokan irigylik, bár annak már nem örülnek annyian, hogy most kicsit megváltoztatta a frizuráját.
jún. 9
12:47
Az egyik legjobb orosz pilóta zuhant le gépével együtt (hirado.hu)
Katonai ünnepség felett repült át a baleset előtt Szergej Jeremenko őrnagy.
jún. 9
12:47
Irodaházzá alakul az egykori Felvonógyár épülete (Portfolio)
Újabb irodafejlesztésbe kezd a GTC Hungary - hangzott el a cég mai sajtótájékoztatóján. A hamarosan kezdődő építkezés során 21 500 négyzetméter 'A' kategóriás irodaterület jön létre. A beruházás a...
jún. 9
12:49
Már a kormány is bízik: lesz 2020 után is uniós pénzeső (Portfolio)
Az Európai Bizottság alelnökének múlt heti kijelentése után úgy tűnik, hogy már a kormány is jobban bízik abban: 2020 után is lesznek még uniós támogatások Magyarországon, még ha azok mérete és...

Keresés