Minden vezető részvény veszített értékéből a héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a hét legnagyobb vesztese pedig a Richter volt. A BUX ennek ellenére az előző hetihez képest 122,45 ponttal emelkedni tudott. Napról napra, ez történt a magyar börzén a héten.
Kinyitottak a szavazóhelyiségek Romániában, ahol 3200 település, és 41 megye élére választanak vasárnap önkormányzati vezetőket az országban bejelentett lakcímmel rendelkező román és európai uniós állampolgárok.
A magyar lakosság 48 százaléka szívesen indítana saját céget, vagy betársulna egy már meglévő vállalkozáshoz, főként a 18-24 éves korosztály vállalkozna, náluk ez az arány eléri a 68 százalékot -...
Továbbra sincsen egyezség a kormány és ellenzék között az alaptörvény módosításáról. A Honvédelmi és Rendészeti-, valamint a Nemzetbiztonsági Bizottság ülése után ismét egymásra mutogattak a politikusok. Miért nem ment át a szupertitkos szolgálatról szóló szabályozás – ezzel kezdte a beszélgetést Rónai Egon Harangozó Tamással, a szocialisták frakcióvezető-helyettesével.
Cikksorozatunk első részéből megtudhattad, miért veszélyes a leégés és a túlzásba vitt szoláriumhasználat. Most elmondjuk, mire kell még figyelned a fényvédelemmel kapcsolatban. Bizonyos...
Nincs szükség nemzetközi katonai beavatkozásra Líbiában ahhoz, hogy legyőzhessék az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet - jelentette ki Fájez esz-Szarrádzs, a líbiai egységkormány vezetője a Journal du Dimanche című francia lap vasárnapi számában megjelent interjújában.
Konferenciát szervez a magyar és az izraeli igazságügyi minisztérium hétfőn Budapesten Internethasználat és felelősség - Jogi eszközök az online gyűlöletbeszéd megfékezésére címmel - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter vasárnap az MTI-nek
Kína ne alakítson ki légvédelmi övezetet a Dél-kínai-tenger térségében, mert azt az Egyesült Államok provokatív és destabilizáló cselekedetnek tekintené - jelentette ki vasárnap John Kerry amerikai...
A magyar lakosság 48 százaléka szívesen indítana saját céget, vagy betársulna egy már meglévő vállalkozáshoz, főként a 18-24 éves korosztály vállalkozna, náluk ez az arány eléri a 68 százalékot - derül ki a Budapest Bank Zrt. megbízásából az NRC által készített online kérdőíves felmérésből.
Már nem pár ezer háború elől vagy politikai üldöztetés miatt menekülő ember jön évente, akikkel minden esetben lehet személyre szabott eljárást végezni, hanem milliók jönnek egyszerre, ezért az új világképhez új fajta gondolkodásra van szükség - mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán
Hillary Clinton, az amerikai demokraták esélyes elnökjelöltje több mint tíz százalékkal vezet Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje előtt a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint....
Vízimentők, rendőrök és polgárőrök közösen mentettek ki egy férfit a Tiszából Szegednél szombaton este - közölte a police.hu-n a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.
A Wall Street Journal S&P 500 cégeire vonatkozó elemzése szerint a legnagyobb amerikai cégek vezéreinek fizetése tavaly 4,6%-kal esett vissza, de itt jön az érdekesség: a listán a tíz legmagasabb...
Nyolc fegyvert és több mint 2500 lőszert találtak a rendőrök egy Debrecen-józsai családi házban, ahol állampolgári bejelentésre tartottak házkutatást pénteken - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóügyelete vasárnap az MTI-vel.
A Budapesti Fesztiválzenekar vezetősége az elmúlt időszakban alaposan megvizsgálta, hogy miután a Fővárosi Közgyűlés 77 százalékkal (260 millió forintról 60 millió forintra) csökkentette a zenekar támogatását, az így rendelkezésére álló anyagi keretekkel mely koncertek, turnék és egyéb projektek lemondása vált szükségszerűvé
Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX az előző hetihez képest 122,45 ponttal növekedett, és 27 134,17 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 45,876 milliárd forintot ért el a múlt heti 39,569 milliárd forinttal szemben.
Nem tartják meg a Rock am Ring nevű zenei fesztivál harmadik, egyben utolsó napját Németországban. A fesztiválon péntek este egy villám megsebesített 80 résztvevőt, egyiküket újra is kellett éleszteni.
Erdély valamennyi megyéjében elmaradt az országos átlagtól a részvétel a vasárnapi önkormányzati választás első három órájában, a magyar többségű székelyföldi megyék a sereghajtók között vannak a voksolók arányát illetően
Telefonunk mára szerves részét képezi az életünknek, amit az is bizonyít, hogy egy felmérésben megkérdezett válaszadók harmada nyilatkozott úgy, inkább okostelefonját választja a barátai helyett. A túl erős érzelmi kötödés mellett ugyanakkor rossz hír az is, hogy továbbra sem fordítunk kellő figyelmet adataik biztonságára.
Szigorúbb, igazságosabb és rendezettebb uniós menekültügyi rendszert, valamit egy uniós hadtest felállítását szorgalmazta az osztrák külügyminiszter egy lapinterjúban.
Szigorúbb, igazságosabb és rendezettebb uniós menekültügyi rendszert, valamit egy uniós hadtest felállítását szorgalmazta az osztrák külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban. Úgy vélte, hogy a tengeren át érkező illegális menekülteket vissza kellene küldeni, vagy egy szigeten kialakított menekültszálláson kellene elhelyezni.
A jövő heti makrogazdasági naptárban leginkább a májusi inflációs és az áprilisi ipari termelési adatok állhatnak a figyelem középpontjában, de az idei első negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adat második becslése is megjelenik.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Recsken csütörtökön elhunyt kéthónapos kisfiú édesapját az Egri Járásbíróság vasárnap - tájékoztatta az Egri Törvényszék sajtótitkára az MTI-t.