2016. június 4. szombat

jún. 4
19:24
Self-made milliárdos üzletasszonyok (ProfitLine)
Az amerikai Forbes magazin renszeresen nyilvánosságra hozza a világ leggazdagabb üzletembereinek listáját. A magazin azonban nemrégiben újított, hisz immáron második alkalommal közli azon amerikai üzletasszonyok listáját is, akik saját erejükből értek a csúcsra és esetenként akár milliárdos értékű vállalatokat vezetnek. Szemezgessünk a 60-as lisáról, nézzük meg azt, hogy kik azok a vállalkozók,…
jún. 4
19:26
Botrányos hercegi csók - Válással fenyegetőzik Calmilla (Alternatív Energia)
Károly homoszexuális kalandjairól korábban már személyzetének több tagja is beszélt.
jún. 4
19:39
Fejedelmi lakoma 30 perc alatt: sült csirkemell spárgás újkrumplival - lépésről lépésre (Mindmegette)
Van, hogy a vasárnapi ebédre sincs több időnk fél óránál, de olyan is, hogy szombat este váratlan vacsoravendégek érkeznek. Ez a fogás tökéletes ilyen esetekre: egyszerű sült csirkemell, némi pikáns joghurtos mártással és olyan pirított újburgonyával körítve, amibe a szezon sztárját, a spárgát is belecsempésztük. Mutatjuk, hogyan készítsd el, lépésről lépésre!
jún. 4
19:39
Hosszú Katinka két arannyal és egy ezüsttel indított Monacóban (Metropol)
A magyar úszók további két ezüstöt szereztek szombaton.
jún. 4
19:41
Klasszikus hólabda (Mindmegette)
jún. 4
19:42
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (Metropol)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 22 (huszonkettő), 42 (negyvenkettő), 62 (hatvankettő), 82 (nyolcvankettő), 84 (nyolcvannégy). Joker: 688902.
jún. 4
19:45
Taroltak a kettesek az ötöslottón (hirado.hu)
Nem volt telitalálatos szelvény a 22. játékhéten.
jún. 4
19:45
A dallasi Fed üzleti jelentése szerint a fiatalok inkább Facebookoznak, mint dolgoznak a munkaidejükben (444.hu)
Így nem lehet élni!
jún. 4
20:00
Itt vannak az ötös lottó nyerőszámai (Kripto Akadémia)
Joker: 688902
jún. 4
20:03
Ismét tízezrek tiltakoztak Lengyelországban (hirado.hu)
A tavaly hivatalba lépett lengyel kormány intézkedései ellen demonstráltak.
jún. 4
20:09
Ismét tízezrek tiltakoztak Lengyelországban (ATV)
Ismét tízezrek tiltakoztak szombaton Varsóban a tavaly hivatalba lépett lengyel kormány intézkedései ellen. A tiltakozó menet élén az ország két korábbi elnöke, Aleksander Kwasniewski és Bronislaw Komorowski vonult.
jún. 4
20:09
Felkészülés: Elkerültük a kiütést az Eb főpróbáján (Agroinform)
Momentumaink sem nagyon voltak a többnyire kocogó németek ellen, az biztos, hogy az Eb-n ennél többre lesz szükség.
jún. 4
20:11
Kikapott a magyar csapat az utolsó felkészülési meccsen (ATV)
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra kikapott a világbajnok német csapattól Gelsenkirchenben az utolsó Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésén.
jún. 4
20:15
Bárányborda vajas spárgával (Mindmegette)
4x3 pálcika (azaz csontnyi) bárányborda 30 dkg vaddisznózsír (vagy sertészsír) só bors 2 szép szál friss rozmaring 1 köteg zöld spárga vagy fehér spárga 15 dkg tiszta vaj 1 gerezd fokhagyma 1/2 citrom héja és leve bármilyen zöldség
jún. 4
20:15
Ismét tízezrek tiltakoztak Lengyelországban a kormány ellen (Metropol)
A tiltakozás célja az volt, hogy emlékeztesse Lengyelországot és a lengyeleket kötődésükre a demokráciához.
jún. 4
20:15
Sima vereség a németektől az Eb-főpróbán (Metropol)
Ez volt az Európa-bajnokságot megelőző utolsó felkészülési mérkőzés.
jún. 4
20:15
Vasárnap Érden a csoportelsőség a tét (Kripto Akadémia)
Utolsó Európa-bajnoki selejtezőjére készül a magyar női kézilabda-válogatott.
jún. 4
20:15
Tisztes vereséget szenvedtünk a világbajnoktól (Sport365)
A horvátok és az elefántcsontpartiak elleni bravúrdöntetlenek után a vb-címvédő németek otthonában már nem tudta elkerülni a vereséget a magyar válogatott, amely 2-0-ra kapott ki a szombat esti Eb-főpróbán. Egy öngól, és egy leshelyzettel induló találat okozta a mieink vesztét Gelsenkirchenben. Ahhoz, hogy az Eb-n is helytálljunk, valamivel pontosabb és harcosabb játékra lesz szükség.
jún. 4
20:20
Két góllal kikapott a németektől a magyar válogatott az utolsó felkészülési meccsén (444.hu)
Sima vereség az utolsó felkészülési meccsen. Nem a magyar válogatott, hanem a svéd bíró volt a leggyengébb.
jún. 4
20:21
Na így már biztos statup-nagyhatalom lesz Budapest (Privátbankár)
Új, több területet átfogó weboldal segítségével fejlesztenék a hazai startup-ökoszisztémát.
jún. 4
20:27
Toroczkai elárulta, mire fogja használni megnövekedett hatalmát (ATV)
A budapesti Hősök teréről induló és a szerb, román és szlovák nagykövetségek épületeit érintő Trianon-ellenes felvonulást tartott szombaton a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) a Magyarország területeinek nagy részét elcsatoló párizsi békediktátum 96. évfordulója alkalmából.
jún. 4
20:30
Melyik Magyarország legjobb fürdője? (ProfitLine)
Idén is keresik Magyarország legjobb fürdőhelyeit egy online közönségszavazás segítségével - közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel.
jún. 4
20:36
Tömegverekedés volt Ercsiben (hirado.hu)
A rendőrök a történtek miatt 11 férfit állítottak elő a helyi rendőrőrsre.
jún. 4
20:51
Vujity Tvrtko rájött, elment, megérkezett, fizetett, kérte, megnézte, látta, szervezett, fotózott, megrendült, hitte, ámult, bámult, aztán megfázott (444.hu)
Magyarország legeslegjobb riportere dokumentumfilmet forgatott saját magáról.
jún. 4
20:54
Tüntetett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a fővárosban (hirado.hu)
A mozgalom a trianoni békediktátum ellen tüntetett.
jún. 4
21:03
Zajos a szomszéd? Feljelentheti az Airbnb-nél (Adózóna)
A bosszús szomszédok ezentúl az Airbnb-n keresztül tudnak panaszt tenni a főbérlőkre, ha nem veszik figyelembe a lakáskiadásnál az érdekeiket – júniustól ez a funkció már él is az Egyesült Államokban.
jún. 4
21:03
Most már bizonyított, hogy éjjel alszanak a fák (ProfitLine)
Egy magyar-finn-osztrák kutatócsoport infravörös lézerszkennerrel vizsgálta, mi történik a fák lombjával, ha leszáll az éj, a tudósok arra jutottak, hogy a fák is alszanak.
jún. 4
21:12
Örmény önkormányzat: Törökország politikájára válasz a népirtás kimondása (hirado.hu)
Erről beszélt az Országos Örmény Önkormányzat elnöke az M1-en.
jún. 4
21:14
Bakondi: egyre sürgetőbb Brüsszel beavatkozása (hirado.hu)
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint egyre sürgetőbb, hogy az Unió határozott lépéseket hozzon a migrációs válságban.
jún. 4
21:18
A Szolnok elbánt a címvédővel, és bronzérmes a BL-ben (Sport365)
A Szolnok végzett harmadikként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjében, miután a szombati bronzmérkőzésen 11-7-re legyőzte a címvédő, olasz Pro Reccót a Margitszigeten.
jún. 4
21:24
A Líbiai Befektetési Hatóság azt állítja, hogy a Goldman Sachs átverte őket (444.hu)
Ezért most perelnek. A vád szerint a nagybank azt használta ki, hogy a Kadhafi-érában a líbiai pénzügyi vezetők semmilyen szinten nem értettek ahhoz, amit csinálniuk kellett volna.
jún. 4
21:27
Férfi vízilabda BL: Bronzérmes a Szolnok (Metropol)
A szolnokiak a szombati bronzmérkőzésen 11-7-re győztek a címvédő, olasz Pro Recco ellen.
jún. 4
21:27
Tömegverekedés volt a Fejér megyei Ercsiben (Metropol)
A rendőrök a történtek miatt 11 férfit állítottak elő a helyi rendőrőrsre.
jún. 4
21:27
Katalán Nagydíj - Valentino Rossi visszavágna (Kripto Akadémia)
A világbajnokságot vezető Jorge Lorenzo számára „Barcelona egy különleges helyszín”.
jún. 4
21:29
Vízilabda Bl - Bronzérmes a Szolnok (Kripto Akadémia)
11-7-re legyőzte a címvédő, olasz Pro Reccót a Margitszigeten.
jún. 4
21:30
Tőkéczki: "Orbitális hazugságon" alapul Trianon (hirado.hu)
A hazugság a népek önrendelkezési joga volt, mert erről a béketárgyalások során nem volt szó.
jún. 4
21:31
Barack Obama: Muhammad Ali értünk harcolt (Kripto Akadémia)
Az elnök felidézi, hogy a Fehér Házban az irodájában őriz egy pár kesztyűt, ami Alié volt.
jún. 4
21:45
Pofonegyszerű mégis különleges fogás: báránypecsenye paleo módra! (Mindmegette)
Amikor egy hároméves gyerek azt mondja egy húsra, hogy uncsi, akkor azért elég furcsán néz rá az ember. De, igaza van: az elmúlt pár évben a húsáru választéka lecsökkent. Amit mindenhol lehet kapni, az a csirke, pulyka, sertés, marha, a kacsát és libát is vadászni kell olykor, ha az ember szépet és frisset akar. Úgyhogy elhatároztam: ezen valahogy változtatnom kell, addig megyek, amíg jó…
jún. 4
22:06
Norvégiában betiltanák a dízel és benzines autók eladását (Portfolio)
Egy ideje már egyeztetnek arról a norvég pártok, hogy betiltják a benzines és dízeles autók eladásait az országban, de most úgy tűnik, hogy sikerült is megállapodniuk. A norvég napilap, a Dagens...
jún. 4
22:24
Kövér: A legmostohább trianoni sors a kárpátaljaiaknak jutott (hirado.hu)
Az Országgyűlés elnöke ezt Ungváron mondta, a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott színházi bemutató előtt mondott ünnepi köszöntőjében.
jún. 4
22:57
Hosszú két arannyal és egy ezüsttel nyitott Monacóban (Sport365)
Két arany- és egy ezüstérmet nyert Hosszú Katinka a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat monacói állomásának szombati nyitónapján.
jún. 4
22:59
Hatalmas verést kapott a bajnok Fehérváron! (Sport365)
Végig vezetve, hatalmas fölénnyel nyert a Fehérvár a címvédő Szolnok ellen a férfi kosárlabda NB I döntőjének második meccsén, ezzel egyenlített a párharcban a korábbi, hatpontos veresége után.
jún. 4
23:03
Két bostoni srác gondolt egyet, és elmentek Bolíviába megkeresni egy 31 éve, rejtélyes körülmények közt lezuhant repülő feketedobozát (444.hu)
Most megtalálták.
jún. 4
23:05
11. alkalommal rendezték meg a Sörlock Holmes rendőrversenyt (444.hu)
Volt helyszínelő-táskával futás és bográcsos főzőverseny is.
jún. 4
23:33
Bild: nem szeretne újrázni a német államfő (Portfolio)
Joachim Gauck német államfő kedden bejelenti, hogy mandátumának 2017. februári lejártával távozik az elnöki posztról, s nem szeretné, ha újraválasztanák - jelentette szombaton a Bild című német...
jún. 4
23:36
(444.hu)
További szép szombatot, köszönjük a figyelmet!

Keresés