Nem hétköznapi játékosokból álló szakérőtársaság közvetítette a BBC-nél a magyar-portugál meccset. Gary Lineker, Rio Ferdinand, Thierry Henry és Danny Murphy pedig a meccs elemzését Gera Zoltán góljával kezdte.
Nemzetközi szinten és Magyarországon is jelentős sikerrel zárult a hamis gyógyszerek forgalmazása és az engedély nélküli internetes patikák felszámolása ellen indított eddigi legnagyobb nemzetközi razzia, a 2016. május 30. és június 7. között lezajlott IX. PANGEA akció.
Személyes megjelenés nélkül, telefonon is javíthatják személyi jövedelemadó bevallásukat azok, akiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal értesített a hibáról - közölte a NAV az MTI-vel csütörtökön.
Fegyveres férfi nyitott tüzet és barikádozta el magát csütörtökön a nyugat-németországi Viernheim egyik mozijában - közölte a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap. Peter Beuth hesseni...
Reggel még gyengülés mutatkozott a forint piacán, aztán csapkodásba váltott az árfolyam, igaz nagyon szűk sávban történt mindez.Eredményre várva 2016.06.23 18:12A forint árfolyamán egész nap érződött...
A kelet-ukrajnai konfliktus két évvel ezelőtti kezdete óta 80 kárpátaljai katona vesztette életét az úgynevezett terrorellenes műveleti övezetben (ATO), a legutolsó áldozatot, egy 32 éves férfit csütörtökön helyezték örök nyugalomra Ungváron
BUDAPEST — Különleges élményben volt része szerda este Király Viktornak. Az Egyesült Államok és Magyarország között folyamatosan ingázó énekes a világhírű Anastacia budapesti koncertjére kapott meghívást, ám nem a közönség soraiba.
Van egy jó ötleted? Írnál programot, vagy éppen egy regényt, de félsz, hogy ellopják az elképzelésedet? Dr. Horváth Katalin szerzői jogi ügyvéd elmondja mi a teendő akkor, ha megalkottuk életünk művét.
BUDAPEST — Különleges élményben volt része szerda este Király Viktornak. Az Egyesült Államok és Magyarország között folyamatosan ingázó énekes a világhírű Anastacia budapesti koncertjére kapott meghívást, ám nem a közönség soraiba.
Eredetileg 2 napirendi pontja volt a Waberer's július 15-re tervezett rendkívüli közgyűlésének, majd miután bejelentették, hogy a Mid Europa Patrners megvásárolta Wáberer György alapító-vezérigazgató...
A cseh kormány meg van győződve arról, hogy az Európai Unió Nagy-Britanniával erősebb - vélekedett Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a brit népszavazással kapcsolatban csütörtökön közzétett nyilatkozatában
Eldőlt a tavalyi szezonban berobbanó Jamie Vardy sorsa: a Leicester City támadója a korábbi hírekkel ellentétben marad a bajnokcsapatban és négyéves szerződést írt alá.
Bacskai Balázs bejutott a 69 kilogrammos súlycsoport elődöntőjébe, ezzel riói kvótát szerzett a Bakuban zajló ökölvívó olimpiai kvalifikációs versenyen
David Merlini világhírű szabadulóművész egykori kollégája, a magyar származású Harry Houdini szabadulóművész emlékére nyitott múzeumot a várban. A kiállítás Houdini relikviáit, bilincseit, zubbonyát és könyveit mutatja be
Magyarország – A hazai drogpiac teljesen átrendeződött az elmúlt években, az érdemi drogpolitika már 2010 óta megszűnt hazánkban. A fiatalok tájékozatlanul veszik magukhoz, és keverik az ismeretlen szereket, hogy végül jól érezzék magukat pár órára. A drogok vidéki városokban is jelen vannak: patkányméregből, csavarlazítóból és acetonból keverik.
Minden nép szuverén döntése, hogy milyen keretek között kívánja élni az életét, a briteknek is meg kell adni ezt a jogot és tiszteletben kell tartani döntésüket, mindazonáltal Magyarország örülne annak, ha Nagy-Britannia az Európai Unióban maradna - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy szakmai konferencia megnyitója után csütörtökön, Budapesten.
Amennyiben az Egyesült Királyság távozna az Európai Unióból, valószínűleg a francia-német kettős venné át Európa irányítását, ez pedig olyan irányt jelentene, amely kedvezőtlen lenne Lengyelországnak - jelentette ki csütörtökön Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter.
Tizenharmadik alkalommal talált gázt Pakisztánban a Mol - jelentette be csütörtökön a társaság a BÉT honlapján. A közlemény szerint a társaság által operált pakisztáni TAL blokkban új földgáz...
Igazi sikertörténetnek nevezte a külgazdasági és külügyminiszter a magyar-amerikai gazdasági együttműködést, Szijjártó Péter az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács tagjaival folytatott megbeszélés után csütörtökön Budapesten hangsúlyozta, hogy mára az Egyesült Államok vált az Európai Unión kívüli legnagyobb befektetővé Magyarországon
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 1700 közétkeztető főzőkonyhát vizsgált meg tavaly október óta, ezek 6 százaléka, 103 konyha vizsgázott elégtelenre és 7 százaléka, 124 létesítmény kapott jeles minősítést
Már az európai kereskedésben érzékelhető volt a befektetői megnyugvás a mai Brexit-népszavazás miatt, és ez a hangulat átragadt a tengerentúli piacokra is.Pluszos pillanatkép 2016.06.23 20:34Nem...
Az eddigi legrészletesebben tárták fel a bélrák genetikai okait brit kutatók több mint ezer bélrákos beteg génjeinek vizsgálatával. A maga nemében legnagyobb ilyen típusú tanulmányt a londoni Rákkutató Intézet tudósai végezték.
Az Európai Bizottság kész szankciókat hozni azon tagállamok ellen, amelyek visszautasítják a migránsok befogadását a kötelező elosztási kvóta alapján - jelentette ki csütörtökön a bizottságnak a migrációval, az uniós belügyekkel és az uniós polgársággal foglalkozó tagja.
A kelet-ukrajnai konfliktus két évvel ezelőtti kezdete óta 80 kárpátaljai katona vesztette életét az úgynevezett terrorellenes műveleti övezetben (ATO), a legutolsó áldozatot, egy 32 éves férfit csütörtökön helyezték örök nyugalomra Ungváron.
A német gazdasági teljesítmény mérsékelt ütemű növekedésének folytatódását jelzik a Markit Economics gazdaságkutató intézet júniusi beszerzésimenedzser-indexei.
Megkezdődött csütörtök reggel a népszavazás Nagy-Britannia EU-tagságáról. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel 7 órakor - közép-európai idő szerint reggel 8 órakor - nyitottak, és a 46 millió...