Dömsöd — Bocsánatot kértek a tanárok, amiért döbbenetes módon megalázták a kisiskolás lányokat, a takarító pedig ki lett rúgva – úgy tűnik, ennyivel elintézték a dömsödi általános iskolában történt példátlan botrányt.
Jövőre minden eddiginél többet, 21 milliárd forintot fordít a kormány a turisztikai célelőirányzaton és az újonnan létrehozott turizmusfejlesztési célelőirányzaton keresztül az ágazat fejlesztésére - jelentette be Bienerth Gusztáv turisztikai kormánybiztos sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
New York városának tanácsnokai megszavazták, hogy a város nyilvános illemhelyein kötelezően lennie kell úgynevezett semleges fülkének a transzneműek számára.
Stockholm – Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelhetnek vádat egy híres őssejtkutató ellen, miután már 8 pácienséből 6 is életét vesztette. Paolo Macchiarini a betegeken légcső-transzplantációt hajtott végre, de volt olyan eset is, amikor teljesen egészséges embereken kísérletezett. Hivatalosan csak két haláleset miatt emelhetnek vádat ellene - jelentette az MTI.
Lyon — A magyar szurkolók éneklésétől és imáitól hangos Lyon a Labdarúgó-Európa-bajnokság csoportkörének zárónapján. Bernd Storck (53) szövetségi kapitány együttese Portugália ellen játssza utolsó mérkőzését a négyesben, de az már a találkozó előtt biztos volt, hogy az eredményétől függetlenül a mieink továbbjutottak. Csupán az a kérdés, ki lesz az ellenfél a nyolcaddöntőben.
Budapest — Masszázsággyal, furcsa csomagokkal és egy életnagyságú Bíró Ica-papírszoborral ácsorgott kedd délután maga Bíró Ica Buda egyik legforgalmasabb terének sarkában. A Metál Ladyt szokatlan szituációban a Blikk olvasó-riportere kapta lencsevégre, amelyből Ica semmit nem vett észre, csak türelmetlenül tekingetett körbe.
Az áprilisi 2,4%-ról 2,2%-ra vágta az amerikai gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF az energiaszektor gyengélkedése, az erős dollár és a külföldi...
Nagy-Britanniának az Európai Unióból történő esetleges kilépése (Brexit) csak tovább gyengítené az unió biztonságpolitikáját - vélekedett Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter szerdán, a brit EU-tagságról rendezendő népszavazás előtti napon.
Ördögi szerepbe bújik a színművész. A Játékszín jövő tavasszal Az eastwicki boszorkányok című darabot állítja színpadra, amelyben a közkedvelt színész a Jack Nicholson interpretálásában világhírűvé vált ördögi férfit alakítja.
Athén - Több mint hetven menekültet mentett meg szerdán egy német járőrhajó: a migránsok a görögországi Számosz szigeténél kerültek bajba az Égei-tengeren.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a köztisztviselők, ilyen 25 éve volt. Azért tiltakoztak, mert sokan még mindig mindössze nettó 80 ezer forintot visznek haza sok éves munkaviszony után is. Csaknem száz önkormányzatnál több ezren nem dolgoztak reggel 8 és 10 óra között. További részletek a videóban.
1 db cukkini 1 db krumpli (nagyobb) 1 db vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 ek vaj só őrölt fekete bors curry 1 szelet füstölt sajt 1 db magos császárzsemle 4 dl víz 1 dl tej 2 db koktélparadicsom 2 db csilipaprika
Magyarország háromszor is vezetett Portugália ellen Eb-meccsen, Cristiano Ronaldóék mindháromszor egyenlítettek, így végül igazságos, és mindenkinek jó döntetlen született szerda este Lyonban. Dzsudzsák és CR is duplázott, Gera és Nani is betalált. A mieink a csoportelsők, és Belgiummal vagy Svédországgal meccselhetnek majd a negyeddöntőért vasárnap Toulouse-ban. A portugáloknak végül…
Stockport – Egy 6 éves kislány kérte meg Harry herceg (31) kezét - írja a francia Gala magazin. A kis Lottie édesanyjával szurkolt egy angol rögbimeccsen a brit királyi sarj közvetlen közelében.
London — Csütörtökön szavaznak a britek az európai uniós tagságról. A tét óriási, hiszen ha az angolok a kilépés mellett döntenek, az az EU egységén túl a tagországok gazdaságát is befolyásolhatja. A szavazás előtti utolsó órákban kérdeztük a külhoni magyarokat, mit gondolnak a jelenlegi angol helyzetről.
Lyon - Gólzáporos meccsen lett csoportelső a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságon. A nemzeti együttes már a portugálok elleni meccs előtt bebiztosította a helyét a legjobb tizenhat között.
Saint-Denis - Az izlandi válogatott 2-1-re legyőzte az osztrák csapatot a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szerdai játéknapján, az F csoport harmadik fordulójában, ezzel a győztes továbbjutott, a vesztes pedig elbúcsúzott a tornától.
London — Csütörtökön szavaznak a britek az európai uniós tagságról. A tét óriási, hiszen ha az angolok a kilépés mellett döntenek, az az EU egységén túl a tagországok gazdaságát is befolyásolhatja. A szavazás előtti utolsó órákban kérdeztük a külhoni magyarokat, mit gondolnak a jelenlegi angol helyzetről.
Erősödéssel kezdtek, majd gyengüléssel folytatták a szerdai kereskedést az amerikai részvénypiacok.Tovább romlott a hangulat 2016.06.22 21:26A Dow 0,21%-os, a Nasdaq 0,13%-os, az S&P 500 pedig 0...
Megnőtt a pénzváltók forgalma Nagy-Britanniában, a britek euróra és dollárra váltják fontjaikat az uniós tagságról szóló népszavazás előtt. Pénzügyi szakértők előrejelzései a font árfolyamának...