Bátonyterenye - Fürdőzőkre támadt egy 66 éves férfi a mátramindszenti tónál. A rendőrök már vasárnap előállították a kötekedő idős urat a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Vádat emeltek a több mint kétezer embernek összesen 7,5 milliárd forintos kárt okozó férfi ellen csalás és pénzmosás miatt az úgynevezett Fortress-ügyben. Ibolya Tibor főügyész közleménye szerint az...
„A hazai befektetőket is egyre jobban elbizonytalanítják a brit népszavazás okozta piaci reakciók. Ez olvasható ki a BAMOSZ által közzétett májusi eredményekből, és a fokozódó személyes érdeklődésekből is” - tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
Tavaly 65,3 millióra nőtt a világon a háború és üldöztetés miatt otthonukat hátrahagyó menekültek száma, ebből a szempontból a 2015-ös év a legsúlyosabb volt az emberiség történetében a II. világháború óta. Ennek nagyrészt a szíriai és az afganisztáni konfliktus az oka - olvasható az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) hétfő reggel kiadott jelentésében.
Példátlanul kedvező feltételekkel, valóban nulla százalékos kamattal indult el a napokban az első uniós kkv-hitel Magyarországon, és számos további konstrukció jön még olyan cégeknek is, amelyek...
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy férfit, aki a múlt héten Kerepesen elütött az autójával egy hatéves bicikliző kisfiút, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
Lewis Hamilton és Palvin Barbara románcáról már régóta pletyálnak, mivel sok időt töltenek együtt mostanság. A monacói nagydíjt követően pedig egy jachton múlatták az időt.
Nagy-Britannia kilépése az Európai Uniót gazdaságilag és politikailag is rendkívüli módon meggyengítené - mondta a külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint az Európa jövőjéről folytatott vitában a magyar és a brit britek álláspont megegyezik, miszerint mindketten a nemzetállamokat erősítenék.
Két halálos áldozatot is követelt az Erdélyen átvonuló vasárnap esti vihar. A Temes megyei Perjámoson (Periam) villámcsapás ölt meg egy pásztort, a Maros megyei Marosvécsen (Brancovenesti) pedig egy kétéves gyermek halt meg, miután fa dőlt a gépkocsira, amelyben szüleivel utazott.
Ha Szlovákia nem szerez pontot, akkor már biztosan lesz két gyengébb csoportharmadik a magyaroknál. Akik persze még akár meg is nyerhetik a csoportjukat!
Saint-Étienne – Az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Roy Hodgson (68) a hírek szerint alaposan bele fog nyúlni az együttes összeállításába a hétfőn esedékes Szlovákia elleni mérkőzés során.
Lassan nyaralni megy az egész ország, a törvényt kevésbé tisztelő honfitársaink pedig alig várják, hogy feltörhessenek pár autót. A veszély valós, ugyanis tavaly több mint 5000 ilyen bűntény történt.
Az Európai Bizottság egyszerre ígér rugalmasságot és kemény fellépést: a cél a hozzáadottérték-adó (héa) szabályok egységesítése, a csalások megelőzése, tisztességesebb piaci körülmények kialakítása és persze az adminisztráció csökkentése. A Mazars értékelése szerint az Európai Bizottság valóban elszánta magát a hazánkban általános forgalmi adóként ismert adónem szabályozásának uniós szintű…
A legnagyobb brit autógyárak és a a Premier League vezetői is a további brit EU-tagság mellett foglaltak állást hétfői felhívásaikban. A Jaguar-Land Rover, a Toyota, a BMW és a Vauxhall...
Villeneuve-d’Ascq – A vasárnap megrendezett Svájc – Franciaország (0-0) találkozó után az angolok korábbi játékosa, Gary Lineker (55) éles kritikával illete a németek termékeit, köztük a mérkőzés labdáját és a svájciak szerelését.
Budapest - Csaknem egy időben és egy helyen ütközött össze három-három autó két balesetben az M3-as autópálya gödöllői térségében hétfő délelőtt. A környéken több kilométeres a torlódás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.
Ismét a hagyományőrzésé volt a főszerep a Baranta-völgyben az Ősök Sarjai Ünnepen a felvidéki Gömörpéterfala közelében június 19-én. Az idén negyedszer megrendezett ünnepen a Felvidék és Délvidék közösen mutatta meg értékeit egymásnak és az érdeklődőknek.
Két balesetben, csaknem egy időben és egy helyen három-három autó ütközött össze az M3-as autópályán hétfő délelőtt Gödöllő térségében, a környéken több kilométeres a torlódás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.
Aszódi Attila, a paksi beruházásért felelős kormánybiztos elmondta: az MVM költései nem a Paks 2 projekthez tartoznak. Arról is beszélt, hogy a magyar kormány biztos abban, hogy megtérül a paksi beruházás, az oroszok által nyújtott hitelt pedig szükség szerint kiváltják piacira, de erről még korai beszélni.
Bár alábbiak mind természetes módszerek, mégsem ajánlatos túl gyakran alkalmazni őket. A gyümölcssav ugyanis megtámadhatja a fogzománcot, és kikezdheti a fogak védőrétegét.
A 2016-os Információs Társadalom Parlamentje esemény keretében a Huawei megtartotta Broader Way Fórumát, amelynek célja a magyar digitális társadalom fejlesztési lehetőségeinek megvitatása volt. A konferencián Deng TaiHua, a Huawei kelet-közép- és észak-európai régiós alelnöke beszélt az új energiaforrásról, a Big Data-ról, Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a…
Súlyos büntetést ígér a kínai médiahatóság azoknak a televíziós csatornáknak, amelyek műsoraiban nevetség tárgyává teszik az állami, kormányzati politikákat - erről a nyomtatott és elektronikus sajtót, valamint a televíziókat és a kiadóhivatalokat felügyelő intézmény igazgatóhelyettese írt a központi pártlapban.
Várhatóan ősszel átcsoportosítják a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tolna megyei, 27,5 milliárd forintos keretén belüli forrásokat a gazdaságfejlesztési projektek javára -...