Budapest - Hat ember ellen javasol vádemelést a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Úgy kell átalakítani a pártot, hogy ne csak a hagyományos MSZP-szavazók, hanem új szimpatizánsok bizalmát is elnyerjék - erről beszélt Harangozó Tamás a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Magyarországon mintegy négy százalék a bevándorlók aránya, van, ahol 85. A világban 25 Magyarországnyi ember él más országban, mint ahol született, és akkor még a migránsok már ott született gyermekeit, unokáit nem is vették számba. Itt a lista, hol vannak a legtöbben.
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) 2016. első negyedéves jelentése szerint január-március időszakban 26 vállalkozás részesült 3, 8 milliárd forint összértékben...
13:30-tól szokás szerint meghirdette a kormány a sajtótájékoztatóját, amit Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tartanak.Van itt saját...
A régióban nagyfokú alkotmányossági küzdelem zajlik, Magyarország pedig "élen jár" az alkotmányos rendszer és a jogállamiság leépítésében - mondta Bősz Anett.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakosodott ügynöksége, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) összehívott egy 23 tudósból álló nemzetközi munkacsoportot, amely értékelte a kávé, a maté, és a nagyon forró italok fogyasztásának rákkeltő hatását.
Változatlam felállásban küldi pályára tanítványait Roy Hodgson a Wales elleni, csütörtök délutáni presztízsrangadón, Lens-ban, a B-csoport második fordulójában. Az angolok kezdésként ikszeltek az oroszokkal, most nem hibázhatnak. Kövesd élőben a fejleményeket velünk!
mondta Lázár János a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, mikor a feldolgozóipar megerősítéséről beszélt. Konkrét bejelentések még nincsenek, de a kormány komoly versenyhátrányt lát a magyar feldolgozóipar működésében. Ötletelnek, hogy mi legyen.
Hat ember ellen javasol vádemelést a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon csütörtökön.
Közel három hetes mélypontra esett csütörtökön a forint, délutánra stabilan 315 feletti euróárfolyam alakult ki. Ugyanakkor még ezzel is felülteljesítők vagyunk a régióban. Már stabilan 315 felett...
Májusban havi összehasonlításban 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban, ami kismértékű lassulást jelent az április 0,4 százalékos dráguláshoz képest. Az éves inflációs...
London - Két éven át tartotta magát a vád, amely hivatalosan alaptallannak bizonyult: a 75 éves brit popsztár nem molesztált kiskorú fiút 31 évvel ezelőtt.
Hatalmas a boldogság Mila Kunis és Asthon Kutcher háza táján. A párhoz közel állók ugyanis állítják, hogy a szerelmesek a nemrég született első gyermekük után hamarosan tovább bővítik a családjukat!
Háromezer ember munkája szűnhet meg a jövőben a minisztériumoknál, és az ahhoz tartozó háttérintézményeknél – jelentette be Lázár János a mai Kormányinfón.