A bicskei menekülttábortól pár száz méterre működő hipermarket árnyaltan mutatja a menekültválság és az együttélés ellentmondásait majdnem egy évvel a krízis csúcsa után.
A Wood Mackenzie becslései alapján a tartósan alacsony olajár miatt több, mint 1000 milliárd dollárral csökkenhetnek az olaj-és földgáziparban tervezett beruházások, lassítva ezzel a kitermelés...
Az oktatásért felelős államtitkár szerint tovább kell növelni az elkövetkező években az egyetemi alapkutatásra fordított forrásokat, és fontos lenne, hogy többen jelentkezzenek műszaki, természettudományos, informatikai képzésekre.
A paradicsomra ne csak akkor gondolj, ha salátát készítesz! Ebből az édeskés vitamindús gyümölcsből (amit sokan zöldségnek hívnak) érdemes lekvárként is gondolni!
Igazodva a korábbi döntéshez, átutalták az 50 milliárd forintnyi osztalékot a költségvetésnek a masszív nyereségből, a többi meg ment az eredménytartalékba.
Nagy Britanniának az Európai Unióban (EU) való bennmaradása mellett álltak ki Szlovákia, Hollandia és Málta kormányfői szerdán Pozsonyban, ahol Robert Fico szlovák miniszterelnök fogadta a két...
Megöltek egy férfit Miskolcon, a gyilkossággal összefüggésben a nyomozók az elhunyt egyik hozzátartozóját állították elő, akinek a kihallgatása jelenleg is tart - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.
A brit tulajdonú Mondi Kft. 13 milliárd forintos beruházással 220 új munkahelyet hoz létre Békéscsabán, a csomagolóipari cég fejlesztéséhez a kormány 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A nap második felére kismértékben gyengült a forint az euróval szemben, a befektetők elsősorban a Fed esti bejelentésére várnak, bár nem számítanak arra, hogy változtatna a kamaton az amerikai...
A szlovák válogatott 2-1-re legyőzte az orosz csapatot a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjának szerda délutáni második fordulós mérkőzésén, Lille-ben.
Minimális erősödésben vannak az amerikai részvényindexek a nap első felében, a befektetők a Fed két óra múlva esedékes kamatdöntésére várnak. Közben az olaj ára kismértékben tovább kúszik felfelé, ez...
Az olasz tészták nagy népszerűségnek örvendenek kis hazánkban, a durumlisztből készült száraztészták és a friss soktojásos tészták egyaránt - ez utóbbiakból főleg a töltött variációk, a tortellini és a ravioli a favorit. Az fóliázott, bolti sem rossz, különféle mártásokkal nyakonöntve, de ha házilag gyúrjuk a tésztát, és mi magunk töltjük meg, az egészen más élményt nyújt! Erre is, arra is…
A ma esti Fed-ülés előtt az európai részvénypiacok kissé magukhoz tértek több napos zuhanásuk után, de igazán nagyot csak a BUX index tudott emelkedni. Az OTP az élen, de a többi részvényünk is tudott javítani, kissé gyengült a forint. Az olajat úgy tűnik, még a jó hírek sem igazán tudják felfelé vinni.
Visszavonta a tartásdíjra vonatkozó kérelmét Johhny Depp felesége, mert úgy érezte mindenki pénzéhesnek tartja és ezzel elterelődött a figyelem a valódi problémáról: a családon belüli erőszakról.
2016. június 7-én az országgyűlés elfogadta a 2017-es Cafeteria juttatásokkal kapcsolatos adó- és jogszabályokat. Az előzetesen bejelentetteknek megfelelően a ?népszerű? elemek közül sokan kikerülnek a kedvezményes adózású sávból, míg megjelennek új adómentes juttatások és készpénzfizetésre is lesz lehetőség. A változások fogadtatása meglehetősen vegyes mind a munkáltatók, mind a munkavállalók…
A politikai populizmus terjedése Európában és a világ más részein a gazdaság lassulásával fenyeget - mondta Michael Hasenstab, a Franklin Templeton alelnöke egy hétfői rendezvényen. A szakember az...
Befogták az orlandói Disneyworld egyik mesterséges tavában kisfiút elragadó aligátort, az állatot feldarabolták, de emberi maradványokra nem bukkantak. A kétéves gyermeket tovább keresik.