A német hatóságok szerint önállóan és egyedül tevékenykedő terroristák, úgynevezett magányos farkasok is végrehajthatnak támadásokat a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon (Eb) - írta a Der Spiegel.
Habár Magyarországon még mindig sokan furcsán néznek a SsangYong márkanév hallatán, a dél-koreai, SUV-kra szakosodott gyártót egyre többen ismerik itthon is. A vállalat pedig folyamatosan igyekszik növelni az eladásokat, amit új modellekkel és egyre jobb minőséggel szeretnének elérni – a Tivoli például már tesztjeinken is bizonyította rátermettségét. A következő néhány évben a gyáriak több…
A korábbi jelentésekkel ellentétben mégsem kerül ki a spanyol válogatott 2016-os Eb-keretéből a csapat első számú kapusa, David De Gea. A hálóőr ugyanis tagadja, hogy Iker Muniainnal együtt 2012-ben megerőszakoltak volna egy nőt.
Magyarország - Három délkeleti megye kivételével az egész országban felhőszakadásokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat: szombattól eső, jégeső és rengeteg vihar jellemzi majd az időjárást. Elő hát a gumicsizmákkal, a napszemüvegekre csak jövő héten lesz szükség!
A belgiumi hatóságok újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a márciusi brüsszeli terrorcselekményekkel összefüggésben - jelentette be pénteken a belga szövetségi ügyészség.
Szombat délután demonstrációk miatt módosul több belvárost érintő buszjárat menetrendje. Terelt útvonalon közlekednek, mások mellett, a 15-ös, az 5-ös, a 7-es, a 112-es és a 178-as számú járatok is.
A belgiumi hatóságok újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a márciusi brüsszeli terrorcselekményekkel összefüggésben - jelentette be pénteken a belga szövetségi ügyészség.
Három délkeleti megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adott ki szombatra a felhőszakadás és a sok eső veszélye miatt a meteorológiai szolgálat.
Legfrissebb felmérésük szerint 2016 júniusában a teljes népesség körében 29 százalék támogatja a Fideszt. A Jobbik 13, az MSZP 9 százalékon áll. A DK támogatottsága a teljes népesség körében 5, az LMP-é 3 százalék.
A társadalmi felzárkózást és a családokat segítő intézkedéseket tekintette át pénteki ülésén a "Legyen jobb a gyermekeknek!" nemzeti stratégia értékelő bizottság - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az MTI-vel.
Nyíregyháza — Jéghideg heringtortával ünnepelte tizedik születésnapját Leon, a nyíregyházi oroszlánfóka. A testes jószág 2007-ben még csak ötven kilót nyomott, most viszont már kétszáz kiló fölött van. Ez a fajtájánál egyáltalán nem túlsúly, Leon alakja tökéletes, ezért is olyan sikeres fellépője az állatkerti fókashow-nak.
Lens — „Szomorúak lettünk volna, ha nem jut ki mindkét csapat” – mondta Ragip Xhaka, akinek mindkét fia válogatott futballista, de különböző nemzeteket képviselnek a tegnap lapzártánk után a francia–román meccsel megkezdődő Európa-bajnokságon.
Címét megvédve a Szolnok nyerte a férfi kosárlabda-bajnokságot, mivel a döntő negyedik mérkőzésén megszerezte harmadik győzelmét a Fehérvárral szemben. A pénteki, székesfehérvári találkozón a vendégcsapat két ponttal bizonyult jobbnak, ezzel 3-1-re nyerte meg a párharcot és hetedszer lett bajnok.
Az európai tőzsdék példáját követve eséssel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken is, bár koránt sincsenek akkora mínuszok. Főleg a bankpapírok esnek. Meg az olaj.Nincs jó napjuk az amerikai...
Magyarország — A székesfehérvári Csernyi Pál megfogta az isten lábát a Blikk Jackpot játékával! Külföldi nyaralási utalványt nyert 300 ezer forint értékben, amit kis unokájával fog ellubickolni valahol.
Ugyan korábban élő adásban ünnepelt a Norvég-Magyar Eb-pótselejtező összesorsolásakor és az oslói győzelmet követően is leírta a csapatot, ám most remek gesztussal kért bocsánatot Bernt Hulsker, a VG sportriportere.
A címvédő spanyol válogatott kapusát, David de Geát annak ellenére nem küldték haza az Európa-bajnokságról, hogy egy szexbotránnyal összefüggésben rendőrségi vizsgálat folyik ellene.
Székesfehérvár - Robbanószerkezetet találtak a székesfehérvári Ligetsoron, emiatt 14 lakót telepítettek ki lakásaikból. A Vörösmarty Általános Iskola kisdiákjai az udvari játékra sem mehettek ki, a robbanószereket munkások találták meg pénteken.
A német hatóságok szerint önállóan és egyedül tevékenykedő terroristák, úgynevezett magányos farkasok is végrehajthatnak támadásokat a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon (Eb) - írta a Der Spiegel.
Nem rendelte el a Központi Választási Bizottság (BEC) a marosvásárhelyi polgármester-választás megismétlését: a bizottság minden óvást - köztük Soós Zoltán marosvásárhelyi független jelöltét - elutasítva pénteken hivatalosan is kihirdette a romániai önkormányzati választások végeredményét.
Ismeretlen okokból leállt Belgium sokat vitatott Tihange-2 atomerőműve péntek délután - írta az erőművet üzemeltető cég információira hivatkozva a La Libre Belgique belga napilap.
Célegyenesbe fordul a Brexit-ügy, a britek ugyanis két hét múlva szavaznak a maradásról. A pénzpiacokon a szavazás bizonytalanságot okoz, de a piac inkább a maradásban bízik. A következő két hétben a közvélemény-kutatások lesznek a fókuszban, amelynek eredményei a forintra is hatással lehetnek.
Életét a szex, a vágy és Isten határozta meg, naplóját már az elmegyógyintézetben írta, Budapesten. Egy őrült zseni, akit akkora hype övezett a 20. század elején, hogy Justin Bieber is megirigyelhetné - Vaclav Nyizsinszkijt Mikhail Barisnyikov kelti életre Robert Wilson rendezésében a napfényes Monte-Carlóban.
"Spori, maga vak?, Ez tizenegyes volt! Nem látta?, Szemüveget a bírónak!” - ezek csak a legfinomabb kifejezések, amelyeket egy játékvezető kap egy focimeccs során. Kassai Viktor (40) is inkább arról álmodozott gyerekkorában, hogy focista és nem játékvezető lesz. Mégis, hogyan jutott el a tatabányai születésű bíró oda, hogy pénteken este ő vezeti a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság…
Az európai tőzsdék példáját követve eséssel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken is és a kereskedés vége felé haladva egyre nagyobb mínuszok bontakoznak ki. Főleg a bankpapírok esnek. Meg az...
Magyarország - Elképesztő hibát követtek el egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban: rossz beteg kapott kemoterápiás kezelését hónapokon át, mert azonos volt a nevük. Minderről pedig a halálos beteg világosította fel az intézményt és a félrekezelt pácienst is, aki időközben már elhunyt.
A legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint két héttel a brit EU-tagságról döntő népszavazás előtt jelentős, tíz százalékpontos többségbe kerültek a kilépés hívei.
Peter Thiel, a bosszúálló milliárdos elérte a célját, a Gawker Media pénteken kénytelen volt csődvédelmet kérni. De ez nem jelenti a blogbirodalom végét. Egy kiadó máris 100 millió dolláros vételi ajánlatot tett, és lehet, hogy nem ez lesz a vége.