Miskolc — Zavodni Gréta még csak 25 éves, de máris emberek százainak segít azzal, hogy megírta, mi is történt vele az elmúlt néhány évben. Gréta leukémiás lett, három évig küzdött a betegséggel, mégsem adta fel az álmait.
Budapest — A dicsőségen kívül jelentős összegért csatáznak a csapatok a labdarúgó-Magyar Kupa döntőjében: az Újpest–Ferencváros derbi győztese 127 millió forinttal gazdagodik.
Mianmar bizonyos területein 40 fokos hőség tombol, így hatalmas lett a szárazság. A következő fotókon a helyik lakosokat lehet látni, amint műanyag vödrökkel hordják a vizet a Dala városban lévő tótól.
Habár 4-1-es vereséget szenvedett, méltó ellenfele volt a magyar válogatott a világranglista 8. helyezett, szlovák csapatnak a 80. jégkorong világbajnokság első mérkőzésén.
Nagy tételben vásároltak fel az MNB alapítványai olyan könyveket, amelyeknek a kiadását is ők finanszírozták - írja a Népszabadság. Érdekesség, hogy a könyvek szerzői kuratóriumi tagok, mint például maga Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Egy egyiptomi bíróság kémkedésért halálra ítélt hat embert szombaton Mohammed Murszi volt egyiptomi elnök perében, a betiltott Muzulmán Testvériség mozgalomhoz köthető embereket azzal vádolták, hogy titkos iratokat szivárogtattak ki Katarnak - közölte a Nile TV egyiptomi televízió.
Budapest – Bár a hagyományos értelemben vett „tévés legenda” kifejezés aligha illik rá, a maga módján mégis örök érvényűt alkotott a magyar televíziózás történetében Anettka. A szűk másfél évtizede a Budapest Tv-ben feltűnt Fehér Anett egy ideig maga volt a rejtély, mint annak idején a történelminek mondható Müszi reklám – senki sem tudta, mi az, de már mindenki arról beszélt.
1 kg sertéskaraj 1 csipet só 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 ek napraforgó olaj 4 ek limelé 1 dl ananászlé 2 ek szójaszósz 2 ek méz 1 ek reszelt gyömbér 4 ek paradicsompüré
A várható republikánus elnökjelölt, Donald Trump - aki azzal dicsekedett korábban, hogy maga finanszírozta a választási kampányát - az országos választásokhoz már adományokat fog gyűjteni, valamint...
Régészek több mint 8 ezer éves rizsföldet találtak Kelet-Kínában, minden valószínűség szerint ez az eddig ismert legrégebbi rizstermesztő terület a Földön.
A Manchester United minimális külünbségű győzelmet aratott szombat délután a kiesőjelölt Norwich otthonában, és már csak egy pont választja el a városi rivális, negyedik helyezett Citytől a tabellán.
Több tízezren gyűltek össze szombaton a varsói ellenzéki, Brüsszel-párti tüntetésén; ezzel egyidejűleg az Európa-napi felvonulás, valamint a nemzeti körök szervezte ellentüntetés is végigvonult Varsón.
Az adatok szerint a lakosság harmada sportol rendszeresen valamit, a legnépszerűbb sportág a kerékpározás. Hogy ez miért került most elő? Május 6-án ünnepeltük a Magyar Sport Napját, annak emlékére, hogy 1875-ben ezen a napon a Magyar Athletikai Club megrendezte a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten.
Néha a sztárok gyógyszere is elgurul, és előszeretettel grimaszolnak a létező leglehetetlenebb módokon, és mutatják meg legcsúfabb arcukat. Csúnyának csúnyák ilyenkor, de legalább viccesek. Íme a fotók!
A Fidesz hétfőn kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a házszabálytól való eltéréssel döntsön a kötelező betelepítési kvóta ügyében kiírandó népszavazásról, miután a Kúria kimondta, hogy lehet az ügyben referendumot tartani - közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
A Fidesz hétfőn kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a házszabálytól való eltéréssel döntsön a kötelező betelepítési kvóta ügyében kiírandó népszavazásról, miután a Kúria kimondta, hogy lehet az ügyben referendumot tartani - közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szombaton sajtótájékoztatón Debrecenben.
Rendkívül felelőtlen fogadalomba keverte bele magát egy brit újságíró. Katie Hopkins, a Daily Mail publicistája egyszerűen imád a figyelem középpontjába kerülni.
Fantasztikus játékkal, 21-20-as győzelemet ért el a Győri Audi ETO KC csapata a Podgorica ellen vívott, női kézilabda Bajnokok Ligája Final Four elődöntőjében!
Hogy tényleg az élet a legjobb rendező, azt semmi sem mutatja jobban, mint az a meghökkentő fordulat, ami az elmúlt hetek talán legbotrányosabb sztorijához, jelesül a Kiss László volt úszószövetségi kapitány és társai által 1961-ben elkövetett nemi erőszakhoz kapcsolódik.