Egy kórházi kacsát adtak ápolók Balog Zoltánnak. Azt mondják, a kiskacsa azt a hozzáállást fejezi ki, amit az egészségügy kap a kormánytól. Az ápolók szerint most már tényleg nem lehet tovább tűrni a megalázó, emberhez méltatlan munkakörülményeket. Részletek a videóban.
Nyolc éve nem volt baloldali polgármestere a városnak, Sadiq Khan egyben az első muszlim polgármester is. Komoly tervei vannak: négy évig nem nyúl a tömegközlekedési díjakhoz, de megígérte azt is, hogy megoldja a brutális lakásproblémákat és albérletárakat, és segíti a vállalkozásokat.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2016. január 1-jétől több mint 250 Uber-ellenőrzést végzett. A mulasztási bírságok összege megközelíti a 3,6 millió forintot, és a revizorok kiszűrtek 20 adószám nélküli...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2016. január 1-jétől több mint 250 Uber-ellenőrzést végzett. A mulasztási bírságok összege megközelíti a 3,6 millió forintot, és a revizorok kiszűrtek 20 adószám nélküli...
Leállt az élet Görögországban, miután háromnapos sztrájk kezdődött. A két legnagyobb szakszervezet csaknem kétmillió tagja vesz részt az akcióban. Így tiltakoznak a nyugdíjak tervezett csökkentése és a nyugdíjkorhatár emelése ellen. De a TB-járulék növelését sem tartják jónak. Az athéni kormány szerint azonban kellenek a megszorítások, mert így elkerülhetik a csődhelyzetet. Részletek a videóban.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2016. január 1-jétől több mint 250 Uber-ellenőrzést végzett. A mulasztási bírságok összege megközelíti a 3,6 millió forintot, és a revizorok kiszűrtek 20 adószám nélküli – kontár - sofőrt.
Márciusban a kivitel euróban mért értéke 3,4, a behozatalé 3,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az előző havi 8,0, illetve 7,4 százalékos fellendülés után; a kereskedelmi mérlegtöbblet 44 millió euróval csökkent, de így is megközelítette az egymilliárd eurót, 966 milliót tett ki - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A stromboli az amerikai olaszok és az amerikaiak kedvelt pizzája, amely nem más, mint egy tartalmas olasz szendvics és egy calzone pizza szerelemgyereke. Mutatunk egy mennyei csirkés változatot, ami gyorsan és egyszerűen elkészül. Íme a munka lépésről lépésre.
Várhatóan év végére kialakítják az egészségügyi intézmények gazdálkodását figyelemmel kísérő, úgynevezett kancellári rendszert - mondta az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes...
Nem mond le Matolcsy György és fontos neki a miniszterelnök bizalma - ezt mondta az MNB elnöke a Magyar Nemzetnek. Matolcsy politikai blöffnek tartja, hogy ellenzéki pártok és egyes médiaszereplők rossz színben tüntetik fel a Magyar Nemzeti Bankot, annak alapítványait és költéseit. Közben az ügyészség elutasította az Együtt feljelentését, amelyben Szigetvári Viktor hűtlen és hanyag kezelés gyanúja…
A NAV a rendőrséggel és a BKK-val közösen ellenőriz szúrópróbaszerűen. Az eddigi mérleg: 250 ellenőrzés, 3,6 millió forintnyi bírság és 4 rendszámtábla már ugrott is áprilisban. Az ellenőrzéseknek azonban itt még nincs vége, igyekeznek kiszűrni a jogellenesen működő szolgáltatókat a jövőben is.
Moravcsik Bence Balázs ortopéd traumatológus szerint a lakosság akár 20-27 százalékát is érintheti a porckorongsérv, de a betegek nagy része tünetmentes, ezért csak becsülni lehet a számukat.
Mindegy, hogy keresztben, hosszában, átlósan, vastagon vagy vékonyan, többszínű vagy monokróm, a csíkos darabok idén is nagyon divatosak – kezdi Schreiter Diána, az F&F szakértője. – Több hazai és külföldi híresség is szívesen visel csíkosat, így bátran válasszunk mi is ilyen modelleket, de azért jó, ha tisztában vagyunk az általános szabályokkal.
Márciusban az ipari termelés volumene 4,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a csökkenéshez az előző évi magas bázis is hozzájárult - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Jól tette Kína, hogy megnyitotta a hitelcsapot a válság után és ezzel serkentette az ország növekedését, azt viszont nem tette jól, hogy a csapot még mindig nem zárta el. A világ második legnagyobb...
A lepedék képződése természetes, de a jelenség nemcsak esztétikailag zavaró, hanem komoly veszélyeket is rejt magában. Dr. Komáromy-Poros Gergő, az Oxygen Medical fogorvosa elárulta, milyen következményei lehetnek, ha elhanyagoljuk fogaink megfelelő tisztítását.
Sok nő küzd a problémával, hogy nehezen érik el az orgazmust, de most egy biztos recept segítségével talán vége szakadhat a gyönyör nélküli együttléteknek!
Az év eleje óta közel 3,6 millió forint mulasztási bírságot szabott ki Uber-szolgáltatókra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a revizorok kiszűrtek 20 adószám nélküli sofőrt, és a rendőrséggel, valamint a BKK-val közösen végzett ellenőrzéseken 4 rendszámot is levettek uberes kocsikról - tájékoztatta a NAV szombaton az MTI-t.
Ez a hét is sok izgalmat tartogatott! Láthattunk fotókat Sarolta hercegnőről az első születésnapja alkalmából, Kanadában pusztító erdőtűz tombol, és a New York-i MET-gála is hemzsegett a szebbnél szebb ruhákban pompázó hírességektől. Lássuk a hét legjobb képeit!
Egyes gyógyszerek egyidejű alkalmazása egymás hatását csökkentheti, illetve gátolhatja, nem árt azonban tudni, hogy bizonyos élelmiszereknek is lehet hasonló hatása. Hogy mire érdemes vigyázni, arról Blaskó György professzort, a Trombózisközpont klinikai farmakológusát kérdeztük.
Összeütközött két személyautó Budapesten az Árpád híd pesti hídfőjénél szombaton dél előtt nem sokkal, a helyszínelés idejére a rendőrség teljes szélességében lezárta a híd Buda felé vezető oldalát.
Négyszázmillió forintból bővítette építőipari gyártókapacitását az Orosházaglas Kft. A Széchenyi 2020 program keretében kapott támogatásból lamináló berendezést és sík temperáló edző kemencét szereztek be - tudatta a társaság pénteken az MTI-vel.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) feloldja a Columbia Egyetemen és az ENSZ levéltárában lévő 1956-os dokumentumok titkosítását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztérium szombaton az MTI-nek.
A Toyota formatervező csapata igencsak unatkozni látszik: na jó, a valóságban biztosan nem erről van szó, hanem minden bizonnyal vezetői parancsra vágtak bele a mérnökök a bakancsformájú GT 86 sportautó megálmodásának, amit a gyártó GT 86 Shooting Brake koncepció néven mutatott be.
Magyarország — Akár 70 ezer forintba is kerülhet a munkába járás havonta az ingázóknak. Háromféle bérletet is mutogathat az ellenőröknek az, aki messziről utazik a munkahelyére, és több százezren töltenek több órát naponta vonaton, buszon, autóban.