Hatályba lépett az uniós vámkódex (uvk), amely felváltja az Európai Unió (EU) gazdasági alapját jelentő vámunió eddigi szabályozását - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vasárnap az MTI-vel.
Külföldi hegymászó szakoldalak szerint a magyar hegymászó is tagja volt annak a csapatnak, amelyik sikeresen jutott fel a Himalája 8091 méteres csúcsára, az Annapurnára. Ezzel ő az első magyar mászó, aki feljutott erre a csúcsra. Bár ez csak a világ tizedik legnagyobb csúcsa, de lavinái miatt nagyon nehéz megmászni. (Index)
A bajnok Fradira csak harmadház volt kíváncsi átlagosan, Debrecenben 3000-en ücsörögtek a 20 ezres stadionban. Az MTK-t érdektelenségben csak a tavalyi MTK körözi le.
John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója szerint az Iszlám Állam vezetőjének eltávolítása ugyanolyan következményekkel járna a terrorszervezetre, mint öt évvel ezelőtt Oszama bin Laden likvidálása az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat sorsára.
Zsibbadás, végtaggyengeség, izomgyengeség, légzészavar, izomsorvadás kerülgeti? Vegye komolyan a tüneteket, mert van esélye, hogy krónikus gyulladásos demielinizációs polineuropátiában (CIDP) szenved, ami ritka, idült betegség, amely a perifériás idegrendszert érinti. Nagyon fontos, hogy időben felismerjék, mert kezelés nélkül a betegek végül tolószékbe kényszerülnek, és a károsodás…
Szabadság, szerelem, e kettő kell neked? 1. szabadon garázdálkodhatsz az időddel. 2. senki után nem kell elpakolnod. 3. a fürdőszoba (és a tükör is) csak a tied. [cikk=33060] 4. ha kedved szottyan a hétvégén elugrani Bécsbe shoppingolni, akkor elugrasz és kész, senki sem akadályozhat meg. 5. senki sem piszkál, ha nyugalomra vágysz. 6. kihagyhatod a focivébét. 7.…
Nem elég, ha „csak” tetszik egy bizonyos szín, amivel kifestenéd otthonod falait, érdemes azzal is tisztába lenned, hogy milyen hatással van az adott helyiségre, illetve annak lakóira. Nézd végig galériánkat, amelyben külön-külön, minden főbb szín hatásáról olvashatsz! [cikk=50026]
Elnöksége utolsó, a fehér házi tudósítóknak rendezett gálavacsoráján vett részt szombat este Barack Obama. Az elnök nem takarékoskodott az élcelődéssel, odaszúrt Donald Trumpnak és Hillary Clintonnak egyaránt.
A nemzetközi színtéren a friss amerikai munkaerő-piaci statisztikákra figyelhetnek leginkább a befektetők a héten, de az USA-ból és Kínából fontos konjunktúramutatók is érkeznek. Itthon az Európai...
A világ járműipara paradigmaváltáson megy keresztül, a közlekedés eddig ismert korszaka lezárul és a következő évek már a konnektivitásról és digitalizációról, az elektromos meghajtásról és az...
Orosz repülők immár kétszer is rárepültek amerikai hadihajókra, jelezvén, azok túl közel vannak a Kalinyingrád körüli orosz területekhez. A NATO, de főleg a lengyelek és a balti államok közben orosz agressziótól tartanak. A felek állandóan félreértik egymást, Litvánia pedig elkezdett védelemre költeni.
Az általunk megkérdezett közgazdászok és szakmai szervezetek szerint a fenntartható gazdasági növekedés biztosítása érdekében azonnali béremelésre van szükség.