2016. május 27. péntek

máj. 27
10:27
Kitálalt az egykori gyereksztár: Pedofil hálózat uralja Hollywoodot (Blikk)
Los Angeles - Gyerekszínészként szexuálisan molesztálták, barátját 11 éves korában meg is erőszakolták a hollywoodi álomgyár ragadozói - állítja Corey Feldman.
máj. 27
10:30
34 milliárd jut munkahelyi képzésekre: kkv-k és multik örülhetnek (HR Portál)
33,9 milliárd forintot tervezett be munkahelyi képzésekre a 2014-2020-as időszakban a Nemzetgazdasági Minisztérium. 11,3 milliárd jut a nagyvállalatok, 22,6 milliárd a kis- és középvállalatok munkavállalóinak képzésére uniós pénzből.
máj. 27
10:30
A forint erősödéssel az indexek eséssel kezdtek ma reggel (ProfitLine)
Erősödött a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon péntek reggelre.
máj. 27
10:30
Kamu akcióval csábított el ügyfeleket a K (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a K&H Biztosító tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a K&H biztostárs utasbiztosítása népszerűsítésekor, mert a biztosítást az...
máj. 27
10:30
Szépített a Golden State, még versenyben van a döntőért (Sport365)
A címvédő Golden State Warriors hazai pályán legyőzte csütörtökön az Oklahoma City Thunder együttesét, így 3-2-re szépített az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoportdöntőjében.
máj. 27
10:30
Felkészülés: Rooney, Hart és Cahill nélkül is favorit Anglia (Agroinform)
Az angolok a tartalékos ausztrálok ellen folytatják a felkészülést az Eb-re. Hendi hazai?
máj. 27
10:30
Ausztrália kiradíroztatta magát az ENSZ klímaváltozásos jelentéséből (444.hu)
A jelentést készítő egyik tudós utoljára a szovjetektől látott ilyesmit.
máj. 27
10:32
Benzináremelés - már megint! (ProfitLine)
Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.
máj. 27
10:32
Itt vannak a Posta legújabb számai! (Portfolio)
A terveknek megfelelő, 3 milliárd forint feletti konszolidált adózott eredményt ért el a Magyar Posta 2015-ben - hangzott el a társaság tavalyi üzleti eredményeit bemutató pénteki sajtótájékoztatón....
máj. 27
10:32
Beindul a speedpumpa: máris hozzányúl a költségvetéshez a kormány (444.hu)
421 milliárddal kell növelni a kiadásokat, sokat kap a Klik, de jut pénzre csokra, tömeges bevándorlásra, sportra és az 56-os emlékév német eseményeire is.
máj. 27
10:34
Megduplázná ingatlanportfólióját az Appeninn (Portfolio)
2016 első negyedévben 254 ezer euróra emelkedett a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett, ingatlanbefektetéseket kezelő Appeninn Nyrt. adózás előtti eredménye. A társaság célja, hogy a magyar tőzsde által...
máj. 27
10:34
Elfogtak egy orvrégészt Nógrádban (444.hu)
Gábor talált egy csodálatos, bronzkori baltát, amit aztán az interneten próbált meg eladni.
máj. 27
10:36
Szigorú óvintézkedések! 4000 rendőr védi Obamát Hirosimában (Blikk)
Egyesült Államok - Japán - Történelmi látogatást tesz Hirosimában Barack Obama amerikai elnök. A városban több mint négyezer rendőr és szigorú óvintézkedések védik a magas rangú vendég biztonságát.
máj. 27
10:38
Erdélyi Mónika elcsukló hangon mesélt kislánya eltűnéséről (Blikk)
Sokkhatásként érte Erdélyi Mónikát, amikor a nagyobbik lánya eltűnt egy üzletben. A műsorvezető a TV2 Mokka című műsorában mesélt az évekkel ezelőtt történt esetről.
máj. 27
10:42
Kedvezménnyel ámított a K&H; biztosítója, csúnyán ráfázott - frissítve (Privátbankár)
9 millió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal a társaságot, mert trükközött az utasbiztosításnál.
máj. 27
10:44
Visszaesett a forint és az olaj (Privátbankár)
A 3 napja tartó forinterősödés megtört és kisebb korrekció indult, ugyanez történt az olajjal: megint sok volt neki az 50 dollár. Amerikában továbbra is kitart az emelkedés. A BUX szárnyal, miközben az OTP szakad, de ez csak látszólagos: lekerült az osztalék a papírról. A Richter csúcsközelben, a gyógyszergyári részvény húzza az indexet.
máj. 27
10:45
Brókerbotrány - Megtörtént a hiánypótlás, bővült a vádirat (Gondola)
A Fővárosi Főügyészség 1548 oldalas vádiratának terjedelme további ezer oldallal bővült a Quaestor-ügyben - közölte a fővárosi főügyész
máj. 27
10:45
Oknyomozó újságírói mentorprogram indul (Kreatív Online)
A TI felhívására június 10-ig lehet jelentkezni.
máj. 27
10:45
Lefejezett és feldarabolt holttesteket találtak egy taxiban (Blikk)
Hat férfi meztelen, megcsonkított holttestére bukkantak Mexikóban egy elhagyott taxiban: három testet fej nélkül, a többit feldarabolva találták a hatóságok - közölte helyi idő szerint csütörtökön a közép-mexikói Michoacán szövetségi állam államügyészsége.
máj. 27
10:46
Nyáron elsüllyed a felhalmozódó szemétben az ország? (Privátbankár)
Pár éve óriási balhé volt Nápolyban a maffia uralta szemétszállítási rendszer miatt, nálunk is valami hasonlóra lehet számítani.
máj. 27
10:47
Dísznek tart honlapot a hazai kisvállalkozók többsége (Gondola)
Bár a kisvállalkozások jártasaknak mondhatók az online technológia használatában, nagyon kevés figyelmet fordítanak a webes megjelenésre
máj. 27
10:48
MNB: csaknem 300 ezer család tervezi felvenni a CSOK-ot (Portfolio)
A magyar háztartások 40%-a, vagyis 1,6 millió család jogosult a CSOK-ra, ezek 17%-a tervezi felvenni a támogatást - mutatja az MNB friss felmérése. A jegybank ma közzétett Hitelezési folyamatok című...
máj. 27
10:48
Letépte a ruhát egy 70 éves keresztény asszonyról egy muszlim banda (ATV)
A muszlimok között elterjedt a hír, mely szerint egy keresztény nő fia viszonyt kezdett egy muszlim nővel. A közösség annyira felháborodott, hogy kifosztottak és felgyújtottak 7 keresztény házat.
máj. 27
10:49
Rabok legyünk vagy szabadok? (Gondola)
máj. 27
10:57
Érkeznek a bejelentések: itt pusztított legjobban a vihar (Privátbankár)
Hatalmas vihar csapott le az országra kedden, sorra jönnek a kárbejelentések.
máj. 27
11:03
A Széchenyi nemzetközileg is a legjobb gyógyfürdő (Gondola)
A Széchenyi fürdő nyerte Az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője díjat a Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság Lapja 2016
máj. 27
11:03
Így győzheti le a gyűlölt terhességi csíkokat (Blikk)
Manchester - Úgy tűnik, végleg búcsút mondhatunk a terhességi csíkoknak, a Manchester Egyetem kutatói ugyanis megtalálták a jelenség tökéletes ellenszerét - a zöld teában.
máj. 27
11:03
Nem jár három villamos a jövő héten (Kripto Akadémia)
A füvesített vágányszakaszon az öntözőrendszer javítási munkálatait végzik.
máj. 27
11:03
Az idei évtől előbb jön a táppénz (HR Portál)
Idén januártól életbe lépő jogszabály-változás hatására a keresőképtelenné váló munkavállalók előbb juthatnak hozzá az őket megillető táppénzhez. Cikksorozatunk következő részében további példákon keresztül boncolgatjuk, hogyan hat a jogszabályváltozás a foglalkoztató-, a kifizetőhely illetve a munkavállaló mindennapjaira.
máj. 27
11:03
Mit keres Obama Hirosimában? (ProfitLine)
Egyfajta békeüzenetként értékelhető Barack Obama pénteki hirosimai látogatása - jelentette ki az MTI-nek a történelminek minősített első amerikai elnöki vizit kapcsán Frank Tibor akadémikus, egyetemi tanár.
máj. 27
11:03
Hivatalos: José Mourinho a Manchester United új menedzsere (Sport365)
Hivatalosan is bejelentette a Manchester United a portugál José Mourinho szerződtetését!
máj. 27
11:03
Rióban 30 férfi erőszakolt meg egy tizenéves lányt (444.hu)
Majd a támadásról készült videót feltették az internetre.
máj. 27
11:05
Közel kétharmados Gyurcsány elutasítottsága (Gondola)
A magyarok közel kétharmada (64 százalék) nem szeretné fontos politikai pozícióban tudni Gyurcsány Ferencet – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.
máj. 27
11:05
Bekérette az osztrák ügyvivőt a magyar külügy (Kripto Akadémia)
Felháborodtak az új kancellár kijelentése miatt.
máj. 27
11:05
Idén máris mérséklődött a természetes fogyás (ProfitLine)
Az év első három hónapjában 1,2 százalékkal több gyermek született, és 15 százalékkal kevesebben haltak meg, mint 2015 januárja és márciusa között, így mérséklődött a természetes fogyás - közölte a Központ Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 27
11:05
Az FHB Bank Spéder Zoltán cégét hitelezi (444.hu)
Ez akár összeférhetetlen, és így törvénysértő is lehet, de az FHB szerint nincs semmi gond.
máj. 27
11:06
Magyarország az új fénylő csillag külföldön (Portfolio)
Lengyelország piacai veszítenek csillogásukból, mivel Magyarország fénylő csillagként ragyog - ezzel a felütéssel írt részletes beszámolót a Reuters hírügynökség a magyar és a lengyel piacok...
máj. 27
11:06
Erre kevesen figyelnek, amikor fesztiváljegyet vesznek, pedig... (Pénzcentrum)
Mutatjuk a trükköt az olcsó jegyekért....
máj. 27
11:06
Angol foci: Hivatalos - Mourinho Manchesterbe költözik (Agroinform)
A Manchester United hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub 2020-ig szerződtette a kispadra José Mourinhót.
máj. 27
11:12
Lajcsi hatalmas bejelentésre készül! (Blikk)
Lajcsinak sűrű napjai vannak: tegnap megvádolta a SlágerTV tulajdonosát a rádióban, majd a tévécsatorna közleményben reagált a különös vádakra - mármint, hogy ki is juttatta börtönbe a mulatóskirályt, ma pedig a Mokkában mesélt arról, hogy mire készül:
máj. 27
11:14
(18+) Szexi vörös és két kigyúrt pasi - ők a pucér valóságshow új szereplői! (Blikk)
Egy lány és két fiú érkezik a Csábítás partjára az Ádám keresi Évát hétfői adásában!
máj. 27
11:15
Kiegészítették a vádiratot – kezdődhet a Quaestor-per (Privátbankár)
A Fővárosi Főügyészség 1548 oldalas vádiratának terjedelme további ezer oldallal bővült a Quaestor-ügyben.
máj. 27
11:17
7 millió autót hívnak vissza! Már megint a légzsákkal van baj (Privátbankár)
Japánban kényszerülnek visszahívni ennyi autót, a Takata már 100 millió visszahívásnál jár.
máj. 27
11:21
A Viral Factoryval dolgozott a Republic (Kreatív Online)
A londoni céggel a Hyundai online kampánya volt a közös projekt.
máj. 27
11:21
Megerősített konzuli szolgálattal készülnek a foci Eb-re (Gondola)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium megerősített konzuli szolgálattal készül a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra - mondta a tárca vezetője
máj. 27
11:21
A lefújás után kapott piros lapot Nani - videó! (Blikk)
Antalya – A csütörtöki napon rendezték meg az idei Török Kupa döntőjét a Galatasaray és a Fenerbache között.
máj. 27
11:21
Megerősített konzuli szolgálattal készül a KKM a foci Eb-re (Spa Trend Online)
Franciaországban továbbra is szükségállapot van érvényben.
máj. 27
11:23
Magyar embercsempészeket fogtak el Ausztriában 32 szíriaival (Gondola)
Három magyar embercsempészt fogtak el az ausztriai Burgenlandban csütörtökön, furgonjukban 32 illegális bevándorlót szállítottak - közölte a tartományi rendőrség másnap
máj. 27
11:23
Négyszázmilliós a kár a keddi vihar után (Blikk)
Magyarország - Több mint négyezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz a kedd délutáni viharos időjárást követően, a kár becsült értéke 400 millió forint - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.
máj. 27
11:24
A legjobban a lakáscélú hitelezés bővült, a CSOK húzza (Adózóna)
2016 első negyedévében a kkv-szegmens hitelállományának bővülése 3,4 százalék volt éves összevetésben. A vállalati szegmensben a hitelkínálati korlátok enyhülnek, miközben a kereslet élénkül. A háztartási új hitelezés volumene 24 százalékkal volt magasabb éves átlagban a vizsgált időszakban, és azon belül a lakáscélú hitelezés bővült a legnagyobb, 36 százalékos mértékben.

Keresés