Wels Péter Mátyás lakásán a Blikk információi szerint most is helyszínelnek a rendőrök. A 46 éves tévés alapító tagja volt a Tényeknek, az egyik legismertebb arc volt a hírműsorban, akit minden nap láthattunk a csatornán. A halála okát még nem tudjuk.
Nem jelent meg Erős János kedden, az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, amely a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) volt vezérigazgatójának a panamai offshore-botrányban előkerült ügyét vizsgálta volna.
Szinte az összes hazai művészeti aukciósház színre lép májusban, s a kínálat ezúttal is változatos, derül ki a műtárgy.com előrejelzéséből. A Műgyűjtők Háza május 4-i aukcióján főleg a...
Az egész világsajtó arról cikkezik, hogy a Leicester City történelmet írt azzal, hogy megnyerte az angol bajnokságot a Chelsea-Tottenham 2-2-es döntetlenjével. Arról azonban már kevesebben számoltak be, hogy a bajnoki címet eldöntő végeredmény után a két csapat játékosai az öltözőbe menet csúnyán összekaptak.
2015 negyedik negyedévében tovább növekedett az FHB Lakásárindex, így a lakáspiacon mért drágulás mértéke a harmadik negyedévhez képest nominálisan 0,7, míg reál értelemben 0,6 százalékos volt. Az...
Szolidáris és korrekt FIFA-t ígért a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség februárban megválasztott elnöke, Gianni Infantino az európai szövetség 40., budapesti kongresszusán tartott beszédében.
A Snowden-film előzetese szerint a szivárogtató egy bűvös kockába rejti a memóriakártyát. Ez valójában nem így történt, de akár történhetett volna így is.
Isztambul – Nem bírta tovább idegekkel az isztambuli ATP-tenisztorna döntőjét Grigor Dimitrov (24), aki különleges módot választott arra, hogy levezesse a feszültségét.
Öt mélygarázs ragyogjon Tünde-királyok kezén, hét a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kő. Bejelentést tett a Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testülete.
Mondjuk ettől még nem kell kétségbeesniük, még így is 513 milliárd dollár a tőzsdei kapitalizációja. Négyszer annyi, mint Magyarország 2015-ös bruttó hazai összterméke.
Az önvezető autók működése számos kérdést vet fel, így a felügyeletükkel kapcsolatos problémák is foglalkoztatják az embereket – ezúttal a What a Car? készített felmérést, melynek eredményei szerint az önvezető autók sofőrjeinek mintegy negyede aludna el a vezetőülésben.
Mindössze a magyar fiatalok negyede érzi magát tájékozottnak a pénzügyekben, a diákok között még siralmasabb a helyzet: alig több mint minden tizedik érzi magát kompetensnek a témában – közölte a K&H.
Tavaly januárban megváltozott a társasági adóról szóló törvény nyereségminimum meghatározására vonatkozó szabálya: csökkentő tételek kerültek ki a számításból, ami miatt jelentősen nőtt az érintettek köre, különösen a kereskedelmi szektorban. A megnőtt minimumadó fizetést elkerülhetik azok a vállalkozások, amelyek nem akarnak automatikusan magasabb adót fizetni.
Stratégiai megállapodást írt alá Budafok-Tétény önkormányzata három kerületi vállalkozással. A dél-budai kerület az első a magyarországi önkormányzatok között, mely ilyen együttműködést kötött. A kör folyamatosan bővülni fog.
A Kúria szerint lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében, a testület ugyanis kedden elutasította a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítő határozata ellen benyújtott jogorvoslatokat.
Idén 2,5 százalékos, jövőre 2,8 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely kedden tette közzé Brüsszelben az esedékes tavaszi gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagországokra nézve.
Hétfő este rendezték New Yorkban az amerikai társasági élet egyik legfontosabb eseményet, a Met Galát. Paudits Béla évek óta tartó szenvedéseit teljesen figyelmen kívül hagyva.
A légzési nehézségekkel, gyakori köhögéssel, a mellkasban érzett szorító érzéssel járó asztma jelentősen befolyásolhatja az érintettek életminőségét. A betegség jelenleg nem gyógyítható, de a tünetek kezelhetők, és az asztmások igen nagy hányadánál elérhető, hogy az asztma semmilyen korlátozást ne jelentsen az életvitelükben.
A magyar kis-, és középvállalkozások (kkv) külföldi piacra jutását segítő exporttámogató program indul - jelentették be a programot indító cégek sajtótájékoztatón kedden Budapesten.