Államilag elismert német diplomát szerezhetnek szegedi, magyar végzettséget hageni közgazdászhallgatók a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a FernUniversität in Hagen között létrejött együttműködésnek köszönhetően - tájékoztatott az SZTE közkapcsolati igazgatósága.
Spanyolországban több mint 1,4 millióan vannak munka nélkül három évnél régebben - közölte pénteken a spanyol statisztikai hivatal Madridban, az aktív népesség körében végzett felmérés (EPA) alapján.
Érdemi tárgyalásokat követel a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) a MÁV vezetésétől a vasútnál kialakult krízishelyzet megoldása érdekében - közölte a szakszervezet.
Az idén már nagyvállalatok is részt vesznek az Álláshely - Lehetőséget mindenkinek! budapesti állásbörzén, ahol több száz állásajánlat várja az érdeklődőket - mondta Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Tizenegy megyére és fővárosra a felhőszakadás veszélye, hétben közülük a várható heves zivatarok miatt is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre.
London – Vasárnap véget ért az idei úszó-Európa-bajnokság, amelyen nagy fölénnyel végzett Magyarország az éremtáblázat élén, köszönhetően köztük Hosszú Katinkának.
Májusban megállt a GKI konjunktúraindex január óta tartó csökkenése, sőt még minimálisan emelkedett is. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti bizalmi index áprilishoz...
Valami nagyon furcsa történik most az aranynál, figyelmeztet a neves szakértő, Dennis Gartman, aki a befektetőknek most kivárást javasol - írja a CNBC. A múlt hetet két hónapja nem látott szintű...
Ha éppen nem mosta el rendesen az edényeket a mosogatógép szokásunk azt hinni, hogy elromlott. Nem, csak rosszul használjuk, íme, a leggyakoribb hibák!
Bár a vállalati fogyasztók már 6-8 éve a szabadpiacon is beszerezhetik a működésükhöz szükséges villamosenergia- és földgázmennyiséget, a kis- és középvállalatok 72 százaléka még sosem kért be...
Nem is akármilyen tök, hanem egy 509 kilós gigatök. Ne féljenek, nem valós idejű a felvétel, így csupán 3 perc 40 másodpercnyi felhőtlen szórakozást ígérhetek.
Ausztria további nyolcvan rendőrt és kiszolgáló személyzetet vezényel a Brenner-hágóra, hogy megerősítsék a járőrözést az Olaszország felől növekvő számban érkező regisztrálatlan migránsok feltartóztatására - közölte vasárnap este újságírókkal Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter
Néhány ezer forintért bárki elsajátíthatja azokat a technikákat, melyek segítségével a legördögibb bűncselekmények is kivitelezhetők anélkül, hogy lebukna a tettes. Felbecsülhetetlenül veszélyes kiadvány jelent meg a könyvesboltokban, amely szórakoztatva tanít meg rabolni, ölni és megtéveszteni a hatóságokat.
Mainz – A négyszeres Forma-1-es világbajnok, Sebastian Vettel (28) és a kosárlabda királya, Dirk Nowitzki (37) július 27-én összecsapnak egy jótékonysági mérkőzés keretein belül, amit Schumacher tiszteletére játszanak.
Budapest három kerületében 24 óra alatt 14 embert fogtak el a fővárosi rendőrök kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt - közölte a rendőrség hétfő hajnalban honlapján
Talán nem is emlékszünk már azokra az időkre, amikor Bryoncé és Jay-Z ne lettek volna együtt. Pedig Beyoncénak is volt első szerelme, aki most be is számolt a kapcsolatukról.
Májusban megállt a GKI konjunktúraindex január óta tartó csökkenése, sőt még minimálisan emelkedett is. Az üzleti szereplők kilátásai nem változtak, a lakosság viszont jóval bizakodóbb lett.
Az idézőjel nem véletlenül került a kezdőkérdés mellé, hiszen a jelenlegi munkaerő-piaci helyzet megoldására ez az út nem tűnik mindent problémánkat megoldó, kizárólagos megoldásnak. Talán érdekesebb, ha megnézzük, hogy mi minden áll a háttérben? Az OTP Nagyvállalati konferenciáján került terítékre ez a téma. Arra kértek, hogy szakértő szemmel segítsek a vezetőknek ránézni a jelenlegi helyzetre.
A mostani harmincasok szüleinek jelentős része még a 20-as évei elején-közepén döntött a baba mellett, ma viszont már számtalan tényező játszik közre abban, hogy ez az időpont látványosan kitolódott. De vajon van ideális időpont a gyermekvállalásra? Mi kell ahhoz, hogy bele merjünk vágni? Párkapcsolati szakértő segített a válaszok megtalálásában.
Szeretnék választ kapni arra, hogy valóban az ünnepnappal kapcsolatban változott a törvény és amíg régebben hétköznapra esett fizetett ünnepnap volt és mellette járt a 2 szabadnap, addig most 2016-ban már kötelező szabadnapnak számít? A munkahelyemen nem fizetik, illetve kötelező szabadnapnak adják ki. Pl. a Pünkösd hétfő kötelező szabadnap volt és szombaton be kell mennem ledolgozni a hétfői…
Egy költségvetési tervezethez benyújtott módosítási javaslatra hivatkozva az Mfor.hu azt írja: a kormány feltételezhetően 26 százalékos minimálbér-emelést tervez a 2017-es évre.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a mindenki számára garantált alapjövedelem megfelelően orvosolná a társadalmi problémákat. A konzervatív közíró politikai demagógiának tartja az elképzelést. Sajtóinformációk szerint az európaiak hatvannégy százaléka támogatja az ellátás koncepcióját.
Egy év alatt 18,5 százalékkal csökkent az álláskeresők száma, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 338,1 ezer álláskereső szerepelt, közel 77 ezerrel kevesebb, mint 2015 áprilisában.
Az újra bevezetett vasárnapi nyitva tartás miatt nem tudjuk eldönteni, hogy kötelesek vagyunk-e 50 százalékos pótlékot fizetni a munkavállalóinknak. A cég utazásszervezéssel foglalkozik, vannak ún. utcai irodáink, melyek jellemzően hétköznap teljes munkaidőben szombaton fél napot vannak nyitva, és vannak a bevásárló központokban lévő irodák ahol a pláza előírásainak megfelelően van a nyitva…
A fiam május 2-től dolgozik és rokkantsági járadékot kap. 4 órásnak jelentkezett, de a munkahely, ahova felvették, azt a tájékoztatást adta, hogy 2016. május 1-től olyan rendelkezés lép életbe, hogy rokkantsági járadék mellett is lehet 8 órában dolgozni és nem veszíti el a rokkantsági járadékot. Nem szeretném, ha tévedésben lennénk.
Edinburgh - Gondolt már arra golfozás közben, hogy hamarabb szeretné megtalálni a labdát, mint a társai? Ha nem, akkor itt a megoldás erre a kellemetlen problémára!
Legalábbis az EU volt ankarai nagykövete így vélekedik. Merkel ma testközelből vizsgálhatja meg Isztambulban, hogy kivel paktált le Európa nevében a menekültügyben és éppen milyen stádiumban van Törökország jogállamának szétverése. A helyzet Európa számára akár tovább is súlyosbodhat, ha Ankara egy abszolutista rezsimmé válik, miközben követeli az EU-tagságot.