Csökkennek az adók, több pénz jut oktatásra, otthonteremtésre és kiemelt támogatást kapnak majd a gyereket nevelő családok - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Lekérdeztem a szolgálati időmet és szerepel benne minden, de a C tagozatos szakmunkásképző, amit 74/75 ill. 75/76 évben végeztem 365 nappal szerepel, holott 1976.06.21-én szakmunkásvizsgáztam. Ebből úgy néz ki, mintha én 1975.08.31-től 1976.06.21-ig sehol se lettem volna, pedig valójában tanuló voltam. Tanulóéveim gyakorlatát is a Pécsi Szolgáltatóipari vállalatnál töltöttem. Szóval azt nem értem…
A Toronto Raptors hazai pályán hosszabbítás után 96-92-re nyert a Miami Heat ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, ezzel 1-1-re alakította a Keleti főcsoport elődöntőjének négy győzelemig tartó párharcát.
Megszületett a kormányzati döntés, amelyet csütörtökön Lázár János jelentett be, hogy az OEP jelenlegi formájában megszűnik, feladatait megosztva Magyar Államkincstár és az Emberi Erőforrások Minisztériuma veszi át.
Áprilisban tovább csökkentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartalékai, a múlt hónap végi 26 432 milliárd euró 1,119 milliárddal alacsonyabb az egy hónappal korábbinál.
Pénteken esnekaz európai tőzsdék, ez részben a Kína gazdaság várható lassulásával kapcsolatos félelmekkel, részben pedig az amerikai munkaerpiaci adatok közzététele előtti óvatossággal indokolható....
Beszélő szótárral, saját laptopján írt angol érettségi vizsgát egy dombóvári diáklány. Vértesi Alexa az érettségi után az anglisztika szak vagy zenei pálya mellett dönt majd.
Egyes források szerint további létszámcsökkentést tervez a Goldman Sachs az értékpapír kereskedelmi üzletágában. A mostani hír azután került napvilágra, hogy ezen a héten a nagybank 100 dolgozójának...
A szervezett bűnözéssel kapcsolatba hozott motoros bandák közötti leszámolás lehetett a Frankfurtban csütörtökön történt lövöldözés a németországi nagyváros rendőrsége szerint - jelentette pénteken a Hessischer Rundfunk (HR) tartományi közszolgálati médiatársaság.
Firenze - Izmos férfitestek csapódnak egymáshoz a véres izzadtsággal áztatott homokon. Test test ellen feszül és a feszültség egy pillanatra sem hagy alább. Mi történik itt?
A menekültenként fizetendő 250 ezer eurónyi díj negyvenévi átlagkereset Magyarországon és "Hallottam már csacskaságot, de ez engem is meglepett" - mondta Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádió...
Háromnapos sztrájkot kezdett péntektől Görögországban az állami és a magánszektor dolgozóit képviselő két legnagyobb szakszervezeti tömörülés közel 2 millió tagja; az élet gyakorlatilag leáll az...
A létminimum számításának új modelljén dolgozik a KSH. Az őszre elkészülő modellben alacsonyabbra vinnék le a megélhetéshez szükséges minimumjövedelmet, hogy ne legyenek olyan sokan, akik ez alatt élnek. Ezt a szakszervezetek elutasítják, írja a VG.
"Történelmi" győzelmet hirdetett péntek reggel Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, a függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője. Az előző nap tartott helyi parlamenti választások részeredményei alapján azonban egyelőre nem teljesen bizonyos, hogy az SNP megőrizte abszolút többségét az edinburghi parlamentben.
A Toronto Raptors hazai pályán hosszabbítás után 96-92-re nyert a Miami Heat ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, ezzel 1-1-re alakította a Keleti főcsoport elődöntőjének négy győzelemig tartó párharcát.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 14 millió forint felügyeleti és 3,2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Solar Capital Markets Értékpapír Kereskedelmi Zrt.-re (Solar Capital), a cég működését érintő prudenciális és fogyasztóvédelmi jogsértések miatt - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
Meghosszabbította szerződését a berlini klubbal Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki így legalább a következő szezon végéig irányíthatja az együttest.
A Nashville Predators a harmadik hosszabbításban szerzett góllal győzött 4-3-ra a vendég San Jose Sharks ellen, így 2-2-re egyenlített az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Nyugati főcsoportjának elődöntőjében.
Autóbalesetet szenvedett Budapesten, pénteken Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. Úgy tudjuk, az olimpikon a Róna utcában karambolozott.
Ahogy érezzük a május első igazán meleg napjait, nem is vágyunk másra, mint hogy nekivágjunk a biciklinkkel a nagyvilágnak. Itt az ideje elővenni a garázsban porosodó bringát és kitekerni a szabadba.