2016. május 30. hétfő

máj. 30
19:36
Egyre több a migráns a déli határszakaszon (Gondola)
Átlépte a 13 ezret a határsértők száma, egyre több az erőszakos határátlépési kísérlet, és már több mint 17 ezren nyújtottak be menedékkérelmet - közölte a Belügyminisztérium (BM) hétfőn
máj. 30
19:38
Maradnak az Oroszország elleni szankciók (Gondola)
Az Európai Unió júliusban meghosszabbítja az Oroszországgal szembeni szankciókat - jelentette ki hétfőn Luxembourgban Jean-Claude Juncker
máj. 30
19:40
Tusk: Merkel és Orbán nézetei összeegyeztethetők (Gondola)
Amennyiben az Európai Néppárt (EPP) nem látja be, hogy Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar kormányfő nézetei összeegyeztethetők egymással, és a kettő csak együttesen tud teljes körűen választ adni a kihívásokra, akkor a választók más, radikális és brutális válaszokat fognak keresni a válságok megoldására - figyelmeztetett Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn Luxembourgban
máj. 30
19:42
Vegyesen alakult a forint árfolyama (Gondola)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő estére: az euróhoz képest enyhén gyengült, míg a dollárral, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött
máj. 30
19:42
Ingatlancsalás a jobbikos Érpatakon? (Alternatív Energia)
Több tucat ingatlan köthető az Orosz Mihály Zoltán által vezetett szervezetekhez.
máj. 30
19:42
Tusk igyekszik békíteni Orbánt és Merkelt (Portfolio)
Amennyiben az Európai Néppárt (EPP) nem látja be, hogy Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar kormányfő nézetei összeegyeztethetők egymással, és a kettő csak együttesen tud teljes...
máj. 30
19:42
Zivatarokkal tarkított idő lehet holnap (Pénzcentrum)
A legmagasabb hőmérséklet 25 fok körül alakul....
máj. 30
19:42
Donald Tusk büszke rá, hogy egy pártcsaládba tartozik Orbán Viktorral (ATV)
Amennyiben az Európai Néppárt (EPP) nem látja be, hogy Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar kormányfő nézetei összeegyeztethetők egymással, és a kettő csak együttesen tud teljes körűen választ adni a kihívásokra, akkor a választók más, radikális és brutális válaszokat fognak keresni a válságok megoldására - figyelmeztetett Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn Luxembourgban.
máj. 30
19:42
Átigazolás: Monopoly pénz kéne Ibrához - Berlusconi (Agroinform)
A milánói klub elnöke nem lát reális esélyt arra, hogy Ibra visszatér a Rossonerikhez.
máj. 30
19:44
Újabb nemi erőszak! Pécsi lány az áldozat (Alternatív Energia)
A fiatal nő csak akkor tudott elmenekülni, amikor a két férfi elaludt.
máj. 30
19:44
Már Brüsszel is aggódik a tejválság miatt (Portfolio)
Informális uniós agrártanácsülés zajlik hétfőn és kedden Eindhovenben, ahol az egyik fő téma a tejpiaci válság; a tanácskozáson Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter képviseli Magyarországot -...
máj. 30
19:46
Halottak, káosz - Ítéletidő tombolt Németországban (Fotók) (Alternatív Energia)
A hömpölygő ár gépkocsikat vitt magával - Néhány háznál a víz az ablakig ért.
máj. 30
19:48
Új repülőtér nyílt Moszkvában (Alternatív Energia)
Ez a főváros negyedik nemzetközi repülőtere.
máj. 30
19:50
Such György lett a hokiszövetség új elnöke (Alternatív Energia)
A közgazdász korábban az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója volt.
máj. 30
19:54
A csökkenő munkanélküliség kedvező a bankrendszereknek (ProfitLine)
A csökkenő magyarországi munkanélküliség és a bővülő foglalkoztatás kedvező hatást gyakorol a magyar bankrendszer kilátásaira - áll a Moody's Investors Service hétfői elemzésében.
máj. 30
19:57
Rákosrendező a legnagyobb rendező: tüntetőleg tömeges kerékpárbalesetet játszottak el a biciklisek (444.hu)
A Tour de Rákosrendező című felvonulással a jobb zuglói infrastruktúráért demonstráltak.
máj. 30
19:59
Tusk szerint Orbán és Merkel nézetei összeegyeztethetők egymással (444.hu)
Orbán és Merkel ismét szemtől szemben volt, illetve majdnem.
máj. 30
20:00
Botrány! "Terroristásat" játszottak egy autista kisfiúval Budapesten (Alternatív Energia)
Az igazgató ugyanezzel a módszerrel büntette a gyerekeket, ezért leváltották.
máj. 30
20:00
Hiába adott el félmillió autót, nem lehet boldog a Jaguar Land Rover (Portfolio)
Története során először lépte át a félmilliós számot a Jaguar Land Rover (JLR) által eladott gépkocsik száma 2015-ben - olvasható a Financial Times cikkében. Ennek ellenére az indiai Tata Motors...
máj. 30
20:02
Vitára hívták az "ingyensöröző" Kósa Lajost (Alternatív Energia)
Szabó Tímea szerint a frakcióvezető teljes tájékozatlanságról tanúskodott.
máj. 30
20:04
Újra bírálta az Orbán-kormányt az USA (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok továbbra sem tartja megnyugtatónak a jogállamiság helyzetét hazánkban.
máj. 30
20:15
Sztrájkolnak a vasutasok - Figyelmeztet a MÁV (Alternatív Energia)
Késésekre kell számítani, illetve néhány vonat rövidebb útvonalon közlekedhet.
máj. 30
20:17
A Jobbik perli Bánki Eriket (Alternatív Energia)
"Szégyenteljes, hogy a Fidesz korrupt politikusai nem mernek az érintettek szemébe nézni."
máj. 30
20:18
Gyanús csomagot találtak a Fehér Ház közelében (ATV)
A Fehér Ház északi oldalán lévő területet rövid időre lezárták hétfőn, helyi idő szerint a kora délutáni órákban, mert egy nő gyanús csomagot dobott be a kerítésen.
máj. 30
20:19
Suárezé az Aranycipő (Alternatív Energia)
A 29 éves támadó 40 gólt szerzett a spanyol bajnokságban, így 80 ponttal végzett a verseny élén.
máj. 30
20:20
Szíven szúrtak egy szolnoki nőt - belehalt a sérüléseibe (ATV)
Mellkason szúrtak egy negyven év körüli nőt hétfő délután fél öt körül a szolnoki Széchenyi-lakótelepen, az áldozat belehalt sérüléseibe - erősítette meg az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Észak-alföldi Mentőszervezet Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének vezető mentőtisztje a szolnoki Amadeus Rádió információját hétfőn az MTI-nek.
máj. 30
20:27
Kevesebbet dohányzunk (ProfitLine)
Néhány év alatt csökkent a dohányzók száma Magyarországon, ugyanakkor a fiatalok körében nőtt a naponta rágyújtók aránya - mondta az egészségügyért felelős államtitkár a dohányzásmentes világnap alkalmából tartott hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten.
máj. 30
20:30
Orbán: ha nincs az EPP, Magyarország nem tagja az EU-nak (Gondola)
Ha nincs az Európai Néppárt (EPP), akkor nincs vége a kommunizmusnak Európában, a Szovjetunió még létezik és csapatai bent állomásoznak többek között Magyarországon, és Magyarország nem tagja az Európai Uniónak - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Luxembourgban az M1 aktuális csatornának az Európai Néppárt megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen
máj. 30
20:33
Amerikai elnökválasztás: ezért kell aggódnia a magyaroknak is (Privátbankár)
Egyre élesebb a helyzet az Egyesült Államokban - nem csoda, hogy egyre feszültebben figyeli az egész világ az elnökválasztási kampányt. Erre jó oka van Magyarországnak is. Külpolitikai szakértőnk, Káncz Csaba nem csupán Donald Trump, Hillary Clinton és Bernie Sanders esélyeit latolgatja, hanem a lehetséges hatásokat, a magyar vonatkozásokat és a jelenlegi politikai és társadalmi helyzetet is…
máj. 30
20:33
Molesztálás - Fiatalkorú tanítványait zaklatta a kajakedző (Alternatív Energia)
A szakember több kiemelkedő versenyzőt, olimpiai bajnokokat is edzett korábban.
máj. 30
20:35
Áramárzavar Paks II. körül (Alternatív Energia)
Az MVM szerint nem fog megtérülni a beruházás.
máj. 30
20:37
Orbán Viktor a nyakába vette a világot (Alternatív Energia)
Luxembourgba és Egyiptomba utazik a héten a kormányfő.
máj. 30
20:39
Orbánra is büszke Donald Tusk (Alternatív Energia)
Szerinte Angela Merkel és a magyar kormányfő nézetei összeegyeztethetők egymással.
máj. 30
20:51
Molesztálás - Fiatal lányokat zaklatott a népszerű kajakedző (Alternatív Energia)
A szakember több olimpiai bajnokokat is edzett korábban.
máj. 30
20:53
Polt Péter újra várja Orbánt (Alternatív Energia)
A látszatra sem adnak: a kormányfő ismét az Igazságügyi Palotába látogat.
máj. 30
20:54
Orbán: Van egy 20. századból maradt EU, és van egy 21. századi probléma (ATV)
Az Európai Uniónak és az Európai Néppártnak bátrabban, nagyívűbben kell gondolkoznia, ha megfelelő választ akar adni a 21. század problémáira, mint péládul a migrációs válság és a terrorizmus - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Luxembourgban az M1 aktuális csatornának az Európai Néppárt (EPP) megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.
máj. 30
20:55
Szíven szúrtak egy 40 éves nőt Szolnokon (Alternatív Energia)
Az áldozat belehalt sérüléseibe.
máj. 30
20:57
Szatír mutogatta magát a dohányboltban (Alternatív Energia)
máj. 30
20:59
Gyurcsány: a Jobbik nélkül is leváltható az Orbán-kormány (Alternatív Energia)
A volt miniszterelnök elmondta, akkor szólal meg az őszödi beszéd kapcsán, ha valaki neveket említ".
máj. 30
21:00
Nőtt a légi áru- és utasforgalom is áprilisban (ProfitLine)
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint több havi csökkenés után áprilisban nőtt a légi áruforgalom, az utasforgalom is bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva, bár a vártnál kisebb mértékben.
máj. 30
21:02
Fejlesztené az európai városokat az unió (ProfitLine)
Az európai városok lakosai életminőségének javítását és a városokat érintő kihívásokra adandó közös európai válaszok kialakítását célzó megállapodást kötöttek az uniós intézmények és a tagországok várospolitikáért felelős szakpolitikusai Amszterdamban - tájékoztatott az Európai Bizottság hétfőn.
máj. 30
21:03
Terry szerint a United sikerre van ítélve Mourinhóval (Sport365)
John Terry, a Chelsea labdarúgója szerint José Mourinho rendkívül sikeres lesz a Manchester United vezetőedzőjeként.
máj. 30
21:03
A végsőkig teszteltem a magyar pszichedelikus drogszemüveget (444.hu)
2016. május 30. Ez a dátum egyszer talán olyan fontos lesz a tudatmódosítás történetében, mint 1943. április 19., amikor Albert Hofmann svájci kémikus bevett 250 mikrogramm lizergsav-dietilamidot, majd felült a biciklijére. Én ma motorra ültem, hogy útközben, szemen át üssön ki az új magyar kábó.
máj. 30
21:05
Az sem kizárt, hogy Pellegrini visszavonul (Sport365)
Amennyiben nem kap olyan ajánlatot, amelyet érdekesnek talál, akár be is fejezheti edzői pályafutását Manuel Pellegrini, aki idén Bajnokok Ligája-elődöntőig vezette a Manchester Cityt.
máj. 30
21:05
Brüsszel kiáll az Uber és az Airbnb mellett, mondván, hogy támogatni kell a sharing economy-t (444.hu)
Az Európai Bizottság szerint a korlátozásokkal csak hátráltatják a szektorokat felrázni próbáló cégeket. De kérdés, hogy az Uber egyáltalán sharing economy-cégnek számít-e.
máj. 30
21:06
Ideiglenesen beszünteti adását a boszniai közszolgálati tévé (Gondola)
Hatalmas adóssága miatt június 30-tól ideiglenesen beszünteti adását a bosznia-hercegovinai közszolgálati televízió (BHRT) - erről döntött a BHRT igazgatótanácsa hétfőn Szarajevóban
máj. 30
21:08
Feloszlatta magát Csepreg képviselő-testülete (Gondola)
Feloszlatta magát hétfőn Csepreg képviselő-testülete - tájékoztatott a vasi kisváros polgármestere hétfőn Vlasich Krisztián (Fidesz-KDNP) közölte: a héttagú testületből négyen szavaztak a feloszlatásra, hárman pedig ellene
máj. 30
21:09
Csalás és sikkasztás a polgármester bűnlajstromán (Adózóna)
Megkezdődött a jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, sikkasztással és okirat-hamisítással vádolt siklósnagyfalui polgármester és három társa büntetőpere hétfőn a Pécsi Járásbíróságon.
máj. 30
21:10
Orbán: ha nincs az EPP, Magyarország nem tagja az EU-nak (Gondola)
Ha nincs az Európai Néppárt (EPP), akkor nincs vége a kommunizmusnak Európában, a Szovjetunió még létezik és csapatai bent állomásoznak, és nem vagyunk tagja az EU-nak.
máj. 30
21:12
Veszteséges volt tavaly a Zsolnay (Portfolio)
Mérlegelfogadó közgyűlést tartott hétfőn a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., amelyen kiderült, hogy a vállalat 54 millió forintos veszteséggel zárta tavalyi évét - közölték a taggyűlés résztvevői az...

Keresés