Az önkormányzatoknál nincsenek megfelelő szakemberek, akik irányítani tudnák az oktatási intézmények működtetését, ezért nem adja vissza az állam a fenntartás feladatát - jelentette ki az Emberi...
A felperes gépjárművezető munkakörben állt az alperes alkalmazásában, munkaszerződésében alapbérét a mindenkori minimálbérnek megfelelő összegben határozták meg. Ezen felül a gépjárművezetőket ügyvezetői utasításban meghatározott számítási módszerével megállapított üzemanyag-megtakarítás, illetve külföldi munkavégzés esetén napidíj is megillette.
A kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"
A közel 13 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező hedge fund alapító, Steve Cohen szerint ma több hedge fund van a piacon, mint eddig bármikor. Elmondása szerint egy nagy szerepelő kiesését a piacról...
A Kúria szerint lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében, a testület ugyanis kedden elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítő határozata ellen benyújtott jogorvoslatokat.
A Kúria szerint lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében, a testület ugyanis kedden elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítő...
HR Szubjektív rovatunkban Markovits Dóra, a Celanese Magyarország HR igazgatója kérdez, miután válaszolt Ladics Viktória, a HR Partner Consulting ügyvezetője kérdésére.
Az üzemanyaggal való spórolás miatt mintegy 50 másodpercet veszített a vasárnapi Orosz Nagydíjon a McLaren Forma-1-es csapata – ha ez nincs, Eric Boullier versenyigazgató szerint a csapat a Williamsszel harcolhatott volna. Tovább »
Barack Obama május végén Japánban részt vesz a legfejlettebb ipari országok csúcstalálkozóján, s lehet, hogy látogatást tesz Hirosimában is, abban a városban, amelyre az amerikaiak a második világháború idején ledobták a történelem első atombombáját. Az amerikai elnök azonban semmiképpen nem kér bocsánatot.
Az Oklahoma City 98-97-re nyert hétfőn a San Antonio Spurs otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság rájátszásában, ezzel 1-1-re alakította a Nyugati főcsoport elődöntőjének négy győzelemig tartó párharcát.
Hiába ért el a BMW rekordot az eladások területén, a luxusautó-gyártóra is igaz az az általános megállapítás, hogy a német exportvállalatoknak nem kedvez az erős euró. Ráadásul az új modellek...
A héten teszi közzé negyedéves beszámolóját a Richter, mely a főbb eredménysorok esetében az elemzői előrejelzések szerint romló teljesítményt mutathat. Az egyik nagy fájópont most is rubel lehetett,...
Madagaszkár - A nősténypókok általában megeszik a hímet, miután szexeltek, ez tény, bár be kell vallani, elég bizarr dolog. Most azonban olyan sajátos szexuális viselkedést figyeltek meg a hímpókoknál Madagaszkáron, mint még soha!
Ma piaczárást követően teszi közzé a Magyar Telekom az első negyedéves számait. Összegyűjtöttük, mire érdemes figyelni. Mire érdemes figyelni? Az árbevétel közel 8 százalékkal eshetett vissza,...
Két katona és öt kurd fegyveres halt meg, amikor a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet fegyveresei megtámadták a török hadsereg egyik állását kedd hajnalban Törökország délkeleti részén - közölte a Dogan török hírügynökség kedden a török haderőre hivatkozva.
Azok az európai cégek, amelyek Iránnal terveznek üzletelni, a kedvenc hitelintézeteik nélkül kell majd, hogy ezt megtegyék - írja a Bloomberg. A bankok helyzetéről is szó lesz a Portfolio Hitelezés...
Ankara, Törökország - A kormánypártok a legújabb alkotmánymódosításukkal elvennék a török képviselők mentelmi jogát. Erről kellett volna bizottsági vitát tartania ma a parlamentnek, azonban a túlfűtött hangulatnak köszönhetően a vita verekedésbe torkollott.
A Kúria szerint lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében, a testület ugyanis kedden elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítő...
Felgyújtotta magát egy fiatal szomáliai nő a Nauru szigetén lévő ausztrál menekülttáborban: egy hét leforgása alatt ez már a második ilyen eset az Ausztráliába eljutni próbáló menekültek körében.
Az idei, immár 37. Bécsi Motor Szimpózium épp a múlt héten, április 28-29 között zajlott. A rendezvényen minden évben számos fontos érdekességet mutatnak be mind a nagy autógyártók, mind pedig a kisebb, motorfejlesztéssel illetve hajtásláncfejlesztéssel foglalkozó cégek a jelen, de főként a jövő motortechnikáit illetően.
Az olajár zuhanását, valamint az orosz-ukrán válság politikai és gazdasági következményeit már nem bírta el Oroszország gazdasága: 2015-ben 3,7%-kal zsugorodott a nemzeti össztermék, az ipar és a...
Sok volt az olajnak az 50 dollárhoz közelítő ár, visszatért 45 környékére. A német tőzsdeindexnek pedig 10 ezer pont fölött ritka a levegő. Az Apple még mindig eladói nyomás alatt, a Google és a Microsoft viszont összeszedte magát. A dollár esik, mind a jenhez, mind az euróhoz képest.