2016. május 3. kedd

máj. 3
2:50
Egységesen tiltakoztak a munka ünnepén Franciaországban (HR Portál)
A szakszervezetek hét év után először egységesen vonultak fel a munka törvénykönyvének tervezett módosítása ellen tiltakozva vasárnap Párizsban.
máj. 3
2:54
Hol járt eredménnyel a munkahelyvédelmi akció? (HR Portál)
A munkahelyvédelmi akciótervet a kormányzat 2013-ban vezette be, és a munkáltatók terheinek csökkentésével jár, bizonyos munkavállalói csoportok esetében. Az IMF értékelése szerint a fiatalok és az idősebbek foglalkoztatása terén pozitív változások történtek, míg a tartós munkanélküliségen és nők visszatérésén a munka világába kevéssé segített, írja a Portfolio.
máj. 3
2:58
Magukhoz rántják a problémákat (HR Portál)
Ígéretük, hogy a munkatársaik pár év alatt felépíthetik a saját nevüket, amihez persze oda kell tenniük magukat. A cég abból él, hogy azokat az extra energiákat használja, amiket az emberek önérdekből beletesznek a munkájukba – így lehetnek ott hosszú ideje a legsikeresebb reklámügynökségek között. Az Isobarnál jártunk.
máj. 3
3:02
Egyre többen ingáznak a munkáért (HR Portál)
Manapság a munkavállalók harmada ingázik rendszeresen, vállalva az esetenként akár napi több óra utazást a munkahelyre és vissza. A növekvő tendenciát az okozza, hogy nem csak a falvakban, hanem a kisvárosokban is egyre nehezebb munkát találni, írja a Világgazdaság.
máj. 3
3:06
Elkezdődtek az érettségik (HR Portál)
Az idei érettségi időszakban 112 ezer fiatal ad számot tudásáról. Az írásbeli érettségik ma reggel a magyar nyelv és irodalom tantárggyal kezdődtek.
máj. 3
3:09
Figyelem! Másokra is veszélyes az eltűnt skizofrén (Blikk)
Budapest — Mit sem sejtő járókelőkre is rátámadhat figyelmeztetés nélkül az a férfi, akit a hatóságok mellett családja is keres. Morvai Ferenc (41) pszichiátriai beteg, április 16-a óta pedig semmit nem tudnak róla szerettei.
máj. 3
3:10
Jelentősen nő a jövedelem, ha többet költünk az oktatásra (HR Portál)
A fiatalok oktatására fordított összeg jól kimutatható a későbbi jövedelmekben egy amerikai kutatás szerint. Magyarország, ha csak annyit költene az oktatásra, mint 2008-ban, az akár 14 százalékkal növelhetné az átlagos kereseteket, írja a Defacto az Indexen.
máj. 3
3:12
A konkurens csatornánál mulatott az RTL-es Sebestény Balázs családja (Blikk)
Budapest — A Nagy Duett nemcsak a nézők, de a sztárok körében is egyre népszerűbb, a stúdió közönségében rendre fel-felbukkan egy-egy híresség, akik a helyszínen szeretnék átélni az amatőr és profi énekesek néhol valóban pusztító előadásait.
máj. 3
3:14
Hét éve legalacsonyabb munkanélküliség az EU-ban (HR Portál)
2009 áprilisa óta a legalacsonyabbra 8,8 százalékra mérséklődött márciusban az európai munkanélküliség az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
máj. 3
3:15
Verekedés tört ki a török parlamentben (ProfitLine)
Ismét verekedés tört ki a török parlamentben hétfőn, ütötték, rúgták egymást a politikusok, amikor a képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló javaslatról vitáztak - jelentette a Dogan török hírügynökség.
máj. 3
3:18
Ingyen utaznál vagy Hawaiira mennél tanítani? (HR Portál)
Egyre többször jön szembe az emberrel a világ legjobb álláshirdetése, ami persze nem egyszer ügyes marketing fogás, és csak egy-egy embernek ad lehetőséget, de mégis érdekes az a stratégia, hogy az embereket álmuk állásával szeretnék megfogni, most két példát szeretnénk megmutatni. Persze olyan is előfordul, amikor ennél komolyabb probléma húzódik meg a hirdetés mögött.
máj. 3
3:22
Hogyan toboroz a HR Specialista? (HR Portál)
Az állás meghirdetését követő első lépés a beérkező jelentkezések feldolgozása. A megfelelő munkaerő kiválasztása nem egyszerű feladat. Sokan gondolják úgy, hogy mivel több tízezer munkanélküli és jelenlegi pozíciójával elégedetlen munkavállaló keres állást, ezért a megfelelő munkaerő kiválasztása gyerekjáték. Ez azért nem így van.
máj. 3
3:26
4 tipp a tudatos kapcsolatépítéshez (HR Portál)
Egy vállalkozásnak folyamatosan szüksége van új munkapartnerekre és vevőkre. Több száz eseményen vehetünk részt, és számtalan névjegykártyát cserélhetünk, ami talán néhány kapcsolatot hozhat, de a tudatos networking lesz az, ami sokkal több jelentős üzleti partnerséget hoz. Bármilyen eseményen lehet kapcsolatot építeni – ehhez pedig Eric Samson, az Entrepreneur szerzője ad 4 tippet.
máj. 3
3:27
Családjához szökött a szívklinikáról Lajcsi (Blikk)
Budapest — Saját felelősségére az éjszaka leple alatt mentőautóval távozott a szívklinikáról Galambos Lajos (55). A Blikk információi szerint másnap egyébként is távozott volna, de minél előbb haza akart térni családjához.
máj. 3
3:30
Mi a bérpótlék számítási alapja? (HR Portál)
A munka törvénykönyve azt írja, hogy a bérpótlék számítási alapja - ha a felek eltérően nem állapodnak meg - a munkavállaló egy órára eső alapbére. Kérdésem az lenne, hogy ez az eltérő megállapodás mit jelent, mennyivel lehet (esetleg) kevesebb ez a számítási alap az alapbérnél? A megállapodás történhet a kollektív szerződésben vagy lehet egyénenként a munkaszerződésben?
máj. 3
3:34
Rokkantsági ellátás mellett megbízási jogviszony létesíthető? (HR Portál)
Arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy rokkantsági ellátás mellett megbízási jogviszonyban mik a munkavégzés feltételei? Van-e időkorlát? Havi szinten ez hogy alakul? Napi 4 vagy 8 órában? Összegben mik a feltételek? Idén, 2016. február 2-től részesülök rokkantsági ellátásban.
máj. 3
3:38
Rokkantellátás mellett közmunka? (HR Portál)
Közmunkában voltam foglalkoztatva rehabilitációs ellátás mellett, most ez év február 1-től felülvizsgálaton megváltoztatták rokkantellátásra. Az összeg ugyanaz, 29600 forint. Munkaügy azonnali leszámolást rendelt el és még a nyilvántartásból is törölt. Mivel bárhol dolgozhatok csak közmunkásként nem. Nem értem, hogy dolgozzak rendes munkahelyen, mikor szakértői vizsgálat alapján nem javasolt a…
máj. 3
3:45
Pokoli fájdalmak! Rékasit újra megműtötték (Blikk)
Budapest — Bombaként robbant a hír, 18 év után elhagyja a Barátok köztöt Rékasi Károly (53)! Kiderült: a tavaly júniusban súlyos motorbalesetet szenvedett, majd februárban csontpótló műtéten átesett színészt hétfőn újra meg kellett operálni – így egy időre kiírták a népszerű sorozatból.
máj. 3
3:49
Lóghatnak a honatyák, mégis megússzák a büntetést (Blikk)
Budapest — Minden hiányzást megúsznak a politikusok? Bár már két éve él az a szabály, hogy hiányzások esetén csökkenteni kell a képviselők tiszteletdíját, de eddig egyetlen képviselő illetményéből sem kellett levonni a lógások miatt – tudta meg a Blikk.
máj. 3
4:19
Mivel büntetné a parlamentből munkaidőben hiányzó politikusokat? (Blikk)
Minden hiányzást megúsznak a politikusok? Bár már két éve él az a szabály, hogy hiányzások esetén csökkenteni kell a képviselők tiszteletdíját, de eddig egyetlen képviselő illetményéből sem kellett levonni a lógások miatt.
máj. 3
4:22
16,4 milliárdot csoportosítanak át a közszféra bérkompenzációjára (ProfitLine)
A kormány mintegy 16,4 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak idei bérkompenzációjára.
máj. 3
5:15
Matolcsy fejét követelik (Alternatív Energia)
A Wall Street farkasa című amerikai film történetéhez hasonlítja a jegybank botránysorozatát Tóth Bertalan.
máj. 3
5:15
DiCaprio volt barátnője várandósan is szívdöglesztő (hirado.hu)
Bar Refaeli első kislányát várja, de az ügyesen elkapott képeken még mindig inkább egy szexis modell, mint egy kismama benyomását kelti.
máj. 3
5:17
Orbán Vára nem látványosság (Alternatív Energia)
Május 15-től kitiltják a turistabuszokat és a városnéző járatokat is.
máj. 3
5:17
Napi horoszkóp - 2016. május 3., kedd (hirado.hu)
A Rák konfliktusba keveredhet a munkahelyén, a Szűz izgalmas feladat előtt áll, a Nyilasnak a felszedett kilóival gyűlik meg a baja.
máj. 3
5:19
Naponta gyarapszik Mészáros Lőrinc (Alternatív Energia)
Orbán bizalmasa exkluzív Heves megyei szállodával bővíti birodalmát.
máj. 3
5:21
Elkészült a terrortájékoztató (Alternatív Energia)
Tartalmuk egyelőre nem nyilvános, a tárca szerint azok kiadása pánikhangulatot eredményezne.
máj. 3
5:23
Bukja a hétvégéket a TV2 (Alternatív Energia)
Vasárnap is csekély, 3 százaléknyi különbség volt az RTL Klub és Vajna csatornája között.
máj. 3
5:25
Nem halad a kopasz-ügy nyomozása? (Alternatív Energia)
A szocialisták szerint "a hatóságok ezt az ügyet minimum el akarják tussolni, vagy legalábbis húzzák az időt".
máj. 3
5:27
3,1 milliárdot csoportosít át a kormány - határon túl költjük el (ProfitLine)
Kárpátaljai, vajdasági és erdélyi programokra és beruházásokra 3,1 milliárd forintot csoportosít át a kormány.
máj. 3
5:27
Lélegeztetőgépen maradó egészségügy (Alternatív Energia)
Az ágazat több költségvetési forrásra számíthat, ám nem tudni, ebből mennyi jut betegellátásra vagy bérekre.
máj. 3
5:29
Parlagfű - Százezres bírság is kiszabható (Alternatív Energia)
Ezen túl a közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket is az "ügyfélnek" kell megfizetnie.
máj. 3
5:33
A sok vihart kavart letelepedési kötvények hatása (Alternatív Energia)
máj. 3
5:35
Lázár keményen kritizálta az uniós pénzek felhasználását (Alternatív Energia)
máj. 3
5:36
Durva akciókat hoz a vasárnapi boltzár eltörlése: mutatjuk (Pénzcentrum)
Így készülnek az áruházláncok a májusi hétvégékre....
máj. 3
5:36
Figyelem: Ezeket az utakat kerülje el, ha nem akar idegbajt kapni (ATV)
Teljesen betiltaná a kormány az Ubert. Blokkolnák az alkalmazást, az engedély nélkül dolgozó autósoknak pedig elvennék a jogosítványát és a rendszámát is. Fónagy János államtitkát azt mondta, a kormány továbbra is támogatja az innovatív megoldásokat, de az Uber, szerinte tudatosan és cinikusan felrúgja a magyar szabályokat. A taxisok egy részét nem nyugtatta meg a bejelentés, ezért holnap délután…
máj. 3
5:51
Válaszol: Mozsár István, a Városliget Zrt. vezérigazgatója (Alternatív Energia)
máj. 3
5:51
Óvakodjon: vírusos app a Google Play áruházban (hirado.hu)
Sajnos nem ez az első eset. A biztonságosnak vélt forrásból malware-t gyanútlanul letöltőket kevéssé vigasztalhatja, hogy a Google naponta milyen hatalmas mennyiségű applikáció sikeres vizsgálatán rágja át magát.
máj. 3
5:53
Ma feloszlatják a spanyol parlamentet (Alternatív Energia)
máj. 3
5:53
Újra megbénítják Budapestet a taxisok (hirado.hu)
Délután taxis demonstráció miatt jelentős forgalomkorlátozás lesz, lezárják egyebek mellett az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több híd sem lesz járható.
máj. 3
5:54
Jövőre is nekifut a nagy mutatványnak Magyarország (Portfolio)
A kormány előzetes tervei szerint 2017-ben is megpróbálja forintból finanszírozni lejáró devizaadósságát Magyarország - legalábbis ez derül ki a benyújtott költségvetési törvénytervezetből. Ezzel...
máj. 3
5:55
Netanjahu elutasította a francia javaslatot (Alternatív Energia)
A francia diplomácia tavaly nyáron vetette fel egy nemzetközi konferencia ötletét.
máj. 3
5:57
Startolt a legmodernebb űrközpont (Alternatív Energia)
Sorozatos nehézségek és kudarcok előzték meg az első kilövést - A Bajnkonurt pótolná a Vosztocsnyij.
máj. 3
5:59
Csalódás a kormány száz napja után (Alternatív Energia)
Rendkívül rossz Tihomir Oreskovic horvát kabinetjének megítélése – Csökkentik a kórházi ágyak számát.
máj. 3
6:01
Kétséges, megmentik-e a világot (Alternatív Energia)
Jelenleg semmilyen egységes szabályozás, követelményrendszer nincs, esetleges az önkéntesek felkészítése.
máj. 3
6:03
Bebörtönzött újságíró kapta az UNESCO-díjat (Alternatív Energia)
Khadija Ismaylovát az azerbajdzsáni korrupcióról szóló riportjairól ismerhették meg.
máj. 3
6:05
120 éves Vígszínház - Hol vagy szabad világ? (Alternatív Energia)
Ötórás gálaesttel ünnepelték a társulat tagjai és vendégeik a teátrum születésnapját.
máj. 3
6:07
Nem középiskolás fokon (Alternatív Energia)
Az iskolakoncert talán minden nyilvános fellépés közül a leghálátlanabb és a legnehezebb.
máj. 3
6:09
Hamilton kezd aggódni (Alternatív Energia)
A Forma–1 címvédője szerint lesznek még műszaki gondjai a szezon hátralévő részében.
máj. 3
6:09
Bayern: kísért a múlt (Alternatív Energia)
Kényszerhelyzetbe került a müncheni együttes az Atlético Madrid elleni BL-visszavágón.

Keresés