2016. május 29. vasárnap

máj. 29
18:16
Az AfD szerint a német keresztény egyházak csak érdekből segítik a menekülteket (hirado.hu)
Az egyházaknak messzebbre kellene tekinteniük, mint a "nyitott kapuk Merkel-féle politikája, amely nyilvánvalóan megbukott" - mondta az AfD társelnöke.
máj. 29
18:17
Agyonlőtte párját a szexbomba, mert nem vette feleségül (Blikk)
Marbella — Huszonkét év börtönbüntetésre számíthat az az ismert szlovák bikinimodell, aki hidegvérrel kivégezte dúsgazdag angol barátját, mert féltékeny volt rá. Mayka Marica Kukucovát (26) a napokban találták bűnösnek, amiért golyót röpített az ékszerkereskedő Andy Bush (†48) fejébe. A páros négy évig járt együtt, amikor a szlovák szőkeség rájött, barátja, akitől azt akarta, hogy vegye feleségül,…
máj. 29
18:18
Ricciardo: Rohangáltak, mint a tyúkok (F1világ)
Daniel Ricciardo, a Red Bull versenyzője rendkívül csalódottan nyilatkozott a futamot követően, és nem érti, hogy hogyan tudta újra elveszíteni a győzelmet. Tovább »
máj. 29
18:18
Venezuela összeomlásának két nagy tanulsága (444.hu)
Egyfelől legyünk tisztában azzal, hogy aki valaha Hugo Chávezt éltette, az semmivel sem jobb Donald Trumpnál. Másfelől a világ nyomorult szegletei nem a rezsim pártállása miatt nyomorultak.
máj. 29
18:20
Merkel és Hollande 300 ezer halott csontjai felett: Vérszivattyú vagy EU (444.hu)
Az európai széthúzás háborút hoz, figyelmeztették a népszavazásra készülő briteket és a menekültügyben vitatkozókat a verduni csata 100. évfordulóján.
máj. 29
18:33
Heti horoszkóp: 2016. május 30. – június 5. (hirado.hu)
Ideje, hogy a Szűz végre szembenézzen a félelmeivel, a Nyilas az állandó bizonyítással túlerőlteti magát, a Bak egész héten hivatalos ügyeivel lesz elfoglalva.
máj. 29
18:36
Ez most komoly? Ténleg ilyen idővel indul a nyár? (Pénzcentrum)
...
máj. 29
18:42
Nibali másodszor örülhetett a Girón (Sport365)
Az olasz Vincenzo Nibali másodszor nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyt.
máj. 29
18:45
Halálos motorbaleset Veszprémben! - Galéria! (Blikk)
Gyulafirátót - Összetört motorkerékpárok az árokban Veszprém megyében, Gyulafirátót közelében, mert a 82-es számú főúton két motoros és egy személyautó ütközött vasárnap délután.
máj. 29
18:45
Babos búcsúzott párosban is (Metropol)
A nyolcaddöntőben estek ki a Garroson.
máj. 29
18:47
Rekord! 58 éve szolgál repülőn a 80 éves légiutas-kísérő (Blikk)
Boston — 58 év szolgálat után a legtöbben már csak egy kis nyugalomra vágynánk. Nem úgy Bette Burke-Nash, aki a maga 80 évével és rekord hosszúságú szolgálati idejével Amerika – és talán a világ – legrégebben szolgáló légiutas-kísérője.
máj. 29
18:51
Bravó! Büntetésből hagyták az erdőben a szülei a két napja eltűnt kisfiút! (Blikk)
Hokkaido - Japánban már két napja keresnek egy hétéves kisfiút az erdőben - írja a 444.
máj. 29
18:51
Rosbergnek nem volt baja a csapatutasítással (F1világ)
A világbajnoki pontverseny éllovasa, Nico Roserg számára nem volt jó érzés elengedni legnagyobb riválisát, Lewis Hamiltont, azonban a csapatérdekeket tartotta szem előtt. Tovább »
máj. 29
18:51
A technóért tüntettek Budapesten (444.hu)
Négynegyedet akarnak az alkotmányba.
máj. 29
18:54
Órákon át számolták a szavazatokat, ők kerültek be a Jobbik elnökségébe (ATV)
A kongresszus négy óra előtt kezdte meg a szavazást arról, ki legyen az a hat személy, aki bekerül a Jobbik elnökségébe, órákkal később még mindig egy kis időt kértek a szavazatok számlálására, eredményt pedig fél hétkor hirdettek.
máj. 29
19:03
Pánik! Leállhat vidéken a szemétszállítás (Blikk)
Magyarország — Rettegnek az önkormányzatok, hogy június közepétől leáll a vidéki szemétszállítás. A fejlesztési tárca által januárban létrehozott Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Koordinációs Központ (NHKV) nincs a helyzet magaslatán: bár áprilistól az ő feladata lenne, egyelőre nem számlázott a lakosságnak, így nem is tudott az önkormányzati non-profit hulladékszállító cégeknek visszajuttatni a…
máj. 29
19:03
Gyilkosság Szamossályon - Elfogtak egy 41 éves férfit (Videó) (Alternatív Energia)
A gyanúsítottnak egy 18 éves bűntársa is volt, aki pénteken még kalapáccsal próbált rabolni.
máj. 29
19:09
Szívszorító! Neten keres barátokat a halálos beteg fiú (Blikk)
Budapest — Barátokra vágyik a halálos kórral küzdő Csorba Dávid. A 23 éves fiatalember – bár minden segítség jól jön, hiszen édesanyja egyedül ápolja őt a nap 24 órájában – arra vágyik a legjobban, hogy fogadják el őt az emberek, hogy könnyebben viselhesse betegségét.
máj. 29
19:09
Töltött csirkecomb, ahogy az anyukád készítette - paleós csavarral! (Mindmegette)
Töltött csirke: ahogy kimondjátok, érzitek az illatát? Ezt az illatot semmivel nem lehet összetéveszteni! Most elkészítjük a paleós változatát, ami pontosan ugyanolyan szaftos, fűszeres, kívül ropogós, belül omlós lesz, mint a hagyományos társa!
máj. 29
19:09
Ismét Vona Gábor a Jobbik elnöke (hirado.hu)
A Jobbik "nemzeti néppárttá vált" - fogalmazott Vona Gábor.
máj. 29
19:11
Töltött csirkecomb - paleósan (Mindmegette)
4 egész csirkecomb 1 nagy fej csiperke gomba 1 közepes pasztinák 2 db egész pecsenyekacsa máj, vagy 4 db csirkemáj 1 csokor petrezselyemzöld 2 db főtt tojás 1 db nyers tojás 1 nagyobb gerezd fokhagyma 2 szál újhagyma só himalája vagy parajdi bors 1 marék natúr, sómentes, szárított zöldségkeverék sütéshez zsiradék
máj. 29
19:11
Az európai egységet fenyegető veszélyekre figyelmeztetett Hollande és Merkel (hirado.hu)
Az európai egységet fenyegető veszélyekre figyelmeztetett vasárnap Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár az első világháború nyugati frontja egyik leghosszabb és legvéresebb ütközete, a verduni csata századik évfordulóján rendezett megemlékezésen.
máj. 29
19:15
Lemond a Jobbik parlamenti frakciójának vezetéséről Vona Gábor (ProfitLine)
Lemond a Jobbik parlamenti frakciójának vezetéséről Vona Gábor. A pártelnök a vasárnapi budapesti tisztújító kongresszuson bejelentette azt is, hogy Volner Jánost jelöli frakcióvezetőnek, aki várhatóan az őszi ülésszak kezdetétől töltheti be a tisztséget.
máj. 29
19:15
Babos befejezte a Roland Garrost (Sport365)
Babos Tímea oldalán Jaroszlava Svedovával kikapott a nyolcaddöntőben a női párosok versenyében a francia nyílt teniszbajnokságon.
máj. 29
19:21
Kiderült, hányszor maszturbálnak olvasóink! (Blikk)
Magyarország — Ön szokott önkielégíteni? – kérdeztük szombati számunk cikkében, amely épp az önkielégítés világnapján jelent meg.
máj. 29
19:21
Vona újra a Jobbik elnöke (Spa Trend Online)
A pártvezér a szavazatok 80,5 százalékát kapta a küldöttektől.
máj. 29
19:23
Legyen mindennap mázlija a Blikk Jackpottal! (Blikk)
Magyarország — Velünk nem veszíthet: nem csak, hogy kedvenc lapja mindig szórakoztató tartalmat nyújt, ráadásként mindennap nyerhet is velünk!
máj. 29
19:23
Lemondott, de maradt a Jobbik elnöke Vona Gábor (Videó) (Spa Trend Online)
A pártvezér Volner Jánost jelölte utódjának - Megválasztották az új alelnököket is.
máj. 29
19:24
Kvyat rajtbüntetést kapott, Räikkönen megúszta (F1világ)
Daniil Kvyat, a Toro Rosso versenyzője háromhelyes rajtbüntetésben részesül a Kanadai Nagydíjon, miután Kevin Magnussennel ütközött Monacóban. Tovább »
máj. 29
19:25
Palvin Barbi doppingolta Hamiltont a monacói futamon (Blikk)
Monte-Carlo — Szerencsét hozott Palvin Barbara (22) Lewis Hamiltonnak (31) a Forma–1-es Monacói Nagydíjon, hiszen a Mercedes pilótája idén először lett futamgyőztes. A magyar modell nagyon közel került a háromszoros világbajnok brit versenyzőhöz, hiszen az elmúlt hetekben Párizsban és Cannes-ban is együtt buliztak, sőt még a hajójával is elvitte egy körre.
máj. 29
19:26
Alonso azt gondolta, lehetséges a dobogó (F1világ)
Fernando Alonso, a McLaren versenyzője a Monacói Nagydíjon arra számított, hogy akár a dobogóra is felállhat majd a verseny végén – végül az ötödik hellyel kellett beérnie. Tovább »
máj. 29
19:28
Vettel tudja, hol úszott el a versenye (F1világ)
A Ferrari versenyzője korán állt ki az intermediate abroncsokért, ennek következtében beragadt Felipe Massa mögé, aki csak jó néhány körrel később hajtott a bokszba. Tovább »
máj. 29
19:39
Putyin ezt a két országot fenyegette meg! (Blikk)
Oroszország — Nem éppen burkoltan fenyegette meg Vlagyimir Putyin orosz elnök Lengyelországot és Romániát. A két ország azzal érdemelte ki Oroszország első emberének ­szemöldökráncolását, hogy részesei az amerikai rakétavédelmi tervnek.
máj. 29
19:39
Merkel és Hollande történelmi megemlékezése - Fotók! (Alternatív Energia)
A francia elnök és a német kancellár együtt tisztelgett a verduni csata emléke előtt.
máj. 29
19:45
Ultrabalatonon futott Balog Zoltán (Blikk)
Dörgicse—Zánka — Tűző napon, több mint 30 fokban futotta végig Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes csapata az idei Ultrabalatont.
máj. 29
19:45
Irániak idén nem zarándokolnak Mekkába (hirado.hu)
Iráni muszlimok nem vesznek részt idén a hagyományos éves mekkai zarándoklaton
máj. 29
19:48
Félpályás bombagól a bajnoki döntőben - videó! (Sport365)
Szenzációs találatot ért el a Szolnok vízilabdázója, a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert az Eger elleni bajnoki döntő szombat esti ötödik meccsén.
máj. 29
19:48
Sanders: Clintonnak óvatosan kell megválasztania alelnök-jelöltjét (ATV)
Bernie Sanders vermonti szenátor arra figyelmeztette demokrata párti elnökjelölt-aspiráns vetélytársát, Hillary Clintont, hogy csakis akkor nyerheti el az ő és szavazói támogatását, ha megfelelő alelnök-jelöltet választ maga mellé.
máj. 29
19:57
Nem számított győzelmére Michelisz Norbert (Blikk)
A Honda gyári pilótája kétszer is dobogóra állhatott a túrautó-világbajnokság Német Nagydíján, a „zöld pokolnak” tartott nürburgringi pályán. A hétvégét több hatalmas baleset és pontlevonás is tarkította.
máj. 29
19:57
Rablók lettek a Bader-Meinhof Csoport egykori terroristái (444.hu)
Húsz éve szökésben vannak a szélsőbalos terroristák, és mostanában szupermarketeket rabolnak ki. Már hat támadást kötnek hozzájuk.
máj. 29
19:59
99 korbácsütést kapott minden bulizó iráni főiskolás (444.hu)
A friss diplomájukat ünnepelték. Az ügyész szerint meztelenkedést is elkövettek és koedukáltan táncoltak.
máj. 29
20:03
Lekváros gőzgombóc (Mindmegette)
máj. 29
20:03
Északi Liga: Olaszország szét fog robbanni a migránsok nyomása alatt (hirado.hu)
Fel kell tartóztatni a migránsokat, máskülönben az olaszok eltűnnek a saját országukból - mondta Matteo Salvini.
máj. 29
20:05
Félmillió motoros gurul az Emlékezet Napján (hirado.hu)
Az Egyesült Államokban hétfőn van az Emlékezet Napja (Memorial Day), amely nemzeti ünnep, s ezen a napon emlékeznek valamennyi amerikai katonára, aki háborúban vesztette életét.
máj. 29
20:06
65 millió dollárért váltottak jegyet erre a filmre egy hétvége alatt (ATV)
A háborús hősökre emlékező Memorial Day hétvégéjén az X-Men: Apokalipszis című sci-fi vette át az észak-amerikai kasszasikerlista vezetését: 65 millió dollárért (18,2 milliárd forintért) váltottak jegyet a filmre a nézők.
máj. 29
20:15
Több mint 30 ezer kerékpáros demonstrált Moszkvában (Metropol)
A kétkerekűn közlekedés infrastruktúráját szeretnék, ha fejlesztenék.
máj. 29
20:15
Vona Gábor maradt a Jobbik elnöke (Metropol)
Újraválasztották a párt élére. Szerinte a Jobbik "nemzeti néppárttá vált".
máj. 29
20:15
Kozma atya maradt a máltaiak elnöke (Alternatív Energia)
A gyűlés megerősítette tisztségében Vecsei Miklóst és Bíró László püspököt.
máj. 29
20:17
Veszprém-Kielce 29-29 (Alternatív Energia)
máj. 29
20:18
A La Manche-csatornából mentettek ki csónakon átkelni próbáló migránsokat (ProfitLine)
A Nagy-Britanniát Franciaországtól elválasztó La Manche-csatornából mentettek ki 19 migránst, akik felfújható csónakkal próbálták elérni a brit partokat.

Keresés