Rendszeresen visszatérő panasz az álláskeresők részéről, hogy nem kapnak visszajelzéseket a beadott pályázataikkal kapcsolatban, nem tudják, hogy pontosan hol tart a kiválasztási folyamat, illetve hogy számíthatnak-e arra, hogy személyesen is bemutatkozhatnak. Ez a bizonytalanság nem csak más hirdetők irányába tereli a megfelelő jelölteket, de a hirdető cégbe vetett bizalmat is rombolhatja.
Hogy nemcsak Isten, de a hivatalok malmai is nagyon komótosan őrölnek, többnyire elnézzük, ha nem is szeretjük. Az ellenben a soha meg nem bocsátható bűnök közé tartozik, amikor ez a lassúság egy védtelen kisgyermek életét követeli.
Délelőtt még jó volt a hangulat a világ tőzsdéin, amit az olaj árfolyamának erősödésén túl az is támogatott, hogy a befektetők kezdenek megbarátkozni egy esetleges kora nyári Fed-kamatemeléssel....
A Dacia nyugodtan mondhatjuk, hogy bő 10 éve új kategóriát teremtett, pontosabban fogalmazva újjáélesztett egy Európában mára nagyon elsorvadt kasztot. Amikor kijöttek a románok (franciák?) első ’újkori’ modelljeikkel, a konkurensek csak legyintettek rájuk, sőt, a szaksajtó sem kímélte őket. Ugyanakkor sokan szimatoltak ki a meredek húzásban sikerszagot is, hiszen a Dacia egy valós piaci szegmenst…
Nap, mint nap találkozunk a hírekben a különféle autonóm, vagy legalább részben önvezető autókkal. Amelyik innovatív gyártó manapság valamit is ad magára, az gőzerővel fejleszti saját konstrukcióját. A sportautókedvelők gyomra meg rendre össze-összeszorul, hiszen ahogy nyugdíjazzák majd a hagyományos járműveket ezek az önvezető gépezetek, nagy eséllyel úgy szűnik meg, de legalábbis úgy csökken…
Zürich – Ugyan a hétvégén nyert svájci labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában a Zürich a Vaduz ellen (3-1), csakhogy a győzelem édeskevés volt, mivel a következő idényt a másodosztályban folytatják.
Maine - Közel egy hónapon át naplózta szenvedéseit Geraldine Largay azután, hogy 2013. augusztus 2-án eltévedt a vadonban. A holttestét tavaly október 16-án, több mint két évvel az eltűnése után találták meg.
Az NN Csoport 305 millió eurós működési eredményt ért el 2016 első negyedévében, ami közel azonos az egy évvel korábbival. A csoport tőkehelyzete továbbra is nagyon stabil. Az ING Csoport áprilisban értékesítette az NN-ben meglévő maradék részesedését, így az NN Csoport teljesen függetlenné vált.
Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns megszerezte az automatikus elnökjelöltséghez szükséges számú kongresszusi küldött támogatását - írja az AP információira hivatkozva a BBC.
Nap, mint nap találkozunk a hírekben a különféle autonóm, vagy legalább részben önvezető autókkal. Amelyik innovatív gyártó manapság valamit is ad magára, az gőzerővel fejleszti saját konstrukcióját. A sportautókedvelők gyomra meg rendre össze-összeszorul, hiszen ahogy nyugdíjazzák majd a hagyományos járműveket ezek az önvezető gépezetek, nagy eséllyel úgy szűnik meg, de legalábbis úgy csökken…
Monte Carlo – A Forma-1-es világbajnoki pontversenyben az ötödik helyen álló, ausztrál Daniel Ricciardo volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíj csütörtöki szabadedzésén.
Bursa – A török labdarúgó-bajnokságban szereplő Bursaspor elnöke, Ali Ay egy török tévéműsorban reményeit fejezte ki Dzsudzsák Balázst (29) illetően, hogy jól szerepel majd az Eb-n, s így a klub sokat kaszálhat rajta.
A Budapesti Értéktőzsde februárban elfogadott piacfejlesztési stratégiájának megvalósítása érdekében folyamatosan egyeztet a kormánnyal, melynek első eredményeként az Országgyűlés május 24-én elfogadta a pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényt. A változások több ponton is pozitívan járulnak hozzá a tőzsde működéséhez. Egyfelől megkönnyítik a vállalatok…