Jelentősen megtépázták a brit tőzsdén jegyzett hedge fundok piacát az utóbbi pár év eseményei, 2008 óta a kezelt vagyonuk kétharmadával esett vissza, miután a befektetők a magas költségek mellett a...
A brit pénzügyminisztérium szerint recessziót okozna a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból.
A Tampa Bay Lightning vendégként legyőzte a Pittsburgh Penguinst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keleti főcsoportjában a döntő ötödik mérkőzésén, így egy győzelem választja el, hogy bejusson a nagydöntőbe.
A Fitch Ratings felminősítésének legfontosabb hatását elsősorban a finanszírozási költségek csökkenésében várja Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára.
Héthavi csúcsra emelkedett májusban a francia kompozit beszerzési menedzser index, német megfelelője pedig idei csúcsra kapaszkodott, azaz Európa két legnagyobb gazdasága összességében biztató...
Az audiorendszert készítő Focal jóvoltából már láthatunk egy ízelítőt a Peugeot 3008 következő generációjából, amelyen már egészen jól kivehetjük a vadonatúj crossover részleteit.
A szoknyája alatt próbálta Magyarországra csempészni gyermekét egy romániai nő a kiszombori határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Többszáz méter mélységben rekedt 150 bányász Oroszországban, Krasznojarszk tartományban, a legnagyobb orosz aranybányában, ahol leszakadt egy sziklafal.
A Bayer AG német vegyipari óriáskonszern hivatalosan is közölte, ajánlatot tett, hogy 62 milliárd dollár készpénzért felvásárolja az amerikai Monsanto agrárvegyipari céget.
Érezhető vételi erő látszik a magyar kötvények másodpiacán azt követően, hogy a Fitch péntek este felminősítette a magyar adósosztályzatot a befektetésre ajánlott kategóriába - mondta el a Portfolio...
Sokkoló videót töltöttek fel Kínában az internetre, amelyen az látható, hogy egy óriási szakadék keletkezik egy út szélén, amely négy parkoló autót is elnyel.
Évről évre nő a lejárat előtt fizetett számlák aránya, de a fizetési késedelem hosszában romló a tendencia a magyar vállalatok körében: idén az átlagos késedelem meghaladta a 22 napot, míg az elmúlt két évben 16 és 18 napos késéseket mértek az év első negyedévében - derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből.
Három bomba robbant Tartuszban, amit eddig elkerültek a harcok. A másik közeli kikötővárosban, Dzsabalában pedig négy. A bombákat lakóövezetekben robbantották a támadók. Legalább húszan meghaltak. A merényletek közül legalább kettőt öngyilkosok követtek el. (Via MTI)
Duppigheim – Érdekes kiruccanáson vett részt az Arsenal vezetőedzője, Arsene Wenger, aki a hétvégén az elzászi régióban található Duppigheim felé vette az irányt vasárnap.
Budapest - Sokat tanult egykori hibáiból a Valami Amerika sztárja, aki az Echo TV-s interjú után a Borsban is bocsánatot kért az elmúlt két évtizedben általa okozott kényelmetlenségekért.
Egy különleges széria erejéig visszahódíthatja a leggyorsabb kisautónak járó címet a Renault Clio. A kiszivárgott képeken látható R.S. KZ 01 ugyanis forrástól függően 255-275 lóerőt mondhat magáénak.
A kalandorokban gazdag 18. század egyik legmerészebb világutazója, a több nemzet hőseként számon tartott madagaszkári király a madagaszkári Angontsy melletti erődnél esett el.
Remek karosszériájának, illetve a versenypálya adottságainak köszönhetően akár már a hétvégi Monacói Nagydíjon a Ferrari elé kerülhet a McLaren – legalábbis ebben bízik Eric Boullier, a patinás angol istálló versenyigazgatója. Tovább »
Előzetes letartóztatásba került vasárnap egy férfi, aki a gyanú szerint szerdán mentőápolói öltözetben bejutott egy váci házaspár lakásába, majd kirabolta őket - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.