Brüsszel - Térfigyelő kamerák tucatjainak felvételei alapján rekonstruálták a rejtélyes harmadik reptéri terrorista menekülését, aki valamiért meggondolta magát, és két másik társával ellentétben nem robbantotta fel magát.
A Fed szerdai jegyzőkönyvéből kiderült, hogy áprilisban még nem várható újabb kamatemelés Amerikában. A hírt kezdetben kedvezően fogadták a befektetők Európában is, csütörtök reggel az irányadó...
A CBRE eheti befektetési reggeljén a megkérdezett befektetők sokkal jobban meg voltak győződve a piac növekedéséről, mint 2015-ben. A befektetési forgalom stagnálását mindössze a megkérdezettek 6...
Márton Roland egyrészt Székesfehérvár tanácsnoka, másrészt a szocialista párt alelnöke. Ebben szerinte semmi kivetni való nincs, hiszen így sokkal hatékonyabban tud dolgozni a városért. Az MSZP elnökségében mégis megütközést keltett.
A tíz legnagyobb pénzkivonást elszenvedő amerikai tőzsdén kereskedett alap (ETF) mind valamilyen formában részvényekbe fektet - írja a CNBC. A legnagyobb tőkekivonást a WisdomTree egyszer...
Brüsszel — Fokozott biztonsági intézkedések közepette elkezdődött a bírósági tárgyalása a tavaly novemberi párizsi merényletek főszervezőjének tartott Salah Abdeslamnak.
A szakember csütörtöki közleményében tudatta elhatározását az MTI-vel. "A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről" - írta Kiss László
Mahabalipuram — Ez hogy került ide? Világszerte több ingókövet is számon tartanak a geológusok, de a Krisna vajgolyójaként ismertté váló szikla az egyik legfurcsább, ugyanis egy lejtő kellős közepén áll, és 1200 éve tapodtat sem mozdul.
A holland mester munkáinak alapos tanulmányozása után festett „Rembrandt-képet” egy számítógép, majd a szakemberek háromdimenziós nyomtatással életre is keltették a kaukázusi férfi portréját, hogy az textúrájában is olajfestményt idézzen.
A nyaranta bekövetkező egyre gyakoribb hőhullámok szinte minden városlakót érintenek. A jövőben bekövetkező változásokkal kapcsolatban sem lehetünk azonban optimisták. Az ENERGIAKLUB Szakpolitikai...
Kamarai közreműködéssel transzferszolgáltatásra kötött együttműködési megállapodást a debreceni nemzetközi repülőtér és a nagyváradi OTGABI Kft. - jelentették be a szervezetek vezetői csütörtökön Debrecenben, a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
Az offshore-botránnyal kapcsolatban nem voltak rendkívüli intézkedések, a hagyományos kockázatelemző módszerekkel dolgozik az adóhatóság ezen az ügyön - mondta az NGM államtitkára. Ezzel kapcsolatban...
Nyikos Katalint választotta meg elnöknek a Magyar Lízingszövetség csütörtöki közgyűlése. A grémium új elnökségi tagokat is választott Vály Judit (MKB-Euroleasing), dr. Strbka János (IKB Leasing) és...
Hátradőlve, a karosszékből is jövedelmet szerezni, semmi munkával - ugye milyen jól hangzik? Ha nem is teljesen munka nélkül, de azért van lehetőség arra, hogy passzív jövedelmet szerezzünk, de akkor is élhetünk a kamatokból és hozamokból, ha egy nagyobb megtakarítással rendelkezünk. Összegyűjtöttünk néhány módszert, amivel akár alvás közben is pénzt kereshetsz.
Nemrégiben még ''csak'' a Vogue címlapján pózolt együtt Cindy Crawford (50), és 14 éves lánya, Kaia Gerber, mára már saját kampánya van Alexander Wang-gel, és az Interview magazin címlapjáról vigyorog ránk vissza.
A magyar férfi pólóválogatott Szlováki magabiztos legyőzésével lett csoportelső a trieszti olimpiai selejtezőtorna csütörtöki játéknapján, és a másik hatos negyedik helyezettjével, Németországgal negyeddöntőzik majd. Az újabb siker az olimpiai kvalifikáció megszerzését jelentené.
Az intelligenciával kapcsolatban általában arra gondolunk, kinek mennyi esze van. Pedig az érzelmi intelligencia is pont olyan fontos, hogy normális emberi kapcsolatokat tudjunk létesíteni. A következő három módszerrel önök is növelhetik az érzelmi intelligenciájukat.
A cukorbetegség fékevesztett előretörésével kell szembenéznie a világnak, ma már ugyanis majdnem minden 11. embert érint a betegség - figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Az Európai Központi Bank (EKB) vezetői teljesen egyetértettek a monetáris lazítás szükségességével kapcsolatosan, amikor erről március 9-én és 10-én döntöttek - írja a Reuters. A...
Wolfsburg – Végetért a Bajnokok Ligája-menetelés a Real Madrid számára? A spanyol focicsapat meglepő, 2-0-s vereséget szenvedett a német VfL Wolfsburg ellen a sorozat negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Különleges arcot kaptak a fák egy kínai művésztől. A férfi kifaragta a mintákat majd farkast, gepárdot, emberi arcot vagy éppen katicabogarat festett a fára.
Győr — Tunéziai hekkerek törték fel a győri Petz kórház honlapját. Az oldalt pár óra alatt sikerült helyreállítani. A „Free Palestine” – a palesztinok felszabadítását zászlajára tűző, tunéziai Kalachinkov Team azt üzente:
Biztosabbnak látják munkahelyüket a magyarok, mint egy évvel korábban, leginkább a 18-29 éves korcsoportban, valamint a diplomások és a legalább érettségivel rendelkező munkavállalók, illetve a kereskedelemben dolgozók körében - közölte a BNP Paribas Cardif biztosító az MTI-vel.
Mindig is szerette volna magát chippendalesként elképzelni, amint izmos testén megcsillan az izzadtság, és nők tucatjainak vágyakozó tekintete szegeződik önre, miközben várják, hogy mi lesz a következő lépés?
Önvezető kamionokból álló konvojok forradalmasíthatják az európai szárazföldi szállítmányozást - vélik annak a kísérletnek a szervezői, amelynek részeként először teljesítettek határokon átívelő...
Szentpétervár - Visszautasította a személyét a panamai offshore-iratokhoz kapcsolni szándékozó törekvéseket csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki szerint a kiszivárogtatások részét képzik a Nyugat Oroszország meggyengítését célzó erőfeszítéseinek.
A Bosznia-Hercegovinában tárgyaló Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár szólt az MTI-nek, hogy a WizzAir légitársaság jelentős szarajevói fejlesztést tervez. A cég jelenleg Tuzlában rendelkezik bázissal, boszniai jelenlétét azonban Szarajevóra is ki akarja terjeszteni. Úgy számolnak, hogy még idén újra elindulhat a közvetlen légi közlekedés Szarajevó és Budapest között. (MTI)
Magyarország — Újra felütötte a fejét a csókbetegség, egyre többen fordulnak orvoshoz az alattomos kór miatt. Neve onnan ered, hogy leginkább csókolózással lehet elkapni, ezért is tarol elsősorban a tizenévesek körében.