2016. április 5. kedd

ápr. 5
8:19
Elkezdték kijelölni a kerítés útvonalát a magyar-román határon (ProfitLine)
Elkezdték kijelölni a magyar román határon a szükség esetén felépítendő kerítés vonalát - számolt be az M1 aktuális csatorna híradója hétfőn.
ápr. 5
8:19
A virginiai orvostanhallgatók jelentős hányada mindenféle hülyeséget elhisz a feketékről (444.hu)
Egy felmérés 222 résztvevője közül 111 hitt el valamilyen tudományosan teljesen alaptalan mendemondát a feketék szuperképességeiről.
ápr. 5
8:21
Tovább gyűrűzik a Panama-ügy: újabb magyar politikus érintett (Privátbankár)
Sorra kerülnek elő az ismert nevek a panamai dokumentumokból - fideszes politikus után MSZP-s politikus feleségéről ír a Direkt36.
ápr. 5
8:21
Angol kémek az óceánjáró hajókon (Alternatív Energia)
Éberségre int a sajtó. Okmányok, fényképek, útlevelek tűntek el az óceánjárókon
ápr. 5
8:23
Ezért kapott szárnyakat a budapesti tőzsde - lehetne folytatni (Privátbankár)
A három legnagyobb magyar részvény, az OTP, a Mol és a Richter súlya jelentősen emelkedett márciusban a CECE indexekben. Ez önmagában jelentős keresletet generált a papírok iránt: komoly forgalom mellett 8 éves csúcsra repült a BUX. Ebből is látszik, milyen fontosak a gyakorlatban is jól használható részvényindexek.
ápr. 5
8:24
Mustárgázt vetettek be a dzsihadisták? (Gondola)
Mustárgázt vetettek be a szíriai hadsereg ellen az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái egy légi támaszpont elleni támadásuk során a szíriai Deir-ez-Zór tartományban - jelentette a szíriai állami média hétfő késő este
ápr. 5
8:26
Gyengült a forint (Gondola)
Gyengült a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedd reggelre
ápr. 5
8:27
Érzéki csalódás! Ön látja a képet a képen? (Blikk)
London – Futótűzként terjed a neten az érzéki csalódást szemléltető ábra, amely újfent bizonyítja, hogy nem mindenkinek egyformán jó a látása.
ápr. 5
8:27
Magyar banki összejátszás: milliókat fizetett már ki a bankszövetség (Portfolio)
A Magyar Bankszövetség már elkezdte részleteiben kifizetni a 4 milliárd forintos januári GVH-bírságot, de bízik abban, hogy a bírósági ügy végén mégsem kell a teljes büntetést megfizetniük. Most azt...
ápr. 5
8:28
Fegyvernyugvást sürget Jereván (Gondola)
Jereván nem vesz részt az Azerbajdzsánt és a tőle elszakadt Hegyi-Karabahot elválasztó vonalon kiéleződött konfliktusban, és sürgeti a szembenálló felek közti fegyvernyugvást – közölte az örmény védelmi tárca
ápr. 5
8:29
2018-ra minden településen lesz ingyenwifi Magyarországon (Portfolio)
Nagyjából két év múlva, 2018 második felétől már minden településen lesz ingyenes wifiszolgáltatás - erről tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mely a Digitális Jólét...
ápr. 5
8:36
Teljesen érthető, hogy a négyhetes anyuka elbóbiskol a munkahelyén – még akkor is, ha ő történetesen Viktória svéd hercegnő (Éva Magazin)
Viktória az ENSZ-főtitkár előadásán vett részt... Nézzétek meg a fantasztikusan vicces videót! Viktória svéd királyi hercegnő, Svédország trónörököse és férje, Dániel herceg csak néhány hete lettek (újra) szülők: második gyermekük, Oszkár március elején jött világra.   [cikk=43227]   Bár Svédországban több mint egy év fizetett gyed jár a szülőknek, úgy látszik, az élet a királyi családokban…
ápr. 5
8:39
Ezzel lehet választást nyerni? Jön az internetes rezsicsökkentés (Privátbankár)
2018-ra ingyenwifi jöhet minden településre, ráadásul 2017-től csökken az internet áfája is.
ápr. 5
8:39
Értékvesztést számolt el az adózó, megbírságolták, a Kúria döntött (Adózóna)
Tulajdonosi részesedéseire a társasági adórban önrevízióval jelentős értékvesztést számolt el az adózó, amit az adóhatóság nem talált jogszerűnek, ezért bírságot és késedelmi pótlékot szabott ki. A peres ügy a Kúrián kötött ki.
ápr. 5
8:42
Karinthy-tárlat nyílik a Magyar Nyelv Múzeumában (Gondola)
Karinthy-ábrázolások, relikviák, kéziratok, valamint korhű, a 20. század elejéről származó tárgyak és az írót egykor megihlető technikai eszközök láthatók a Magyar Nyelv Múzeumának új kiállításán Széphalomban
ápr. 5
8:44
Megújulásra készteti az EU rendszereit a migránsáradat (Gondola)
Hamis az a feltételezés, hogy Európa vezetői az olcsó munkaerő miatt folytatnak migránspárti politikát – vélekedett Veress József.
ápr. 5
8:45
Minden magyar településen lesz ingyenwifi (Pénzcentrum)
Jövőre jön az internetes rezsicsökkentés...
ápr. 5
8:45
Döbbenet: Majdnem összeomlott élő adásban Orbán egyik legnagyobb bírálója (ATV)
Nem két nap alatt történt, hogy kiábrándult a küzdelemből, mondta Sándor Mária az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 5
8:51
El kell kerülni Görögország politikai instabilitását (ProfitLine)
Pesuth Tamás közgazdász szerint a kedden a harmadik mentőcsomag feltételeinek teljesítéséről kezdődő tárgyalásokkal el kell kerülni, hogy Görögország politikailag instabillá váljon.
ápr. 5
8:51
Egy 32 éves ukrán nő bebizonyította a Kepler-sejtést** (444.hu)
Nyolcdimenziós térben sikerült igazolnia, hogy gömbökkel legfeljebb a tér ~74 százalékát lehet maradéktalanul kitölteni. Rövid levezetésével azóta 24 dimenzióban is bizonyították a sejtést :-döbbenet.
ápr. 5
8:53
Tusk elnök a néppártban megbújó illiberálisokat ostorozta (444.hu)
Olyanokat, akik az EU-t megvető hatalmakkal barátkoznak. Szóval Orbán Viktort és a fideszeseket támadta.
ápr. 5
8:54
Már működik, és mindent lát az új traffipaxrendszer (Alternatív Energia)
Vajon készül-e korszerűbb lézerblokkolóval Lázár miniszter?
ápr. 5
8:55
Az megvan, hogy Iniesta utolérhetetlen a pincében is? (444.hu)
Megkóstoltuk a spanyol középpályás zseni borait és lehidaltunk. Minden bor-, és focibuzinak kötelező.
ápr. 5
8:57
Itt a segítség: így kell adózniuk a brókerbotrányban károsult cégeknek (Privátbankár)
A brókerbotrány miatt pórul járt cégeknek nem kell különlegesen adózniuk a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint.
ápr. 5
9:00
Gallóné: megkezdik a sztrájk előkészítésesét (Gondola)
A szakszervezetek vezető testületeinek tárgyalása után feltehetően megkezdődik a pedagógussztrájk előkészítésese, azt követően, hogy hétfő este nem sikerült megegyezésre jutni a kormány képviselőivel - jelentette ki a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke kedden az ATV műsorában
ápr. 5
9:02
Két év múlva ránk borul a wifi (Gondola)
Jövőre jön az internetes rezsicsökkentés, a parlamenti választások évére pedig minden háztartás számára hozzáférhető lesz a széles sávú hálózat, valamint 2018-tól minden településen elérhető lesz az ingyenes wifiszolgáltatás - írja a Világgazdaság
ápr. 5
9:03
Megint 310 felé oson a forint (Portfolio)
Nagyot erősödött hétfőn a magyar deviza az euróval szemben, így ismét a 310-es lélektani szintet veheti célba, ami az utóbbi hetek szűk sávjának az alsó széle. A feltörekvő piacokon kedd reggel...
ápr. 5
9:04
Egyre több spanyol turista számára vonzó Magyarország (Gondola)
Egyre több spanyol turista számára vonzó Magyarország, tavaly több mint 148 ezren választották úti célul, ami 6,3 százalékos növekedés egy év alatt - mondta a Magyar Turizmus Zrt
ápr. 5
9:05
Erre kell figyelniük a céges brókerkárosultaknak (Portfolio)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) állásfoglalása szerint nem kell speciálisan adózniuk azoknak a cégeknek, amelyek a három brókercég valamelyikénél vezettek számlát még tavaly tavasszal. A...
ápr. 5
9:06
Kartellper: optimista a bankszövetség (Gondola)
A Magyar Bankszövetség bízik abban, hogy végül nem kell a kiszabott négymilliárd forint bírságot lerónia.
ápr. 5
9:07
Fél éve nem estek ekkorát a német feldolgozóipari megrendelések (Portfolio)
Februárban havi bázison 1,2%-kal csökkentek a német feldolgozóipari megrendelések, ami jelentősen elmaradt a Reuters által megkérdezett elemzők 0,2%-os bővülésre vonatkozó előrejelzéseitől. A tavaly...
ápr. 5
9:09
A legnagyobb bankok is érintettek az offshore-botrányban (Portfolio)
Azok az offshore cégek, amelyek Panamán vagy a Brit Virgin-szigeteken jönnek létre, a hatóságok számára gyakorlatilag teljesen átláthatatlanok. A vagyonvédelem és az adótervezés miatt lettek...
ápr. 5
9:11
Minden második félretett forintunkat önként adjuk oda az államnak (Portfolio)
Az állampapírok népszerűségének adatai azt mutatják, hogy egyre erősebb az a bizalom, amellyel a lakosság és a vállalkozások a jövő kilátásai és a magyar gazdaság teljesítménye felé fordulnak -...
ápr. 5
9:12
Nem fogja elhinni! Újabb sportcsatorna indulhat közpénzen (Blikk)
Budapest – A hírek szerint a nyári olimpia versenyeit már nem az M4-en, hanem az addig elindítandó M5-ön közvetíteni a közmédia.
ápr. 5
9:13
Téli álomból ébredt a magyarok vásárlási kedve (Portfolio)
2016. februárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 6,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 4,9, a nem...
ápr. 5
9:15
Egyre közelebb a pedagógussztrájk - már szervezik, hol lesznek közben a gyerekek (Privátbankár)
Már tervezgetik, hova lehet majd vinni a gyerekeket a sztrájk idején. A kormány ragaszkodik a tesiórákhoz és az erkölcstanhoz.
ápr. 5
9:15
Offshore-botrány - ezer ember és 28 német bank érintett (Gondola)
Németországban legkevesebb ezer ember és 28 bank vette igénybe az offshore-botrány főszereplője, a Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda szolgáltatásait - jelentette a Süddeutsche Zeitung című német lap és a Nordeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság kedden
ápr. 5
9:17
Örülhetnek a boltosok: újra felpörgött a kiskereskedelem (Privátbankár)
A lassulás után most ismét van minek örülni: 6,4 százalékkal bővült februárban a kiskereskedelem.
ápr. 5
9:19
Európában is püfölik a tőzsdéket (Portfolio)
Tegnap csökkenéssel zártak a vezető amerikai részvényindexek, ami ma reggel Ázsiában is meghozta az eladókat a piacokra, a Japán Nikkei 225 index több mint 2 százalékot esett. Nyugat-Európában is...
ápr. 5
9:19
Durva! 4-5 hónapot is csúszik az ösztöndíjak kiutalása (Pénzcentrum)
Egy szakorvosjelölt most petíciót indított....
ápr. 5
9:19
Vízilabda: Román-veréssel térhet vissza a helyes útra a Benedek-csapat (Agroinform)
A magyar férfi vízilabda-válogatott kedden kora délután Romániával csap össze a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán.
ápr. 5
9:21
Ugrik a dollár, megütötték a forintot (Portfolio)
Nagyot erősödött hétfőn a magyar deviza az euróval szemben, így ismét a 310-es lélektani szintet veheti célba, ami az utóbbi hetek szűk sávjának az alsó széle. A feltörekvő piacokon kedd reggel...
ápr. 5
9:24
Mínuszban nyithat ma a BUX (ProfitLine)
Negatív nyitásra számít kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő.
ápr. 5
9:24
Már szervezik a pedagógussztrájkot (444.hu)
Eredménytelen volt a hétfői egyeztetés a kormánnyal, azért. Április 20-án jöhet a sztrájk.
ápr. 5
9:26
Gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedd reggelre.
ápr. 5
9:26
A polgári lakosság rakétázásával fenyegetnek az azeriak (444.hu)
Azt állítják, hogy az örmények falvakat ágyúztak, úgyhogy most rakétáikat Karabah legnagyobb települése felé fordítják.
ápr. 5
9:28
A Facebook szerint tök oké "vicces" képeket posztolni megvert nőkről (444.hu)
De ha nő vagy, és elküldöd az anyjába a téged zaklató kommentelőket, akkor simán kitiltanak 30 napra.
ápr. 5
9:30
Felfüggesztették a kereskedést Norbi részvényeivel (444.hu)
A jegybank szerint a Norbi Update Lowcarb nevű cég nem teljesítette tájékoztatási kötelezettségét.
ápr. 5
9:33
Itt vedd le a lábad a gázról: élesítették a szupertraffipaxokat! (Privátbankár)
Reggel 8 óta üzemszerűen működnek a hivatalosan Véda közúti intelligens kamerának, a köznyelvben csak szupertraffipaxnak nevezett eszközök.
ápr. 5
9:33
MSZP-s feleség is érintett az offshore-ügyben (Gondola)
Az MSZP egykori pénztárnoka, Boldvai László feleségének 2012 novemberében tulajdonába került egy Szamoa szigetére bejegyzett offshore-cég

Keresés