Krakkó – Megmutatta, amit máskor nem lehet látni, különleges sípcsontvédőkkel folytatja szereplését a lengyel élvonalban érdekelt Wisla Kraków védője, Guzmics Richárd (28).
Több mint tíz napja várakoztatnak a hatóságok egy nyolcéves Comore-szigeteki kisfiút a párizsi Roissy repülőtéren, miután a gyerek egyedül és hivatalos papírok nélkül érkezett Franciaországba.
Józsefváros alpolgármestere, Sántha Péterné arra szólította fel a tiltakozók között álló tanárokat, hogy tegyék fel a kezüket. Ezzel akarta leleplezni, hogy nem is tanárok tüntetnek.
Abuja - Rá sem lehet ismerni a nigériai kisfiúra, akit alig nyolc héttel ezelőtt, az éhhalál küszöbén mentett meg az Afrikában élő dán Anja Ringgren Loven.
Ötpárti egyeztetést tartottak pénteken a Belügyminisztériumban (BM) a kormány terrorellenes akciótervéről, amelyet hétfőn tárgyal a kabinet, ezt követően pedig újabb megbeszélés lesz róla a parlamenti pártokkal. A pénteki tárgyalás után Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy nyilatkozott: alapvető szakmai nézeteltérés nem volt, körvonalazódik az egyetértés lehetősége.
Viktorija Azarenka bejutott a miami tenisztorna női versenyének döntőjébe, miután csütörtökön két játszmában legyőzte a második helyen kiemelt Angelique Kerbert. A férfiaknál Nisikori Kej szetthátrányból verte Gael Monfilst, Nick Kyrgios pedig kiejtette az Indian Wellsben döntős Milos Raonicot.
Egy ajánlat érkezett Szerbia egyetlen acélgyára, a szendrői üzem megvásárlására a március 30-i határidőig, a kínai HBIS (Hebei Iron and Steel) fejezte ki vásárlási szándékát a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) értesülése szerint.
Felújítják a Román csarnokot, korszerűsítik a fűtőrendszert, elvégzik a komplex akadálymentesítést, klimatizálják a kiállítóterek egy részét, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket alakítanak ki.
Az Oriana vezetése tovább bővült, mivel a korábbi külső tanácsadó, Basa Richárd február elsejétől tulajdonosként és operatív igazgatóként vesz részt a cég irányításában - tájékoztatta a cég portálunkat.
A vs.hu úgy tudja, hogy hétfőtől szerdáig a miniszterelnök „magánprogramot bonyolított”, majd részt vett Obama vacsoráján, és találkozott a grúz és a svájci elnökkel. Orbán Viktort az útra három lánya és felesége, Lévai Anikó is elkísérte.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 120 millió forintból felújított földeáki Návay Lajos Általános Iskola átadásán azt mondta: kötelességünk, hogy olyan iskolarendszert hozzunk létre és működtessünk Magyarországon, ami minden fiatalnak megteremti a tehetség és a szorgalom szerinti boldogulás lehetőségét. (MTI)
Sor került a Tesla Model 3-asának bemutatójára, egyúttal tegnap óta lehet vételre jelentkezni, akár több éves várakozás mellett, mint egykor nálunk a Trabantért, Ladáért. Elon Musk cégvezér mindenesetre majd kiugrik a bőréből, úgy érzi, csak bejön neki az elektromos autós álom.
Gerő András történésznek nem tetszik, hogy a bringások csak úgy összevissza tekernek és ingyen építenek nekik utakat. Engedékeny hangulatban írhatta a cikkét, mert végül nem billoggal égetne számot a biciklizők homlokába.
Mert a volt román elnök 2010-ben egy szlovéniai sajtóértekezleten azt mondta a nomád romákról, hogy „kevesen akarnak dolgozni közülük, sokan hagyományosan abból élnek, amit lopnak”.
Az ötpárti egyeztetésen elvetették a Btk. módosítására vonatkozó ötletet. Azokat az appokat se tiltanák, amelyeknek nem a titkosítás a fő profiljuk, mint például a Skype vagy a Viber. A titkosító appokat viszont továbbra is tiltanák. Hogy hogyan, az persze jó kérdés.
Szaúd-Arábia a tervek szerint 5 százalék alatti részesedést értékesítene a szaúdi állami olajvállalatban, a Saudi Aramcóban - nyilatkozta Mohammed bin Salman koronaherceg a Bloombergnek. A...
Takarékosabb, kisebb esküvőkre bíztatta Hvang Kjo Ahn dél-koreai kormányfő a házasodókat, mert szerinte a nagyszabású lagzik óriási anyagi terhet rónak a fiatal párokra.
Az idei évben is szokatlanul korán indult a pollenszezon - a mogyoró egyes példányain egész télen lehetett látni friss barkákat, és virágpora ugyan minimális koncentrációban, de folyamatosan jelen volt a levegőben.
Oroszország vélhetően nem kívánja befogadni Bassár el-Aszad szíriai elnököt, de azt is el akarja kerülni, hogy Moammer Kadhafi egykori líbiai diktátor sorsára jusson - mondta Póti László.
Pesszimista hangulatban indult az új negyedév, reggel a Nikkei 225 index több mint 3 százalékot esett, de gyengén teljesített a kínai tőzsde is, annak ellenére, hogy a feldolgozóiparban a legfrissebb...
2014 és 2020 között a 19-23 col közötti abroncspiac várhatóan 9%-kal fog gyarapodni, nem véletlen tehát, hogy a Continental ebben a szegmensben mutatta be újdonságát.
Itt a lehetőség egy jó zsíros ázsiai piac meghódítására: Almati városa gyakorlatilag a gazdaság minden területéről várja a befektetőket, nemzetközi terjeszkedésre készülő cégeket.
Jövő év elejére a jelenleg 1639 főt foglalkoztató Budapesti Közlekedési Központ (BKK) létszáma - a 600 jegyellenőrön kívül - 250-re fog csökkenni - jelentette ki Tarlós István heti...
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéket (NT) azzal a céllal állították fel, hogy megbékélést hozzon a délszláv háborúk által megtépázott térségnek, ám a törvényszék ezt a célját semmilyen módon nem érte el - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóján, amelynek fő témája az utóbbi egy hét két hágai…
A felelős és átláthatóbb hitelezést támogatják a fogyasztói hitelfelvételt érintő új, márciusi jogszabályváltozások, amelyek – többek között – a korábbinál szélesebb körű ügyféltájékoztatást követelnek meg a pénzügyi intézményektől – áll az MNB közleményében.