Meg kellett akadályozni, hogy az államé legyen a nyereség, ezért kellett találni az ismeretlen magánbefektetőket, hogy ők keressék degeszre magukat. Most már mindent értünk!
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya 125,8 milliárd forintot tett ki az első negyedévben - ismertette előzetes adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium. Egy évvel korábban még négyszer ekkora, 537 milliárd forint volt a deficit. Az előző havi 141 milliárdos hiány is jóval kevesebb, mint a tavaly márciusi adat.
A japán autóalkatrész-gyártó vállalatcsoport 4,3 milliárd forintos fejlesztést hajt végre, a beruházást a kormány 850 millió forinttal támogatja - közölte Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Jelentős fölénnyel győztek az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ellenzői az egyezmény ratifikálásáról kiírt hollandiai népszavazáson a csütörtökön közzétett, véglegesnek tekinthető eredmények szerint.
Az Európai Bizottság (EB) reformtervei szerint Brüsszel kezébe kerülne a teljes menekült- és bevándorláspolitika, emellett a kötelező kvótarendszerrel legalizálnák az illegális migrációt - közölte az Alapjogokért Központ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott elemzésében.
Egy éve még azt sem gondolta, lesz miről beszélniük ennyi idő múlva, most viszont már többször is koccintott az évfordulójukra a műsorvezető és vőlegénye, akik kis családi házat álmodtak meg maguknak, benne gyerekzsivajjal.
Bár előző hónapban pár forinttal jobban jöttünk ki a nagybevásárlásnál, ezt most elvesztettük: mind előző havi, mind pedig egy évvel ezelőtti Árkosár-felmérésünkhöz képest is nőttek az árak, elszállt a burgonya és az alma is. De hol és mennyiért kapunk most medvehagymát? Hol érdemes sertéscombot venni? Most ennek is utánajártunk.
Lemondott a Hypo Vorarlberg osztrák bank vezetője, miután a kiszivárogtatott információk szerint ez a pénzintézet is közreműködött a panamai offshore ügyletekben.
Hollywood, Kalifornia - Rita Ora ismét mutogatta magát, most éppen Hollywood utcáin. A 25 éves énekesnő egy egyszerű farmerrel viselte a sárga ruhácskát, amely nem fedett semmit a hátából, de nagyon melléből sem. Az énekesnő extravagáns stílusával most is magára vonta az emberek figyelmét, az biztos.
Január elsején Vágány Tamás vette át Hajagos Pétertől a nagyvállalati tanácsadás és támogatás szolgáltatások üzletág vezetését a Microsoft Magyarországnál. A vezetőségének szintén új tagja Németh Zsolt, aki április eleje óta vezeti a Partnerhálózatért felelős üzletágat.
Akár már tavasszal megszülethet az újabb nemzetközi ítélet cafetériaügyben, hiszen a magyar piacról kiszorult francia cégek Washingtonban indítottak pereket és ezek időigénye alapján nemsokára...
A Los Angeles Lakersben az idény végén visszavonuló Kobe Bryant tizenhét pontot dobott utolsó városi rangadóján a Clippersnek az NBA szerdai játéknapján, csapata mégis kikapott - a szezonban már hatvankettedszer.
Az április 15-ei, az oktatásban meghirdetett polgári engedetlenségi akcióval egy időben, az egészségügyben is megkezdődött a szervezkedés Sándor Mária felhívására, hogy ez a szektor is hallassa a hangját, írja a 444.hu.
Lemondott a Hypo Vorarlberg osztrák bank vezetője, miután a kiszivárogtatott információk szerint ez a pénzintézet is közreműködött a panamai offshore ügyletekben - jelentette csütörtökön az osztrák...
A Detroit 3-0-ra győzte le a vendég Philadelphiát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján, így tovább élnek a reményei, hogy sorozatban 25. alkalommal bejusson a rájátszásba.
Az őstermelői tevékenységet folytató magánszemélyeknek az első negyedévi adóelőleg-fizetési kötelezettségüknek 2016. április 12-éig kell eleget tenniük. Cikkünkben szó lesz összeghatárokról, különféle adókedvezményekről és támogatásokról és persze az adóelőleg-számításról is. Példákkal is segítünk.
Az a törvény, szabályozza az éjszakai zárás időpontját is, ami rendelkezik a vasárnapi munkavégzés tilalmáról - visszakapjuk a nonstop hipermarketeket is?
Budapest - Agresszívabb a mellrák a férfiak esetében, és csak előrehaladottabb állapotban veszik észre a tumort - írja a Magyar Idők Dank Magdolnára, a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának vezetőjére hivatkozva.
Gökler Krisztit az a lány, aki zabkásából készített változatos, új fogásokat. Ennek hatására Zabkásakirálynőként ismertük meg őt, a története pedig igazi sikertörténet!
Magyarország - A névkérelmek kétharmadát elutasítja a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete. A legtöbb problémát a külföldi helyesírású nevek okozzák de az extrém kérelmekkel sem tudnak mit kezdeni - írja a Magyar Hírlap.
Semmilyen nyomozásról nem kaptak értesítést a Pallas Athéné Alapítványok, amelyek minden esetben kiadják a jogszabály szerint megismerhető adatokat - hangsúlyozza a Pallas Athéné Domus Animae...
A szocialista politikus szerint a Kúria döntése, amely hitelesítette a vasárnapi boltzár eltörlésével kapcsolatos népszavazási kérdését, bebizonyította, hogy mindkét választási hatóság "törvénytelen eseményeket minősített törvényesnek".