Bár az Alkotmánybíróság elmeszelte a jegybanktörvény módosítását, a Fidesz újra beterjeszti a Parlament elé, hogy végrehajtható legyen a jegybanki vezetők béremelése, írja a vg.hu.
Egy hónapon belül elkészülhet az azonnali fizetési rendszerről szóló első megoldási javaslat, amelyet konzultációra bocsát a jegybank – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúrák igazgatója kedden, a portfolio.hu szakmai konferenciáján, Budapesten.
Az Új Színház pénteken mutatja be a Szfinx és a Te Imre, itt ketyeg valami című két egyfelvonásost. Nem éppen szokványos jelmezben láthatjuk majd Gregor Bernadettet.
A fülzúgás sajnos 100 emberből négyet-ötöt is érint, megkeserítheti a mindennapokat, és gyakran teszi lehetetlenné a nyugodt pihenést is. Az esetek jó részében a tünetek mögött stressz, zajártalom, fertőzés vagy fül-orr-gégészeti probléma áll, de gyakran előfordul, hogy mozgásszervi okokra, leginkább a gerinc nyaki szakaszának érintettségére vezethető vissza az idegőrlő búgó, zúgó vagy zakatoló…
Fél éves felkészülési idővel jelent meg a "Fiatalok vállalkozóvá válása - Vállalkozások indítási költségének támogatása" felhívás, melyre közel 3 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre. A...
A dokumentált kivégzések száma világszerte olyan mértékben emelkedett, hogy 2015-ben több emberen hajtottak végre halálbüntetést, mint az elmúlt 25 év bármelyikében. A növekedés mögött nagyrészt Irán, Pakisztán és Szaúd-Arábia áll – mutatott rá a halálbüntetés világszerte történő alkalmazásáról szóló jelentésében az Amnesty International.
A Daimler részvényenként 3,25 euró osztalékot fizetne, ez alapján kifejezetten vonzó a Daimler részvények osztalékhozama. Ma tartja közgyűlését a Daimler, az eseményen a vállalat vezérigazgatója...
A kedden üzembe állt okoskamerák rögzítette szabálysértésekért még aznap bírságot szab ki a rendőrség, amit azonnal ki is postáznak. Hogy miért mekkora büntetésre számíthat, és hol kell figyelnie, arról itt olvashat.
Elindult az a kiemelt projekt, amely biztosítja a magyar részvételt az OECD felnőttek képesség- és kompetenciamérési programjában (PIAAC) - közölte a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal...
Gyenge volt a kihívó, szerinte valami hiba csúszott Orbán Viktor felkészítésébe - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a tíz évvel ezelőtti miniszterelnök-jelölti vitáról.
Nem csak a külföldi vásárlók tértek vissza a hazai lakáspiacra, de úgy tűnik a fejlesztők sem tétlenkednek, külföldieknek szóló projektetekkel kívánják kihasználni a jelenlegi piaci felívelést. A...
Szinte felrobbant az internet tegnap, amikor a nagy nyilvánosság számára is kiderült, hogy Kiss László, az úszószövetség kapitánya két úszótársával megerőszakolt egy fiatal hölgyet 1961-ben, amiért három évet töltött a nagyfai börtönben. Az atv.hu olvasói is felháborodtak a hír hallatára, többek között azt is firtatni kezdték, hogy további sértettek is lehetnek.
Egyelőre ugyan nem túl jelentős a külföldi ingatlanvásárlók aránya a hazai piacon, azonban jelenlétük egyre erősödik. Az első negyedévben a legtöbb vevő kínai volt, de az oroszok és ukránok is felfértek a dobogóra.
A magyarok harmada szokott felvenni műsorokat a tévéből - nem csoda, a digitális televíziózás korában csak egy gombnyomás, és akkor nézzük meg a számunkra érdekes műsort, amikor akarjuk, ráadásul a reklámokat áttekerve. Ami viszont meglepő, hogy még mindig egész sokan vannak, akik a videókazettára esküsznek.
Az intézet felmérése szerint most a Fidesz-KDNP 41, a baloldali pártok együtt 27 (az MSZP 12, a DK 9, az Együtt 4, a PM 2), a Jobbik 24, az LMP 5 százalékot szerezne.
A negyedik Alstom-vezetőt vádolta meg a brit Súlyos Csalások Elleni Hivatal (Serious Fraud Office, SFO) azzal, hogy szerepe volt a BKV által megvásárolt Alstom metrókocsik korrupciós ügyében.
Orbán Viktor miniszterelnök Párizsba utazott, ahol csütörtökön megbeszélést folytat Angel Gurríával, az OECD főtitkárával, majd felszólal a szervezet tanácsülésén - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t szerdán. A kormányfő útja során nem hivatalos megbeszélést folytat a francia politikai élet több meghatározó személyiségével is - tette hozzá.
Panamaváros - Panaszt nyújtott be a Mossack Fonseca nevű, panamai székhelyű ügyvédi iroda egyik vezetője, Ramon Fonseca a közép-amerikai ország ügyészségénél kedden, mert állítása szerint cége hackertámadás áldozata lett.
Magyarország visszafizette a 2008-ban felvett IMF-EU hitel utolsó részletét - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Megrázó felvételt tett közzé a rendőrség, amin egy körözött gyilkos könyörög egy járőrnek, hogy végezze ki. A Rendőrnek végül nincs más választása, mint lőni...
A korábbi hírekkel szemben csak ideiglenesen félreáll, de végérvényesen nem mond le posztjáról az izlandi miniszterelnök, aki a panamai offshore cégek körüli botrány egyik érintettje. Sigmundur...
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerda reggel a TV2 Mokka című adásában beszélt Kiss László szövetségi kapitány nemi erőszak-ügyéről.
A magyar kormány szakmai vitában áll az Eximbank kihelyezései miatt az Eurostattal, az EU statisztikai hivatalával, és kész a bíróság előtt is megvédeni álláspontját - hangsúlyozta Varga Mihály...
Mintegy 1,4 milliárd forint értékű közfoglalkoztatási program indult Nyíregyházán, amelynek keretében 1148 ember kap munkát - közölte a szervező városüzemeltető és vagyonkezelő nonprofit kft. illetékese.
Szerda reggel még alig mozdult a forint az euróval szemben, délelőttre azonban a további erősödés felé indult el a magyar deviza, így a 313-as szinttől is fokozatosan távolodik el az árfolyam. Csak...
A Concorde Csoport kétnapos befektetői meetup rendezvényt tart, melynek megnyitóján a Concorde Értékpapír alapító-elnöke, a jegybank ügyvezetője és a tőzsde vezérigazgatója foglalta össze, mit szeretnének tenni, hogy a hazai tőkepiac jelentősége megnövekedjen.