2016. április 4. hétfő

ápr. 4
13:27
„Attól tartok, már nem tud békés vége lenni” (ATV)
A március 30-i „nemzeti lyukasóra” sikerét sokan megkérdőjelezik, a legutóbbi napok fejleményei mégis arról árulkodnak, hogy a diákokkal és a szülőkkel széles felületen érintkező tanárok mozgolódása túlnőtt az iskolai kereteken. Mintha lazulnának a rendszer eresztékei. Lefülelt mondatok.
ápr. 4
13:27
Tiltakoznak az állatvédők egy kínai kutyahúsfesztivál ellen (hirado.hu)
A tiltakozók szerint a helyiek ünnepe nem tartja tiszteletben az életet, és ellentétes az emberi civilizáció fejlődésével.
ápr. 4
13:29
Kábítószert termesztettek egy ferencvárosi pincében (hirado.hu)
107 tő indiai kendert és 4,2 kilogramm szárított marihuánát foglaltak le.
ápr. 4
13:33
A folyóiratokért küzd az MLE (Kreatív Online)
A magyar kultúra egy darabja veszhet el, ha a kulturális kormányzat így folytatja.
ápr. 4
13:33
A Budai Várban állt lábujjhegyre Antonio Banderas - Fotó! (Blikk)
Antonio Banderas Budapesten! A világhírű színész ebben a csodaszép időben keresve sem találhatott volna jobb célpontot az utazásra, mint Budapestet.
ápr. 4
13:33
Százmilliókat is veszíthet a cég, ha nem tartja be ezeket a szabályokat (Adózóna)
Költségvetési támogatás csak annak nyújtható, aki megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. Az előírások betartásához azonban a foglalkoztatást szabályozó joganyag széles körének ismerete szükséges.
ápr. 4
13:39
Megbírságolták Norbit – mit talált az MNB? (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több közzétételi hiányosságit is talált a Norbi Update Lowcarb Nyrt-nél.
ápr. 4
13:39
LMP: offshore cégeken keresztül rabolta ki az országot a politikai elit (Metropol)
Az LMP szerint a magyar politikai elit az elmúlt huszonöt évben offshore cégeken keresztül rabolta ki az országot, és tett zsebre a magyar államadósság két és félszeresének megfelelő összeget.
ápr. 4
13:39
Elmaradhat a törvénykezési helyek létrehozása (Alternatív Energia)
Ellenzéki támogatás híján nincs kétharmados többsége az igazságügyi tárca módosító javaslatának.
ápr. 4
13:39
Holttestet találtak a romok alatt Csepelen (hirado.hu)
Egy idős nő tetemére bukkantak a főváros XXI. kerületében, ahol robbanás történt egy társasházban.
ápr. 4
13:39
1 milliós bírságot kapott a Norbi Update (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mintegy 1 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Norbi Update Lowcarb Nyrt.-re, mivel az több esetben nem tett maradéktalanul eleget a jogszabályokban előírt...
ápr. 4
13:41
Robbanás egy csepeli társasházban - Négy embert keresnek (Alternatív Energia)
Kutyákkal kutatnak, hogy vannak-e emberek a romok alatt.
ápr. 4
13:41
Szijjártó: a bevándorlási válságnak súlyos gazdasági kockázata van (hirado.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter Berlinben Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszterrel tárgyalt.
ápr. 4
13:41
Új vezérigazgató a Groupama élén (Portfolio)
Ma Bertrand Woirhaye váltja a nyugdíjba vonuló Yann Ménétriert a Groupama Biztosító vezérigazgatói posztján. Bertrand Woirhaye az elmúlt kilenc évben a Groupama Csoport görög leányvállalatát...
ápr. 4
13:42
Felrobbant egy lakás Csepelen, holttestet találtak a romok alatt - Fotók (Blikk)
Csepel – Hatalmas robaj rázta meg a II. Rákóczi Ferenc út környékét, amikor egy társasházban robbanás történt. A robbanás erejéről árulkodik, hogy a sínek túloldalán lévő 10 emeletes épület egyik ablaka is betört.
ápr. 4
13:42
Történelmi képsorok: tehenek a Lánchídon (444.hu)
Ilyet se láttál még.
ápr. 4
13:43
DK: ki veszi meg az egerszalóki Saliris Hotelt? (Alternatív Energia)
Mészáros Lőrinc vagy Orbán Ráhel lesz a befutó?
ápr. 4
13:45
Új vezér az MVM Partner élén (Alternatív Energia)
Major György április 1-jétől tölti be posztját.
ápr. 4
13:45
Ezeket az e-mail címeket lopták el: a te adataid is veszélyben lehetnek (Pénzcentrum)
15 ezer magyarnak szerezték meg az adatait....
ápr. 4
13:45
Premier League: Elszúrhatja még a Leicester? (Agroinform)
A Rókák előnye már hét pont, ráadásul három nyerhető bajnoki következik. Eldőlt a bajnokság? Az oddsok alapján igen.
ápr. 4
13:48
Az állami földárveréseken eddig 180 ezer hektárt adtak el mintegy 240 milliárd forintért (ProfitLine)
Az állami földárverések második szakaszának lezárásáig, március 31-ig 180 ezer hektárt értékesítettek, ebből az államnak mintegy 240 milliárd forint bevétele származott - közölte az állami földekért felelős államtitkár hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
ápr. 4
13:50
Diszkont légitársaságok uralják a román légi közlekedési piacot (ProfitLine)
Diszkont légitársaságok uralják a romániai légi közlekedési piacot, amelyen tavaly megszilárdította első helyét a magyar érdekeltségű Wizz Air - írta hétfőn a Ziarul Financiar című napilap.
ápr. 4
13:51
Megérkeztek az első menekülteket szállító hajók Törökországba (Metropol)
A két hajón összesen 131 pakisztáni és bangladesi és ugyanennyi rájuk felügyelő rendőr tartózkodott.
ápr. 4
13:54
Massa: Eltaktikáztuk magunkat Bahreinben (F1világ)
Felipe Massa szerint csapata, a Williams egész egyszerűen elrontotta a taktikát a vasárnapi Bahreini Nagydíjon. Tovább »
ápr. 4
13:57
Ennek minden autós örülhet: megéri várni a tankolással (Privátbankár)
Nem csak a gázolajért, de a benzinért is kevesebbet kell fizetni szerdától.
ápr. 4
13:57
Robbanás Csepelen - Egy idős asszony holttestét megtalálták (Fotók) (Alternatív Energia)
ápr. 4
13:57
Így reagáltak a pártok az offshore-botrányra (hirado.hu)
A Süddeutsche Zeitung német lapnak több százezer offshore cég titkos adatát szivárogtatta ki egy titkos forrás a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodától, amely névtelen offshore vállalatokat ad el az ügyfelei számára a világ számos részén.
ápr. 4
13:57
Április végén jöhet az új állami turizmusfejlesztési koncepció (Portfolio)
Április végéig kell kidolgoznia a nemzeti fejlesztési miniszternek az egységes állami turizmus-fejlesztési koncepciót és támogatási rendszert, miután a turizmussal és a vendéglátással kapcsolatos...
ápr. 4
13:57
Senki nem szedett még ki ennyi pénzt a teniszből, mint Djokovics (Sport365)
A világelső szerb Novak Djokovics lett minden idők legjobban kereső teniszezője azzal, hogy vasárnap megvédte címét Miamiban.
ápr. 4
13:59
240 milliárdot keresett a földeken a kormány - tervezgetik, mit adnak el legközelebb (Privátbankár)
Ha folytatják a Földet a gazdáknak programot, a halastavak és a gyümölcsösök is kalapács alá kerülhetnek.
ápr. 4
13:59
LMP: offshore cégeken keresztül rabolta ki az országot a politikai elit (Alternatív Energia)
Schiffer számára az jelentett meglepetést, hogy csak egy magyar politikus neve merült fel.
ápr. 4
13:59
Ámulatba ejtő, milyen jól néz ki fürdőruhában Nicole Kidman (hirado.hu)
A 48 éves filmcsillagot évek óta nem láthattuk bikiniben, így ez most hiánypótló.
ápr. 4
14:00
Robbanás Csepelen! Egy ház összedőlt, holttestet találtak a romok alatt - fotók (Blikk)
Csepel – Hatalmas robaj rázta meg a II. Rákóczi Ferenc út környékét, amikor egy társasházban robbanás történt. A robbanás erejéről árulkodik, hogy a sínek túloldalán lévő 10 emeletes épület egyik ablaka is betört.
ápr. 4
14:00
Karamelles háromszögek (Mindmegette)
8 db tojás 16 dkg cukor 16 dkg liszt A krém: 1,2 l tejszín 60 dkg cukor 35 dkg fehér csokoládé vagy vaj
ápr. 4
14:01
Kisebbségi és Migrációs Intézet alakul Budapesten (hirado.hu)
2016 végén kezdheti meg működését az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia Kisebbségi és Migrációs Intézet Budapesten.
ápr. 4
14:02
Sztárparádé! Közösen buliztak a Shrek szereplői - Galéria (Blikk)
Hatalmas bulit tartottak a sztárok egy kis budai vendéglőben, akik a Shrek című előadás főszerepeit játsszák. A bemutató napja egyre csak közeleg, május 29-én két előadást is fognak tartani.
ápr. 4
14:03
Valóságos kérdésözönnel várták Orbánt a jobbikos képviselők (ATV)
Az Országgyűlés mai ülésén a jobbikos képviselők több tucat kérdést intéztek volna a magyar miniszterelnökhöz, aki viszont nem volt jelen az ülésteremben.
ápr. 4
14:06
El kell ismerni a hibákat az MTA elnöke szerint (HR Portál)
Az oktatás az utolsó pillanatban van, így a tanártüntetésekkel felszabadult energiákat arra kell használni, hogy az oktatás színvonala pozitív irányban változzon. A közoktatás reformját nem szabad pénzkivonási lehetőségnek tekinteni, mondta többek közt Lovász László az Akadémia elnöke, írja a 444.hu.
ápr. 4
14:09
Megérkezett az első menekülteket szállító két hajó Törökországba (Metropol)
A nem szíriai menekülteket a szükséges ügyintézés lebonyolítását követően hazájukba küldik tovább.
ápr. 4
14:15
Többen akarnak továbbtanulni – itt vannak a legnépszerűbb szakok (Privátbankár)
Mintegy 5 százalékkal jelentkeztek idén egyetemre, főiskolára, mint tavaly.
ápr. 4
14:15
Tésztafrizura - ki ne lenne vevő rá? (Blikk)
A különleges csomagolás az orosz Nikita Design Studio tervezőinek ötlete alapján készült, akik úgy vélték: a helyes szőke száraztészta könnyebben eladható.
ápr. 4
14:15
Antonio Banderas Budapesten pózol - fotó (BorsOnline)
A színész és csinos partnere mosolyogva élvezi a budapesti napsütést.
ápr. 4
14:15
Robbanás egy csepeli társasházban (Metropol)
A keresőkutya jelzése nyomán egy idős nő holttestét találták a romok alatt.
ápr. 4
14:15
Porosenko ellen nem folytat vizsgálatot a NABU (Alternatív Energia)
Az államfőre nem terjed ki hatásköre az ukrán korrupcióellenes iroda hatásköre.
ápr. 4
14:15
Budapestet is érheti terrortámadás a CIA szerint – állítja egy lengyel lap (hirado.hu)
Közép-európai terrortámadás veszélyére figyelmeztette Varsót az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség.
ápr. 4
14:15
Matolcsy a parlamentben beszélt az alapítványokról (Portfolio)
Matolcsy György azt javasolta hétfőn a parlamentben, hogy a jegybanki alapítványok ellenőrzésébe - akár visszamenőleg is - vonják be az Állami Számvevőszéket. Az MNB elnöke az azonnali kérdések...
ápr. 4
14:15
1 millió forintra büntette Norbit a Magyar Nemzeti Bank (444.hu)
Sokszor csak a Facebookon tettek közzé olyan infót, amit a hivatalos felületen kellett volna.
ápr. 4
14:17
Ők rejtegetik a milliárdos vagyonokat, miközben az átlagember nyomorog - galéria (Blikk)
Háborút és terrort is pénzeltek, milliárdos vagyonokat tüntettek el az adóhatóságok elől, miközben az átlagemberek nyomorognak.
ápr. 4
14:17
Fodor: a Fidesz "az offshore-lovagok szálláshelycsinálója" lett? (Alternatív Energia)
MLP: a Fidesz megbocsáthatatlan módon képmutató politikát folytat.
ápr. 4
14:17
Külföldi dj sztárok lépnek fel az EFOTT-on (hirado.hu)
A találkozó július 12. és 17. között lesz Velencén.

Keresés