Május közepéig tervezték az EU-ban egyes belső határok fokozott ellenőrzését, de most féltucatnyi ország ennek meghosszabbítását kéri legalább fél évvel. Németországban új törvény készül a menekültek integrálására, amelynek középpontjában a munka áll. Megvonhatják a menekülttől az ellátásokat, ha nem működik együtt.
A betegek, kiemelten a beteg gyermekek jogairól és a gyógyszertári ellátáshoz köthető betegjogokról és kötelezettségekről készít plakátsorozatot az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK).
Március elején lejárt a kilakoltatási moratórium, az elmúlt két hónapban több mint félezer kilakoltatás történt - írja a Magyar Nemzet szombati számában a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar tájékoztatása...
A gyógyszerkasszában 2011-től alkalmazott vaklicites rendszer már tízmilliárd forintnál is többet hagyott a betegek zsebében. Az utóbbi két évben is 760 gyógyszer ára csökkent - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-vel.
Barry Wittin, a Merrill Lynch egyik befolyásos volt kereskedője, aki a milliárdos Alan Howard vagyonát is kezelte a WCG Management hedge fundjában, több mint egy évtizedes működése után bezárja a...
Sokan azt hiszik, hogy a sok drága holmi csak úgy Katalin hercegné ölébe hullik. Az állítás részben igaz, mert Vilmos neje nem fogadja el az ingyen ajándékot.
Az utóbbi időben alaposan kivesézte a Portfolio az Európai Uniós támogatások gazdaságélénkítő hatását. Egy fontos adalék azonban nem került napirendre, ez pedig a nagyvállalati és KKV-támogatások...
Törökország az európai uniós vízummentesség bevezetése elé állított 72 feltételből 60-at már teljesített; jelenleg a tárgyalások legnehezebb kérdése a török terrorellenes törvény - mondta Berlinben az Európai Bizottság egyik tisztségviselője.
Az első ütemben 68 kilométeren, Balatonkenese és Tihany, valamint Zamárdi és Balatonlelle között kezdődik meg a kerékpáros körút korszerűsítése 2,5 milliárd forintból.
A magyarországi kereskedelmi szálláshelyek szolgáltatásait 2015-ben 7,4 százalékkal több, összesen 10,4 millió vendég vette igénybe, 25,8 millió vendégéjszakára, ami 5,4 százalékkal több az előző évinél - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című összefoglaló kiadványából.
Rakásnyi pénzt kezdtek el felhalmozni az ingatlanalaposok, hogy felkészüljenek az ügyfelek rohamára, ha bekövetkezne a Brexit, emellett a turbulens piaci időszak sem tesz jót ennek az...
ARTatlan címmel a gyermekkori szexuális bántalmazásról nyílik kiállítás szerdán, a budapesti Katona József színházban. A tárlathoz felolvasások és előadások is kapcsolódnak.
Jelenleg nincs szükség az irányadó kamatok további csökkentésére, ez csak akkor jöhet szóba, ha az inflációs kilátások kifejezetten romlanak, amivel azonban a közeljövőben nem kell számolni - véli az Európai Központi Bank (EKB) vezető közgazdásza.
Még mindig nem tudják a tanárok, hogy milyen könyvekből taníthatnak a következő tanévben. A pedagógusok szerint ugyanis a Klik visszadobta a már leadott rendeléseiket, és csak az állami tankönyveket engedélyezi. A rendelési határidő egyébként pénteken járt le. A Klik szerint azonban alaptalan a tanárok aggodalma. Állítják: fennakadást legfeljebb az iskolaigazgatók okozhattak. Részletek a videóban.
Ma lezárulnak az NB I küzdelmei, kiderül, a Puskás Akadémia vagy a Vasas maradhat jövőre is az élvonalban, de megannyi sportesemény közül válogathatunk.
A görög kormány tehetetlenségét látva egyre valószínűbb, hogy elkerülhetetlen lesz az erőszak az idomeni táborban a görög-macedón határon. Ezt mondja, a biztonságpolitikus is, és arra figyelmeztet: mindeközben a törökök azzal vannak elfoglalva, hogy összeállítsák az EU-ba küldendő kontingenst, amelybe mozgássérülteket és analfabétákat válogatnak.
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pénteki közgyűlésén a többségi tulajdonos kezdeményezte a kisebbségi tulajdonos pécsi önkormányzat képviselőinek kizárását a cég tulajdonosi köréből. A céget megszállták az Adóhivatal nyomozói.
A fagykár észlelésétől számított 15 napon belül be kell jelenteni azt a kárenyhítés érdekében – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
A kiskereskedelemben elérhető ultrahőkezelt (UHT) tejek helyett az alapanyag, vagyis a nyers tej forgalmi adója csökkenhet a jövő évtől öt százalékra - tudta meg a Magyar Idők. Az újság szombati...
Egy orosz harci repülőgép ismét "nem biztonságos és nem professzionális módon" közelített meg egy amerikai felderítő repülőt a Balti-tenger feletti nemzetközi légtérben a Pentagon helyi idő szerint pénteki tájékoztatása szerint, a CNN amerikai hírtelevízió arról számolt be, hogy az orosz pilóta orsómanőverrel repült el az amerikai gép fölött.
Egy 2016-tól hatályos törvénymódosítás révén ezentúl egyetlen önkéntes pénztáron belül elérhetővé válhatnak az eddig külön-külön nyújtott egészség- és önsegélyező pénztári szolgáltatások - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az INA horvát olajipari vállalat pénteki jelentése szerint a cég az első negyedévben 66 millió kuna (2,8 milliárd forint) veszteséget termelt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 50 millió kuna (valamivel több mint 2 milliárd forint) nettó profitra tett szert.
Tovább csökkentek szombaton az Európai Unió, valamint Izland, Norvégia és Lichtenstein területén a mobiltelefonálás és adatküldés roamingdíjai, amelyeket a magyarországi mobilszolgáltatóknak is alkalmazniuk kell.
Öt év alatt több mint tízmilliárd forint maradt a betegek zsebében a gyógyszerkassza átalakítása miatt – mondta az államtitkár. Két év alatt több lépcsőben 760 gyógyszer ára lett alacsonyabb a vaklicitek következtében. Hogy más okokból mennyié lett több, arról nem beszélt. Valójában azonban infláció felett emelkedett a gyógyszerek fogyasztói átlagára.
Előrehozott választást akarhat a Liget projekt miatt összeálló zuglói Fidesz–MSZP-koalíció a nol.hu szerint. Az előzmény az, hogy kompromisszumos megoldás született Zuglóban, a polgármesternek tárgyalnia kell a Liget projekt vezetőivel, de nem kell együttműködnie a megvalósításban. Tordai Bence a PM szóvivője az ATV Start című műsorában ennek kapcsán arról beszélt, hogy Karácsony Gergely győzelmet…