Valószínűleg szén-monoxid-mérgezésben ketten meghaltak Budapest XVI. kerületében, Cinkotán, a Szakoly utcában kedd délelőtt - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Riasztó mértékben emelkedik a kalóztámadások és fegyveres rablások száma a nyugat-afrikai Guineai-öböl térségében, Nigéria partjainál csak idén legalább 32 ilyen esetet jegyeztek fel - mutatott rá az amerikai ENSZ-nagykövet helyettese.
A meghirdetett mennyiségnél 10 milliárd forinttal nagyobb összegben, hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói szállták meg kedd reggel a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pécsi székhelyét - értesült a Bama.hu. A pécsi önkormányzat az MTI-vel azt közölte: "volt alapja a Zsolnay-gyár megvédésének", talán ez a történés is mutatja és érthetővé teszi, miért volt szükség korábban a cég stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítésére.
Nagy a felhördülés a kereskedelmi dolgozók egy részének körében amiatt, hogy az üzletek vasárnapi nyitvatartásának tilalmáról szóló törvény hatályon kívül helyezésével egyidejűleg eltörölte az Országgyűlés a hét utolsó napján dolgozók egyes csoportjainak korábban fizetendő, emelt összegű bérpótlék-kötelezettséget is. Cikkünkben részletezzük, kit illet meg egyáltalán pluszpénz a vasárnapi…
Idén és jövőre a budapesti egészségügyi ellátás megújítását tervezi a kormány, emellett már 2016-ban elindulhat az a többéves bérfejlesztési program, amelyre a költségvetésben 100 milliárd forint nagyságrendű összeg áll rendelkezésre - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden az Országgyűlésben, az ellenzéki képviselők kezdeményezésére tartott egészségügyi vitanapon
A magas hitelek miatt van némi kockázat az országban de a globális pénzügyi krízis úgy néz ki arrébb költözött, jelentette ki a Moody's kedden. Az viszont szembetűnő, hogy a kínai államadósság valamelyest növekedett az elmúlt hónapokban és van esély a további lassulásra is. Korábban Kyle Bass és Soros György is megjegyezte, hogy a kínai bankrendszer óriási buborékot fúj.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói szállták meg kedd reggel a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pécsi székhelyét - értesült a Bama.hu. A hírportál információi szerint a cégnél egy...
A digitális írástudás az ország versenyképességének objektív feltétele - jelentette ki a digitális oktatás tartalomfejlesztéséért felelős kormánybiztos az ország 785 tanintézményében tartott Digitális témahét záróeseményén, kedden Budapesten.
Az RTL Magyarország üdvözli a kormány döntését, amely szerint az RTL Klub is jogosult programdíj beszedésére a jövőben a műsorterjesztőktől - közölte a társaság az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A savas reflux tünetei jól ismertek: savas ízű felböfögés, a mellkas középső részén, a szegycsont mögött érzett égő, szúró jellegű fájdalom vagy nyomásérzés, mely általában evés után vagy lefekvéskor jelentkezik. Van azonban a betegségnek egy másik, ritkábban előforduló típusa, az úgynevezett néma reflux, amelynek tünetei nem ennyire egyértelműek.
Tavaly nőtt, a nők és az 55 éven felüliek körében pedig rekordszintre emelkedett a foglalkoztatottság az Európai Unióban, de összességében még mindig elmarad a 2008. évi csúcstól - mutatják az Eurostat kedden közölt adatai.
A Duna House lengyel ingatlan- és hitelközvetítő céget vett, a tranzakció érdekessége egyrészt az, hogy a nagy lengyel piacon működő, piacvezető Metrohouse kisebb, mint a Duna House, másrészt a...
Az oroszok 72 százalékénak nincs külföldi utazásra jogosító útlevele - derült ki a moszkvai független Levada közvélemény-kutató központ kedden nyilvánosságra hozott felméréséből
Mai ülésén a várakozásoknak megfelelő mértékben csökkentette az irányadó kamatot a monetáris tanács. Az újabb 15 bázispontos mérséklés hatására a három hónapos irányadó ráta holnaptól 1,05%. A...
A csernobili katasztrófa súlyos lecke volt az emberiség számára, következményeit csakis önfeláldozással lehetett enyhíteni - hangsúlyozta az atombaleset 30. évfordulóján a következmények elhárításának részvevőihez intézett táviratban Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Kéthetes mélypontra bukott a forint az euróval szemben a mai kamatdöntés előtt 313 közelében, majd az MNB-döntés hatására hirtelen erősödni tudott. Ennek oka, hogy míg az irányadó ráta 15...
A csernobili katasztrófa súlyos lecke volt az emberiség számára, következményeit csakis önfeláldozással lehetett enyhíteni - hangsúlyozta az atombaleset 30
A csernobili katasztrófa súlyos lecke volt az emberiség számára, következményeit csakis önfeláldozással lehetett enyhíteni - hangsúlyozta az atombaleset 30. évfordulóján a következmények elhárításának részvevőihez intézett táviratban Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Feszült a biztonsági helyzet Németországban, de a hatóságok kiválóan együttműködnek és mindent megtesznek a veszélyek elhárításáért - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a biztonsági szervek közös terrorelhárító központjában (GTAZ) tett látogatása után